Hogy lehetne ebből valami jót is kihozni?
Érettségi után elvégeztem egy környezetvédelmi és vízügyi technikusi képzést, amivel kb semmire se mentem, hiába próbáltam benne elhelyezkedni. Jött egy álláslehetőség, ismerős által, áru-összekészítői munka. 2,5 évig bírtam, nem a munkával volt igazából a gond, hanem azzal hogy nem volt benne semmi fejlődés, ugyan az nap mint nap. Persze fizetés sem volt meggyőző. Így meló mellett 2 tanfolyamot néztem ki. Egyik egy awi hegesztői (fél éves), másik egy gyógymasszőri (1 éves) Árban u.a. Hegesztői nem indult (nem jött rá össze elég ember. kb fél évet pazaroltam itt el, hogy várok hátha) így gyógymasszőr lettem + mellé még megcsináltam pár kiegészítő tanfolyamot.
A vége az lett, hogy a munkáltató nem nézte jó szemmel, hogy 6 órásként, nem 12 órázom, hanem tanfolyamra járok, és vizsga előtt 2 héttel könnyes búcsút intettünk egymásnak. Én levizsgáztam 5ösre, több modult 100%osan + dicsérettel teljesítve.
Viszont amit azóta kapok, az förtelem. A legtöbb "masszőrt" kereső munka burkolt szexuális hirdetés. Elmúlt ~2 hónapban 8 helyen voltam, ebből 6 helyen a "munkáltató" közölte hogy aktuson kívül minden van, 1 helyen minden van amit a vendég igényel, 1 hely, meg képes 6 órás minimálbérrel bejelenteni, de közben csak 500Ft-ot fizet óránként, és nincs semmi támogatás (kafetéria) + közölte a hölgy, hogy a borravalót le kell adnom (ha kapnék).
Fürdőket végigpróbáltam, 4ből kaptam visszajelzést, hogy nincs felvétel, kórházak/rendelők - szintén telítve, avagy nem is akarnak oda senkit.
Szeretem/szeretném csinálni a munkám, de esélyt sem kapok arra hogy bármit is csinálhassak. Próba munkáig nem sikerül eljutni...
Vállalkozás nem megoldott. Ami tartalékom van, az alig pár hónapnyi. Emellett nincs vendégköröm, így nem is tudom mire alapozni a vállalkozást.
Kitettem jó pár szórólapot a lakhelyemen. Iskolák környékén, postánál, ott ahol sok ember fordul meg, ismerősi körnek is adtam, hátha valaki, stb. de semmi. Egyetlen 1 hívást nem kaptam, pedig messze az ár alatt dolgozom.
Ennyire hátrányból indulok ebben a szakmában azzal hogy 24 éves férfi vagyok?
Vagy éppenséggel ennyire nincs szükség erre? (mármint a masszázsra)
Sokat gondolkodtam azon, hogy más szakmával jobban jártam volna e? Bár nem jutottam vele dűlőre.
Hol hirdethetném magam? Vagy hogyan is juthatnék pár vendéghez?
Ne mondjátok hogy irány külföld, mert bár angolul megértetem magam, munkavállaláshoz kevés. E mellet ahogy vállalkozásra sincs meg az anyagi háttér, így az úthoz és a kint tartózkodáshoz sincs elég. Persze, tudom, ez elengedhetetlen, és ez is a következő tervem (2 nyelv minimum) de emellett meg is kellene valamiből élni.
Valakinek lenne e valami épkézláb ötlete avagy építő jellegű mondandója, azt örömmel fogadnám :)
10:43
Fizethetnek felőlem 1 millát is ezekben a szakmákban, ha minden reggel úgy kell felkelnem, hogy nem akarok bemenni dolgozni, mert nem élvezem azt amit csinálok.
