Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Karrier, fizetés » Ti mennyit vagytok/lennétek...

Ti mennyit vagytok/lennétek képesek dolgozni a céljaitokért?

Figyelt kérdés

6 éve vagyok vállalkozó, az idei évig teljesen elégedett voltam a bevételeimmel, a jól bejáratott fix ügyfélkörömmel. Ez egy 10-12 ember jelent akiknek egy bizonyos online szolgáltatást nyújtok és olyan havi 5-600ezer nettót. A párom (aki már a feleségem 3 éve) átlag alatt keres valamivel (180nettó), de azért szépen el tudtuk élni.

Budapesten laktunk albiban, évente 2x mentünk nyaralni, ha akartunk akkor éttermeztünk, színház, mozi. Szóval mondhatjátok, hogy szórtuk a pénzt, de igazából csak élveztük az életet. Emellett volt egy szép esküvőnk (3 millióba került) és havi szinten 2-300 körül tettünk félre.

Aztán egyik éjjel nem tudtam aludni, bámultam a plafont és azon gondolkoztam, hogy hova tart az életünk? Szeretnénk lassan gyereket így 30-hoz közeledve, de a 1,5 szobás albiba semmiképp sem akartunk. Ha pedig megvan a gyerkőc akkor biztosan nem fogunk tudni ennyit félretenni és így is viszonylag lassan gyűlik az önerő a lakáshoz amit picit fel is szeretnénk majd újítani, új bútorokat venni (még a szülői házból hozott bútoraink voltak) és az sem baj, ha nem nullázzuk ki magunkat.

Mondhatnátok, hogy rosszul bánunk a pénzzel, mert ennyiből illene venni lakást hamar, de évi átlag 2,5M forint takarékoskodásból lassan jön össze a stabil önerő. Jól keres(t)ünk, sok pénz ahhoz, hogy az ember csak úgy elherdálja, de komolyabb célokhoz kevés és lassú is.

Tehát jött a szikra, hogy valahogy több pénzt kéne csinálni. Kitaláltam egy sémát amivel hatékonyabban tudok dolgozni és gondoltam egy nagyot: megcéloztam a nemzetközi piacot. Vettem egy wordpress weblap sablont, tárhelyet, domaint, kicsit nekifeküdtem a keresőoptimalizálásnak, cikkeket írtam és nagyjából fél év alatt megérkezett az első külföldi ügyfél, majd a második és 1 hónap múlva berobbant az egész ami már lassan egy éve tart.

Az első ügyféltől számítva a második hónaptól átlag 1,2-1,6milliót keresek nettó, de volt már 2,8milliós hónapom is. Azóta lakást vettünk (nem készpénzre, kicsi hitellel), felújítottuk, most pedig a berendezésnél tartunk.

Én napi 14-16 órát dolgozom minden hétköznap és iszonyatosan fáradt vagyok, de bírom még. Mindig is sokat dolgoztam, korábban is megvolt a napi 10-12 óra simán, nekem ez nem gond. A munkám imádom, az eredményét szintén (szép otthon, nyugodt, kényelmes élet), de ennek egyszer véget kell vetnem, mert féltem az egészségem hosszútávon.

Eleinte a célom az volt, hogy meglegyen a lakásra a pénz, aztán a felújításra, aztán a bútorra, most pedig már a következő lépést fontolgatom, hogy ki kéne fizetni a hitelt, aztán nyugdíjra takarékoskodás, közben a gyerek is jöhetne lassan...nem tudom, úgy érzem, hogy minden megoldás egy újabb problémát szül, közben pedig iszonyatosan nagy a nyomás rajtam, mert bármi történik velem, ez az egész kártyavárként omlik össze. Kötöttem kockázati életbiztosítást elég szép összegekkel, de azért ez nem nyugtat meg teljesen. Egyszerűen azt érzem, hogy elkapott a gépezet és nem tudom, hogy ki akarok-e szállni egyáltalán. Mindenki mondja, hogy hagyjam abba (bár nekik gőzük sincs arról, hogy milyen jól megy most az üzlet, de azért sejthetik a lakást látva), néha én is így érzem amikor az van mint most, hogy hajnali fél 5-kor fejezem be a melót és 10-kor csörög a vekker újra.

Nem tudom igazából mit várok ettől, hogy ezt kiírtam. Talán csak jól esett kiírni magamból, de persze minden okosságot szívesen fogadok, érdekel mit gondoltok.



2018. okt. 24. 04:28
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
64%

Azt gondolom, hogy én kb. ugyanitt tartok, csak "kicsiben": van egy fiam, csont egyedül neveltem, se barát, se nagyszülő, vállalkozó lettem, megéltünk, lakást (önkormányzati) törlesztő részletre vettem, kifizettem, gyereket felneveltem és a nagy hajtásra (napi 10-12 óra fizikai munka) ráment az egészségem. Most már keres, elvileg megélhetnénk akár az Ő fizetéséből is - igaz, szűkösen -, de valahogy nem akaródzik leadni a vállalkozást. Tudom, hogy egészségileg már nem igazán bírom, de hátha mégis menne még... :-)


Muszáj lesz visszavenned (nekem is váltani kell) , mert nemcsak az egészséged fog rámenni, hanem a kapcsolatod is. Ha napi 14 órát dolgozol, akkor tuti, hogy nincs időd foglalkozni a feleségeddel.

