Budapest kivételével, miért fizetnek az egész országban ilyen rosszul?
Én vidéki városban lakom, méghozzá az etanolnak tartott Nyugat-Magyarországon.
Kezdőként, középfokú német nyelvvizsgával,közgazdasági diplomával. alig lehet elhelyezkedni.
A múltkor voltam egy interjún, bruttó 190 ezret ajánlottak és a nyelvtudás is elvárás volt.
A Cafeteria sem lett volna túl sok.
Majdnem visszakérdeztem, normálisak?
Pedig, komolynak tűnő nemzetközi cég volt.
A vége az lesz, hogy Budapestre kell költöznöm.
Mert vízfejű a magyar.
Azt is lehet, hogy ingázol, mint az ország másik tizede. Csak az a rossz, hogy BP-n a közlekedés emiatt döglik meg. Mert nem bírja el az ingázó és ott lakó embereket.
És hidd el, bp-iek is panaszkodnak, hogy nincs náluk elég munka, pedig a cég, ahova felvételiztem még a költözésemet is kifizetette, és albérlet 70%át is fizette, pedig csak 1 évre szólt a szerződés és még így is 700 bruttót adott plusz kafetéria, plusz étkezési kedvezmény. Vidéken ugyan ezért a munkáért 240et adnak és semmi béren kívüli juttatás és elvárják a hétvégi túlórákat.
De ha egyszer rájössz, hogy külföldön még többet lehet keresni és kevesebb stressz ér munka közben, nem Budapestre akarsz majd költözni.
Az etanol egy alkohol. Talán inkább etalon.
Kezdőként amúgy ne várj sokat, Budapesten is bőségesen vannak olyan munkaadók, mint amiről te írsz, plusz egy darab német közép az édeskevés lesz lassan. Bruttó 1190 messze nem rossz, főleg, hogy vidéken nem 80-100+rezsi egy 20 nm2-es garzonnak csúfolt egérlyuk, ha külön akarnál költözni, szakmai tapasztalatszerzésnek kezdetnek tök jó. Vagy miért hiszeds, hogy pályakezdőként rögtön magas fizu járna neked?
"Az etanol (etil-alkohol, borszesz vagy régiesen borlang: C2H5OH) egyértékű, telített alkohol."
"etalon. 1, mintapéldány; 2, hiteles, állandó, 3. szabvány"
Szóval a helyes szó ETALON.
"Kezdőként....
.. bruttó 190 ezret ajánlottak és a nyelvtudás is elvárás volt.
A Cafeteria sem lett volna túl sok."
Az nettó 130 körül van + cafeteria - amiről nem tudjuk, hogy mennyi, de gondolom, azért havi 150-re kijönne... Nem akarlak elkeseríteni, de KEZDŐKÉNT Bp-en sem feltétlenül kapnál sokkal többet.
"Vagy miért hiszeds, hogy pályakezdőként rögtön magas fizu járna neked?"
Akkor, hogyha nem lenne diplomám,semmi nyelvtudásom, akkor a bruttó 190 kezdőként reális.
De így, nem.
Kezdőként nettó 180-200 körül kellene keresnem.
'Kezdőként nettó 180-200 körül kellene keresnem.'
El vagy te tevedve, jogyerek. A kozgazos diplomaddal Dunat lehet rekeszteni, ha nincs valami mas vegzettseged, szaktudasod, ne nagyon szamits 4-5-10 even belul havi milliokra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!