Tök 8 hogy a felsoroltak közül milyen végzettségem lenne, ugyan ott lennék. 1000ből 1 keres pályakezdőt én meg pályakezdő vagyok 0 gyakorlattal. Sőt, már pályakezdőnek se minősülök, mivel dolgoztam több évet.
expresszen 65 cnc szakember keresi álmai állását a szakmában, álljak be a sorba és legyek a 66., vagy épp a 666. mert nincs minden cnc-s munkanélküli felregisztrálva az expresszre. okjs sulik meg évente nyomnak ki pár 100 "szakember"
Mindjárt megkapom valakitől, hogy miért ilyen negatív a hozzáállásom? Azért mert bárhova nézek csak azt látom hogy megy a susmus, csalás, kihasználás. Milliárdos céges bevételek után, nem hogy dobnának pár kenyeret a rabszolgáknak, kik összehozták a cégeknek a milliárdokat, hanem szorítanak. Utazási támogatás megvonása, cafeteria csökkentése. Majd ha elfogy a motivációd, akkor még te vagy a hibás, és jönnek oda megkérdezni ledöbbent arccal, hogy: "mi a baj?"
Nagyon sajnálom hogy nem ütöttem édesapámra, ki 40 évet képes volt ugyanannál a sz@r cégnél lehúzni, és le tudta sz@rni, hogy épp takarítania kell vagy hegesztőnek beállni.
Nem tudom lenyelni azt, hogy abból álljon az életem, hogy reggel 8tól este5ig bent vagyok egy helyen, amit nem élvezek, ami nem köt le, majd 5 előtt 10 perccel benyögik hogy +3óra túlóra, lesz@rva azt hogy másnak programja van és emellett annyit fizetnek amiből nem lehet megélni, vagy éppenséggel pont éhen nem halásra elegendő. Mert "jaj a cég érdeke!" furcsa módon 1x nincs a "dolgozó érdeke" nézve normális fizetéssel, amit a cég lazán megengedhetne magának!
De megint én vagyok a rossz, ki az árral szemben úszik, és nem akar beállni a birkacsordába, kiket a vágóhídra visznek. Mindegy, kezdem megszokni.
Hát, lehet.
Nem szólok hozzá olyas valamihez amiben nem vagyok biztos.
Annyit tudok biztosan, hogy én most végeztem OKJ képzéssel. Technikus vagyok.
Jelentkeztem 3 nagy céghez. (Mercédesz, egy nagy elektronikai cég, és még egy nagy autóipari céghez a közelben)
Mind a 3 helyre behívtak interjúra. Egyik messze volt, nem mentem el.
Másik kettő közül a jobbat választottam. Nagyon fair. Jól fizet, korrekt, és jó a munka. Nagyon emberi.
Az igazgató nagyon örülne pár szakembernek, pl senki nem ért szinte a plc-hez, pedig plc vezérli szinte az összes gépet a termelésben...
Azonnal fel is venne valakit aki ért hozzá. De... Nincsen...
Hiába van az expresszen 66 munkanélküli szakember, ha nem tudnak eljönni ide dolgozni, meg ha nem vállalják el a munkát, vagy tök sötétek csak papírjuk van, vagy nem alkalmasak a munkára.
Ha egészséges vagy, és komolyan vezsed a képzést, nem lenne belőle gondod.
Nem tökéletes egyensúly van a munkaerőpiacon. Igenis óriási a különbség. Van szakma amivel alig lehet elhelyezkedni, és van amivel válogatni is lehet.
A cnc egy elég hasznos dolog. Feltéve ha máshoz is értesz. Önmagában a cnc programozása nem tesz alkalmassá egy pozíció betöltésére. Elég karcsú munkakör lenne.
(Szinte minden technikus képzés része a cnc programozás. Ha villant valamit vele az ember, akkor már meg is említheti)
Egyébként sajnálom hogy nem tudok hasznosan válaszolni... :/ Sajnos, nincsen ötletem hogy mit tehetnél a helyzetedben.. :/ Nem jó, nem kéne így lennie.
Senki nem szereti ha okoskodóan azt válaszolják hogy roszra jelentkeztél, erre meg arra kellett volna. (dirigálva)
Jó, jó, csak nem segít...
Együtt érzek veled, érző lélek vagyok, de nem tudok segíteni.
Azért nem olyan borús a helyzet... Az a "baj" hogy nem látok minden lehetőséget, így tényleg kicsit borúsan látom a helyzetet...
Azért rajzolódnak lehetőségek számomra is, igaz kuncsorogni kell érte, de nekem ez ennyit megér.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!