Mondtál már fel úgy, hogy nem volt még új munkahelyed? Mi történt ezután?
Igen. Nem is 1x.
Találtam másikat.
Igen, utoljára úgy mondtam fel.
Februárban mondtam fel és szeptemberben kezdtem az új munkahelyen (de már júniusban aláírtam a munkaszerződést). Tehát egy bő fél év benne volt.
Őszintén érdekelne, hogy kik azok a felettébb ostoba retardált faxok, akik az eddig érkezett 3 - 100%-ban a kérdésre adott választ - lepontozták 25%-ra.
Komolyan mondom nem értem mi hajtja az ilyen ostoba állatokat.
Igen.
3 hónapig álláskeresési járadékot kaptam, kb. 40 ezer forint/hó. Aztán 2 hónap múlva sikerült elhelyezkednem. De ehhez én hetente átlagban 2-szer voltam állásinterjún a környéken, és nem adtam be fűnek-fának az önéletrajzomat.
A statisztika szerint átlagosan 1,5 év mire sikerül egy állástalannak elhelyezkednie. Ebben benne van az is, akinek 1-2 hónap kell csak, és benne van az is, aki 4 éve nem tud munkaviszonyt létesíteni. Régiója, kereslete, végzettsége válogatja.
Öntödei mérnökből alig van az országban, őket elcsábítják máshova akár 2-szeres fizetésért is, míg a suszterképzőn szerzett több ezer semmit nem érő végzettségű dolgozó térden csúszik egy olyan állásért, ahol kihasználják, minimálbért fizetnek, és sosincs hétvégéje...
Igen, tavaly nyáron. Ami kicsit nehezítette a dolgot az az, hogy a közös megegyezésnél a cég ragaszkodott a tárgynapot követő felmondáshoz, ha már úgyis menni szeretnék.
Párszázezres megtakarításom volt, felköltöztem Budapestre, pihentem 1-1,5 hónapot, és nagyjából ennyi idő alatt fel is éltem a megtakarításomat.
" Megtakarításom nincs sajnos."
Az baj! Miért nincs? Azert legalabb annyi kéne legyen, hogy pár hónapig kihuzd minimal szinten amig keresel mást.
Igy azert elég merész lenne felmondanod.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!