Kérdezd meg Őt is, mi a véleménye a mostani helyzetről és ha fontos számodra, akkor próbálj meg hallgatni rá, s valamit visszavenni a tempóból.

2018. okt. 24. 05:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
77%
Nem tudom, milyen formában csinálod a vállalkozást, de szerintem vegyél fel valakit, és oszd meg vele a feladatokat. Neked is több időd marad, és valaki megcsinálja helyetted a melót.
2018. okt. 24. 08:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
52%

Ha meglesz a gyerek, ömként fogsz lejjebb adni a munkaidődből. Mert az élete része szeretnél majd lenni.

Most még nem is lenne értelme, hisz amíg megy, csináld, és amíg terhes a feleséged, addig sem kell őt őrizni, de ha ott lesz a pici, hidd el, te is szeretnél majd időt tölteni vele.


SZóval ha megvan a lakás, vágjatok bele, a gyerek mellett sem áll meg az élet. És azt majd ti alakítjátok, és úgy, ahogy NEKTEK a legjobban megfelel.

2018. okt. 24. 10:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
52%
Gál Kristóf Egyről a kettőre nap. Menj el és helyre rakhatod az életed!
2018. okt. 24. 10:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
53%
2 kicsi gyerek mellett vállalkozunk a férjemmel közös vállalkozásban. Precízen automatizált folyamatokkal és gondosan kiválasztott, a helyre személyiségében tökéletesen illeszkedő munkatársakkal megy csak jól. Érdemes aprólékosan végiggondolnod, hogy hová szeretnél eljutni és azt hogyan valósìthatod meg, milyen lépések vezetnek oda. Kristálytiszta cél kell, mert homályban csak eltévedni lehet.
2018. okt. 24. 11:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
70%
1-es vagyok és igen, én is azt akartam még javasolni, hogy lehet, az lenne a megoldás, hogy bővítsd a vállalkozásodat egy alkalmazottal - persze ez vállalkozásfüggő is, mert ugye, ha pl. szanszkrit nyelvoktatást tartasz, akkor nyilván nehéz magad mellé munkatársat találni :-)
2018. okt. 24. 11:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
52%

Egész életemben a céljaim megvalósításán dolgoztam :-)

De általában a kereslet felé mentem. Úgyhogy vegyész diplomával a múlt század fekete-fehér korszakában volt hogy fényképezéssel kerestem a kenyerem. Volt, hogy talpmasszírzással. Voltam egyetemi kutató is. És internetkávézót is csináltam.

Kellett is sokat keresni a 20 év lombikbébizésre, amikor csak kettő volt államilag finanszírozott. Egy sarokház árát elköltöttük egészségügyi szolgáltatásra, hormonra, beavatkozásra, beültetésre. Mikor meglett a baba, akkor nem csökkent a lendület és a megkeresett pénzből több költözéssel sikerült egy jó fekvésű kertes házat venni a megyeszékhelytől 3 km-re. Amely már végleges, jó a fekvése, az elosztása. Na azt felújítottam, korszerűsítettem, napelem, hőszivattyú etc. Aztán most is még lendületesen tolom (57 éves vagyok) mert azt mondom, hogy majd ha a gyerek pár év múlva Oxfordban lesz egyetemista, arra is legyen egy kis lóvé azért félretéve... Ki tudja mit hoz a holnap?

Én buddhista vagyok és Visnu típus. A megőrző, fenntartó. És igyekszem az egyensúlyt keresni. A pihenésre és aktív kikapcsolódásra ugyan ott a kert, de a feleségem, és a gyerek is, szerencsére szeret kimozdulni. Emiatt ha csak 3-4 napra is, de elmegyünk kirándulni, nyaralni, pihenni, évente több alkalommal is. Valami jobb helyre, ahol nem kell főzni, és kiszolgálnak, és valódi pihenés és feltöltődés az eltöltött idő. Jelenleg informatikával keresem a kenyerem, de lehet kitanulom a GDPR-t, most nagyon tolják :-)

2018. okt. 24. 11:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 A kérdező kommentje:

Köszönöm a kommenteket, véleményeket és főleg azt, hogy ilyen kulturált mederben sikerült ezt megtenni.

Igazából csak annyit tudnék hozzátenni, hogy az alkalmazott felvétele sajnos nem opció, mert amit csinálok azt kifejezetten azért kérik, mert én csinálom és egyedi ahogy csinálom. Alkotó jellegű munkafolyamatról van szó egyébként. Az a pár ember az országban/világban aki tudja csinálni az csinálja is nélkülem, annak meg én nem kellek, hogy lefölözzem a hasznát. Szóval ilyen szempontból csapdában vagyok.

2018. okt. 24. 19:55
 9/12 anonim ***** válasza:
100%

Nyugodtan le lehet pontozni, de csak sajnáltatod magad. Mit gondolsz, akik nettó 150 vagy akár 200-ért güriznek, azoknak csak annyiból áll az élet, hogy 8 órát ledolgoznak és kész? Ha ennyi pénzt tudsz keresni inkább összetenném a két kezem a helyedben, mert mások is dolgoznak ennyi időket sokkal, de sokkal kevesebb pénzért. És mit gondolsz, ők nem akarnak lakást, gyereket, felújítást, nyaralást, akármit...



Ne sajnáltasd már magad cse...d meg! Dolgozz továbbra is keményen és örülj, hogy ilyen lehetőségeid vannak az életben!

2018. okt. 24. 20:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
2018. okt. 24. 21:13
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!