Hogyan lehet interjún eltussolni azt, hogy az előző munkahelyen kirúgtak?
Mérnökként, multinacionális cégekről van szó.
A cég, ahova jelentkeztem, gondolom ki tudja deríteni az előző munkahelytől, milyen módon ért véget az ottani munkaviszonyom.
De valahogy pozitívabb színben kellene feltüntetni az egészet, mint amilyennek tűnik. Valóban nem azért bocsátottak el, mert rosszul csináltam volna bármit is, de ez kívülről akkor is csúnyának tűnik, ha megtudják, hogy elküldtek. Attól félek, hogy ezen fog múlni a felvételem.
Diplomatikusan mondd, hogy elváltak útjaitok. Gondolom firtatják majd, az átszervezés, amit írtak, a legjobb indoklás amit itt adhatsz. Sok-sok emberrel megesik évente, nem virít a mellkasukon skarlát betű.
Arra is ráerősítek amit egy korábbi válaszoló mondott - ha ebben a munkaerőhiányban ezt kifogásolják, hogy valahonnan kirúgtak, hát oda érdemesebb nem menni, mert ott más komoly bajok is lesznek.
Olyankor írják, hogy "rendkívüli", ha nem határozott idejű szerződés lejárata miatt, vagy nem átszervezés miatt mondd fel a munkáltató, hanem a dolgozóval egyéb gondok, problémák voltak.
Nem én találtam ki, hogy "rendkívüli felmondás a munkáltató részéről", a Mt. felsorolja a beírható szöveget, és rendelkezik arról, mikor mit kell beírni.
Lehet nyugodtan lepontozni, attól az Mt. még nem fog változni.
#12: nem biztos, hogy rendkívüli, nem írta a kérdező. A rendkívüli felmondás esetén pl nincs végkielégítés. Az egyébként súlyos szerződés szegés esetén alkalmazható.
Nekem se rendkívülivel mondtak fel, azt nem merték megtenni. Rendes felmondás, inkább fizettek végkielégítést is, de nem akartak bonyodalmakat. :)
13-nak: nem a kérdező írta, hogy "rendkívüli" felmondás, hanem a Munka törvénykönyvében az ilyen esetekre előírt bejegyzési kötelezettség van.
Ezért kérdezi az illető, hogy a következő munkaadó tudni fogja-e, hogy őt kirúgták az előző helyről????
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!