Miért ítélik el sokan azt, aki jobban szereti a kutyáját mint a családját?

Tény hogy vannak családok, akiknél egy növényt is jobban lehet szeretni, de aki egy állattal tudja csak megélni a szeretetét, ott sajnos valami nem stimmel.

De a magyarázat viszonylag egyszerű. Az ilyen ember az érzelmi bonyolultságtól riad meg, amiben ugye a rosszindulat is benne van. Egy kutya bármennyire is okos vagy aranyos rosszindulatú nem igazán lesz veled, ahogy meg sem bánt. Az emberi szeretett sokkal összetettebb.

"Aztán lejött egy kutyás csaj, elengedte a kutyáját, és a kutya gyakorlatilag tönkretette mindenkinek a szórakozását a tóparton."

Az ilyen defektes kutyásokat a normális kutyások is utálják.

Magamról tudok nyilatkozni. Én személy szerint azt, aki ezt gondolja, mint amit írsz a kérdésben, egyáltalán nem ítélem el. Szíve joga így érezni, ő tudja, hogy mi áll ennek a hátterében (borzalmas dolgok tudnak történni a családokon belül is sajnos).

Azokat viszont szerintem jogosan ítélem el, akik a fentihez hasonló véleményüket állandóan hangoztatják, akkor is, amikor nem kéne. Arra gondolok, mikor pl. van egy cikk bűnözésről, vagy egy tüntetésről, vagy a kormány tevékenységéről, vagy akármi emberi dologról és akkor megjelennek olyanok a komment szekcióban, akik az egész emberiséget elkezdik alázni, hogy na de bezzeg a kutyák...

Mert annak az embernek baj van a lelki értékrendjével. Lehet szeretni egy kisállatot nagyon, lehet kötődni hozzá, de végső soron nem tudja megadni azt, amire egy ember képes. Társas lények vagyunk, ez pedig azt jelenti, hogy az interakcióinkat és az érzéseinket nem elégíti ki az, hogy megsimogatsz egy kutyát vagy eldobod neki a labdát és visszahozza. Egy embernek (mind a lelki és mind a szellemi fejlődéséhez) szüksége van különböző típusú szeretetre. Anyaira, apaira, baráti körre és kollégákra. Biológiailag és szociológiailag is úgy vagyunk összerakva már egész kiskorunktól kezdve, hogy tartoznunk kell bizonyos csoportokhoz, mert a személyiségünket az EMBERI kapcsolataink formálják. Pl.ha egy csecsemőt az anyja nem érint meg egy nap kismilliószor, akkor visszamarad a fejlődésben. És ez felnőttkorban sem változik. Ha az embertől megvonnánk minden emberi interakciót és az összes kollégát, barátot, szülőt, családtagot, párkapcsolatot egy állattal próbálnád meg helyettesíteni, akkor garantáltan belebolondulnál egy bizonyos idő után, és kezed-lábad törnéd egy emberi szóért. Az, hogy az állatok nem bántják meg az embert, kétségtelenül igaz, viszont pont ezért, mivel érzelmileg és szellemileg kevésbé érettek és összetettek, mint az ember, nem tudják pótolni azokat a komplex interakciókat, amire szükséged van. Pl. Jó érzés lehet, ha a kutyád odabújik hozzád és te megsimogathatod, de össze sem hasonlítható azzal, ha mondjuk a házastársad teszi ugyanezt. Nem tudsz tanácsot kérni egy állattól, szinte semmi érdemi visszajelzést vagy kritikát nem tudsz tőle kapni.

Ennek tükrében, ha valaki azt mondja neked, hogy "Jobban szeretem a kutyámat, mint az anyukámat." Vagy "jobban szeretem a kutyámat, mint a feleségemet." Vagy "jobban szeretem a kutyámat, mint a testvéremet.", akkor biztos lehetsz benne, hogy annak az embernek félrecsúszott az értékrendje, és lehet, hogy valamilyen trauma miatt maga sem képes a szeretetnek azt a komplex formáját felfogni, értékelni és átadni, amire egy embernek szüksége van. Ez egy párkapcsolatban lehet hatalmas probléma. Gondolj bele, hogy azt mondja neked a párod, hogy "Szeretlek, de Buksit azért jobban." Toxikus. Lehet szeretni egy kisállatot, persze, de aki nem tud ember és állat között különbséget tenni, az hatalmas probléma.