Hogy dolgozzam fel azt, hogy szerdán jön az állatorvos és elaltatja a 13 éves kutyusomat, akivel együtt nőttem fel? 19/L

Én is ott voltam a Kutyusom utolsó lélegzetvételéig, ráadásul Ő nem altatással ment el. Most is könnyezem, ahogy erről írok, pedig évek teltek el. De megnyugtató volt Mindkettőnk számára, hogy ott voltam Mellette, emlékszem arra amikor utoljára a szemembe nézett, tehát igenis nézte és tudta, hogy ott vagyok és nem így emlékszem rá, a halála pillanata nem írja felül az együtt töltött éveket. Nem is erre kell majd gondolnod.

Persze ha előre tudja az ember, hogy mi fog történni és tudod, hogy lelkileg nem bírnád akkor nyilván dönthetsz úgy, mint 5-ös, ezt nem tudom, hogy milyen így (bár tudni lehetett esetünkben is nagyjából), de azt gondolom akkor sem döntenék másképp, ha időpontra mennénk. Én mondjuk ilyen típus vagyok.

Aki kutyás jó esetben mindig is kutyás marad. Lesz egy gyász rész, ami ugye teljesen sosem fog elmúlni. Aztán egyszer csak érezni fogod majd, hogy készen állsz egy új teremtésre, így idővel majd egy másik kutyus boldog gazdája lehetsz, akinek a neveléséhez ott lesz segítségül a szívedben az első kutyád, semmiképp ne gondolkozz azon, hogy utána mész. A szívedben, lelkedben tovább fog élni és segíteni fog mindenben a további életedben.

Bárcsak tovább élnének mint az emberek vagy legalább addig. Kitartást és megnyugvást kívánok!

Erre nehéz mit írni. Sajnos nincs biztos recept a gyász feldolgozására.

Tavaly novemberben elpusztult a kutyám, akivel együtt nőttem fel. Elmondhatatlan az üresség, amit utána éreztem/érzek a mai napig, de való igaz, az idő segít.

Te tudod, hogy képes leszel-e végignézni az utolsó perceit. Az enyém álmában ment el, már csak a testét találtam meg. Számomra megnyugtató volt, hogy megölelhettem, "elbúcsúzhattam".Így tudatosítottam, hogy vége, elment.

Arra próbálok gondolni, hogy neki már így a legjobb. Nagyon beteg volt, szenvedett, azt már nem lehetett életnek nevezni. Másnapra volt időpont az orvoshoz, ott fel akartam tenni azt a kérdést, hogy melyik opció lenne neki a legjobb. Örülök, hogy itthon ment el, nem egy hideg fémasztalon. Hosszú, boldog élete volt, ami véget ért, most már egy jobb helyen van.

Mindig is voltak itthon kutyák, így nagyon rossz volt az üres kertre nézni. Hosszú vívódás után elkezdtem örökbefogadható kutyákat keresni. Találtam egy aranyos kislányt. Napokig gondolkoztam, hogy vajon helyes-e, amit tenni készülök. Árulásnak éreztem. Amikor megtudtam, hogy az a kiskutya aznap született, mikor az öreg Mazsi elment, minden kételyem elszállt.

Nem mondom, hogy elmúlt a gyász. Azt se, hogy ez a kiskutya lecserélte, egy élőlényt ugyanis nem lehet. Viszont minden nappal egyre könnyebb és ebben sokat segít ez a kis négylábú, akit egyszerűen imádok.

Erőt és kitartást kívánok neked. A kutyusodnak így lesz a legjobb.

Dontes volt a kemeny, amikor az ember konkretan hivja az orvost es megvan az idopont ... utana mar nem annyira gaz feldolgozni, valoszinu mindent megtettel amit tehettel. Sajnos a halal ellen nincs orvossag.

Elengedni mar eltudtam ... de meghozni a dontest, nekem az volt nehez.

Mi az, hogy ott legyél-e? ALAP!

Engem örökké furdalma a lelkiismeret, hogyha egyedül hagynám a szeretett állatomat a végső perceiben holmi irreális hülye "félelem" miatt.

A gyászt meg feldolgozod idővel, és ne arra gondolj, hogy már nincs veled, hanem arra, milyen tartalmas hosszú életet éltetek le együtt. A szép emlékekre.

Engem anya halálakor az nyugtatott meg leginkább, hogy a halál megváltást nyújtott neki a sok-sok szenvedés után (főleg az utolsó ca. féléve telt olyan erős fájdalmakkal, amin semmilyen gyógyszer nem segített, előfordult, hogy napokig gyakorlatilag fel sem bírt kelni az ágyból).

"Neked mennyi idő alatt sikerült túltenned magad a gyászon és a szép emlékeket megőrizd vele?"

Még hónapok után is van, hogy könnybe lábad a szemem, de az első egy hét volt olyan, hogy spontán sírórohamok jöttek rám, amit kontrollálni sem tudtam. Az altatást követő nap még elmentem korán reggel sétálni egyedül, felszerelkezve pórázzal, kutyagumi zacsival stb, mintha csak vele mennék, végigjártam a szokásos séta útvonalat. Nagyon együtt érzek veled, tudd, hogy nem vagy egyedül (lélekben legalábbis)!

Nekem nagyon sokat segített, hogy volt mellette egy kiskutyám.

Fontos, hogy ne zárkózz el ezután a kutyáktól, hisz az egyetlen dolog amit hátra tudnak hagyni, az a helyük a szívedben...