Mondtál már fel úgy, hogy nem volt még új munkahelyed? Mi történt ezután?
Igen 2009-ben. Nem tudtam hova megyek, nem volt tartalékom,mert egyik hónapról a másikra életünk, mr a megnövekedett svájci frank alapú hitelet is kölcsönökből feddztük, átmenetieg, ez hozott egy nagyobb összegű ( másfél milliós hitelspriált is),miközben a gazdasági válság hatására az elszabaduló törlesztők duplázódtak, míg a gyárban a termelés visszaesett, vele együtt a munkaidőnk is, heti 2-3 napra, havi 40-60 ezerért a korábbi havi 110-120 ezres fizetés helyett, de tudtam nem maradhat az akkori állapot, mert abból nem tudtam volna mgama fenntartani és a családom.
1 hónapra rá, lett új állásom, az ország másik felében,amivel túlléptem a fedezeti pontot, de a felhalmozódott 1 hónapos hátralékot csak görgettem magam előtt még 2 hónapig, majd rá két hónapra külföldön kezdtem el dogozni, amikor már a házunk került veszélybe, devizahitel nem megfeleően történő törlesztéséből adódóan, a felmondási feltételeinek beállta miatt.(árverezni akarták a házunkat).
Azóta már hasznot termel az ingatlan, a hiteleket meg kilőttük, egyedül a lakáscélú maradt, amihez a kint összegyűjtött pénzek befeketéseiből meg jöttek még többek között ingatlanok is, így a mérlegünk is pozitív,és hasznosításra is került már az egykori "demoklész kardja".
" jó vicc.."
Nem viccnek szántam! Nincs olyan kevés amiből ne lehetne félretenni még szűkebb napokra. De az emberek többsége csak a mának él. Majd az állam vagy valaki megoldja ha bajba kerülnek, ez a mentalitás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!