Mi lehet a következménye, ha diákmunkát ott hagyom egy hét után?
A Diákszövetkezet szerződésben áll a foglalkoztatóval. Abban benne van hogy mekkora kötbért kell fizetni, akkor ha nem tud megfelelő számú munkaerőt biztosítani.
Ha amiatt mert nem mész be neki ki kell ezt fizetni akkor azt követelheti rajtad plusz az ezzel járó eljárási dijat.
Ha erre nem lenne elég a fizetésed , akkor a megmaradt összeget fizetési meghagyással követelheti annak a költségeivel együtt. A baj akkor van ha pl a bankszamladrol sokaig ezt nem tudjak behajtani vagy nem lesz máshonnan jovedelmed a miből levonnák és évek múltán ez az összeg az eredeti főkövetelés többszörösére nőne a késedelmi kamatok, megújítási költségek miatt.
Szólj előre, mert mindazzal amit az előzőek írtak, élhet az iskolaszövetkezet. Tudom, most abban bízol hogy majd elengednek téged, a kishalat, de nem tudhatod, milyen kötbérezése van a szervezetnek a munkahelyeddel, és csúnyán ráfizethetsz.
Esetleg szólj, és mondd, hogy beteg vagy, nem tudsz menni. Aztán addig elhúzódik a betegség, hogy kifutsz a munkából. De ha telefonon szólsz, írásban is tedd hogy legyen nyoma.
Szorítsd össze a fogad és csináld meg ezt a két hetet, és még fizetést is kapsz.
Egy jogi eljárás nem két fillér és úgy tűnik nem engedheted meg magadnak.
"Az tuti, hogy nem fogok beszélni senkivel. Ha nem hagynak békén, gondolom ügyvédet fogadhatok és ő “beszélhet” helyettem"
Már megbocsáss, de ez a legnagyobb butaság, amit tehetsz: egyszerűen be kell menni a diákszövetkezetbe, el kell mondani, hogy mi a problémád és mit tudnak javasolni. Mondjuk az nem megfelelő indok, hogy Neked nem tetszik, mert csendben van mindenki, meg nem engedték meg, hogy 9-re járj, hiszen amikor elvállaltad a amunkát, nyilván tisztában voltál vele, hogy 8-ra kell járni. De azért próbáld meg.
Mondjuk azt sem értem, miért akarsz ügyvédet fogadni, mikor Te szeged meg a szerződést. Abból az ügyvéd sem tud kimosni, teljesen jogszerű, ha következményei lesznek.
És igen, jól írta valaki, hogy ez felnőtt munkavállalóként sem lesz másképp. Jó lesz, ha elkezded olvasgatni a munka törvénykönyvét, hogy ne érjenek meglepetések.
Ja, és egyébkjént meg még szerencsés helyzetben is vagy: ugyanis a felnőttek felmondási ideje 30 nap - szóval a 10 az jóval kevesebb, még örülhetsz is. Szólsz, legodozott a meghatározott időt és kész, mehetsz. Nem értem, mi ezen olyan nehéz.
Jó, nem könnyű 4-kor kelni, de ezt a pár napot kibírod még. Ha viszont nem a szerződés szerint jársz el, akkor könnyen lehet, hogy a Diákszövetkezet is szerződést bont veled és semmilyen munkád nem lesz.
Nem hiszem, hogy bárhol 3 nap munkaviszony után 30 nap lenne a felmondási idő. Az első időszakban igenis rendben van az az indok, hogy nem tetszik a munka, ezt hívják PRÓBAIDŐNEK. Meg azonnali felmondásnak. Vicces, hogy diákként ilyen nincs.
Az is érdekes, hogy 8-ra KELL járnom, hiszen annyi volt a szerződésben, hogy legyen meg a heti 20 óra. Ha én 3*7 órát mennék, azzal nem kéne, hogy problémájuk legyen...
Amúgy tudom, mi lesz “felnőttként”, mert nem 18 éves vagyok. 4 év munkaviszony után ültem vissza az iskolapadba, és sok helyen felmondtam már próbaidő alatt, mert nem tetszett. Nem értem, ezzel a joggal diákként miért nem élhetek.
Undorítónak tartom, hogy egy diákmunka rugalmatlanabb, mint eddig bármelyik főállásom. Ott is megértték mindig, hogy vonattal járok és ahhoz tudok igazodni. Mindig becsületesen elvégeztem a munkám, innentől kezdve, nem volt jelentősége, hány órakor kezdtem el...
