Milyen ördögi kör ez? Hogy legyen így állása egy pályakezdőnek?
tavasszal végeztem de sehova nem vesznek fel mert nincs elég tapasztalatom vagy nincs ilyen olyan diplomám. mindezek mellett van 1 év eladói tapasztalatom de még ez se elég. pedig most már nem is válogatok
19/L
utolsó!
munka az lenne igen, de mint mondtam tapasztalat hiányában nem vesznek fel sehova.
Nekem diplomám van, állásom most sincs, déli határ, már be sem írom. Nem válogatok, bármi jól jönne, de egy egyszerű, betanított munkára sem vettek fel pár napja, tapasztalat nem kellett hozzá, kb negyed óra alatt átlátható volt az egész, tettem a dolgom, mert szerettem volna bekerülni, de úgy tűnik nem voltam elég együgyű és ügyetlen, az olyan kapott még esélyt a folytatásra.
A környezetemben szintén van jó pár ember, akik szakmunkás végzettséggel, középvezetői pozícióban nettó 200e körül keresnek.
Szerezz tapasztalatot bárhogy!
Például én a pályám elején egy projectet teljesen ingyen csináltam meg egy szingapúri cégnek csak hogy használhassam a nevüket. Ekkor voltam 18.
Azután Londonban voltam gyakorlatozni ahol csak a kaját meg az utazást fizették, de ismét csak használhattam a tapasztalatot és a céget az önéletrajzban. Ekkor voltam 19. Azt nem akarom hozzátenni hogy az eleje nagyon nehéz volt, mivel csak kiadásom volt a félretett pénzemből, annyira nem volt pénzem hogy még a tömegközlekedést sem használtam, naponta 1 órát sétáltam haza. Viszont a gyakorlatom végén egy teljes munkaidős havi nettó 550 ezer forintos fix állással landoltam.
20 / F
küldd el nekem az életrajzodat és a motivációs leveledet privátban.
kíváncsi vagyok rá, mert szerintem nem jó, ki kell kozmetikázni egy kicsit. plusz nem árt motivációs levelet is mellékelni, amiben az erősségeidet emeled ki.
regisztrálj fejvadászcégekhez, próbálkozz Ausztriában is. Sopron környéke tényleg egy jó környék, vannnak munkahelyek. pályakezdőkre, gyakornokokra is szükség van, pályázz ilyenekre is, fő a tapasztalatszerzés.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!