"sok helyen felmondtam próbaidő alatt, mert nem tetszett"
Grat, te az életben semmire sem fogod vinni :)
"Nem hiszem, hogy bárhol 3 nap munkaviszony után 30 nap "
Senki nem állította ezt - de mivel Te nem próbaidőn vagy hanem a szerződésedben az áll, hogy 10 nap, AMIT TE IS ALÁÍRTÁL, TUDOMÁSUL VETTED, ezért nem értem, mire ez az elégedetlenkedés.
"Undorítónak tartom, hogy egy diákmunka rugalmatlanabb, mint eddig bármelyik főállásom."
És azt nem tartod undorítónak, hogy diákként lényegesen kevesebbet adózol, mint felnőttként?
Mert ha ennyire ragaszkodj a rugalmasságjoz, akkor menj vissza felnőtt munkára vagy legyél vállalkozó és akkor magadnak határozod meg a munkaidőt :-) (csak ne csodálkozz, ha az adód "kicsit" több lesz.
Többen írták, hogy "felnőttként is ez lesz". Erre írtam a próbaidős mondatot.
Vissza fogok menni főállásba, úgyhogy mindegy is... Sajnos nem megy a kettő együtt és dolgoznom pedig muszáj, mert másképpen nem élek meg, nincs senki, aki támogatni tudna. Ezért is kellett kihagynom 4 évet, de úgy néz ki, végleg le kell tennem arról, hogy diplomám lesz.
Úgyhogy lehet gúnyolódni, hogy semmire sem fogom vinni, de aki ezt írta, nem ismer, nem tudja, mennyire bánt ez engem. Mert aki ismer, az sajnálja, hogy egyszerű eladóként vagy adminisztrátorként fogom leélni az életemet olyan eredményekkel, amilyenekkel egyértelműen felsőoktatásban lett volna a helyem már rég (kitűnő érettségi, 470 feletti felvételi pont, OKTV-n első tízben végeztem többek között), míg mások 300 pontokkal jutnak be és végzik el 5 év alatt az egyetemet, mert van, aki alájuk rak mindent 30 éves korukig is...:')
És akkor én vagyok a sz*r semmirekellő, mert én meg nem vagyok hajlandó leragadni olyan munkahelyeken, ahol semmilyen tudás vagy intelligencia nem szükséges és a szakmai fejlődés lehetősége is kizárt. Igen, amíg van lehetőség (és Budapesten rengeteg van), addig váltani fogok, ha kapok jobbat: ahol legalább egy kicsit is jobban ki tudom használni a képességeimet, ami közelebb van, ami jobban fizet ugyanazért stb...
De már az itteni válaszokból is csak azt látom, hogy mindenki (1-2 kivétellel) csak támad ismeretlenül. Az ilyen mentalitás, az empátia és segítőkészség teljes hiánya miatt nem lesz nekem soha diplomám...
Amúgy meg azáltal, hogy csak 15%-ot vonnak tőlünk, nem mi kapunk többet, hanem a munkáltató cég fizet kevesebbet. Nem magasabb a diák bére sehol, sőt... Általában kevesebb, akkor is, ha teljesen ugyanaz a feladata, mint a főállásúnak. Nincs cafetéria, munkába járás költségtérítése, fizetett szabadság, fizetett ünnepnap stb. Nem jobb diákként dolgozni, csak gyakorlatilag nem TUDUNK máshol, mert akkor nem lenne semmi beleszólásunk a beosztásba.
"az empátia és segítőkészség teljes hiánya miatt nem lesz nekem soha diplomám..."
Pedig segítettünk, csak Neked nem tűnt fel vagy nem tetszett. ugyanis az is segítség, hogy azt mondjuk: a szerződésben foglaltakat be kell tartani.
Ha Neked ez nem tetszik, nem akarod tudomásul venni, arról mi nem tehetünk.
Az meg végképp furcsa felfogás, hogy "miattunk", "az ilyenek miatt" nem lesz diplomád.
Van kollégium is a világon és van esti meg levelező szak sok helyen, ami mellett lehet dolgozni: másoknak is sikerült már. Sőt, olyant is ismerek, aki gyerek mellett végezte el!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!