Miért kilátástalan a legtöbb ember helyzete?

Ez a hozzászólás diszkriminatív és lenéző lesz, de egyszerűen ez már sok nekem.

Mindenhol csak azt látom hogy az emberek elkeseredettek, szidják a rendszert, minimálbért keresnek, nem tudnak megélni, kilátástalan a helyzetük.

Kérdezem én: Nem tudnak ellene tenni ?

Az én szüleimnek nincs diplomája, 70 ezer forintos minimálbérért dolgoztak nap mint nap, olyan szinten éltünk jól hogy kaja mindig volt, szüleim 10 év alatt tudtak egyszer venni egy használt autót, 2 év alatt egy jó TV-t stb... Általános iskolában már minden osztálytársamnak volt mobiltelefonja, nekem nem, pedig nagyon szerettem volna én is. A szüleim mindig elutasítottak hogy nincs rá pénzünk, ez most nem megy. Ugyanígy voltam a biciklivel is. Annó azzal töltöttem a szabadidőmet még (kb lehettem alsó tagozatos általános iskolás) hogy bicikliztem az utcában, mert egy kis városban éltem 3000 fős lakossággal, unalom az nagyon volt. Rettenetesen szerettem volna egy új biciklit, de egy új biciklire se tellett, pedig szüleim megígérték hogy vesznek egyet a születésnapomra, nem lett volna több mint 20 ezer forint. Aztán elmaradt ...

Gyerekkorom óta érdekel a karrier, a munka világa, a tanulás. Az okos emberek mindig ámulatba ejtettek, egyszerűen csodálom az okos embereket. Gyerekként hihetetlennek tűnt számomra hogy vannak emberek akik képesek felhőkarcolókat, hidakat, repülőket tervezni, kivitelezni, mert igen ezeket mi emberek hoztuk létre. Léteznek emberek akik ilyen szinten állnak, én is szeretnék ilyen szinten állni. Ahelyett hogy siránkoztam volna hogy nem születtem milliomos családba, folyamatosan a lehetőségeken gondolkoztam, mi az amit használhatok, mit kell tennem. Elhatároztam hogy bekerülök Magyarország egyik legjobb egyetemére. Keményen tanultam, összehoztam az érettségin 432 pontot ami az 500-ból nem rossz.

(A szakhoz szükséges két érettségiből az egyik érettségit 100%-ra teljesítettem, 150/150 pontot értem el ami 32 ezer vizsgázóból csak 9-nek sikerült)

Olyan hihetetlen boldogság fogott el amikor megtudtam, hogy megkockáztatom akkor éreztem magam a legjobban abban az évben.

Folyamatosan figyelemmel kísértem a felsőoktatás alakulását, néztem az országgyűlési közvetítéseket is amikor a felsőoktatásról volt szó. Nagyon elkeserített a sok felsőoktatási reform, úgy véltem ez az ország nem biztosít olyan lehetőségeket számomra, amit szeretnék. Kicsit mérgelődtem magamban, mert nagyon keményen tanultam, de a hallgatói szerződést nem vállalom be, itt nem tudom elérni a dolgokat.

Hiába vettek fel Magyarország egyik legnagyobb presztízsű egyetemére, nem kezdtem el. A középiskolai éveim alatt keményen tanultam olyan dolgokat már, amit egyetemen tanítanak. Iskola után nem inni meg bulizni jártam mint a rengeteg másik fiatal, hanem haza. Úgy voltam vele ezt a 2 évet be kell fektetnem. Azt gondoltam "most nem élvezem az életet úgy mint a diáktársaim akik összejártak, de ha 2 évig keményen belefektetek munkát és energiát akkor utána én fogok jól szórakozni, jobban mint bárki más. "

Rengeteg szaktudást szereztem, úgy gondoltam Ausztriában folytatom. Felvettek Ausztriában is egy egyetemre, aztán jött a 180 fokos fordulat. Rengeteg alkalom után úgy éreztem, nem érzem jól magam Ausztriában. Másra vágytam.. Ott hagytam az osztrák egyetemet, 2 hónap után. Kijöttem Angliába. Kijöttem 18 évesen egyedül, munkát keresni diploma nélkül.

Egyedül intéztem mindent, szállás, bank, társadalombiztosítási szám, stb...

Állásokra jelentkeztem, nem takarítónak mint a legtöbb magyar aki kijön Londonba (Szoktam olvasgatni Magyarok Londonban fórumot,ez nagyon diszkriminatív lesz, de egyszerűen nem tudom nézni ami ott megy. Az itteni magyarok is sírnak, drága a szállás, nincs munka, nem tudnak megélni, mindegyik takarít, mosogat, stb... hát ha nem volt képes tanulni, akkor takarítson, és ne sírjon. ha én nem fektettem volna a tudásba, akkor sírás nélkül takarítanék és egy szavam sem lenne)

Szóval szakma specifikus területre jelentkeztem, ahova szaktudás kell. Voltak helyek ahonnan elutasítottak mert nincs tapasztalatom, de voltak helyek ahova behívtak interjúra.

Az egyik interjút egy 6 órás szakmai teszt követte, ami nagyon jól sikerült. Később a HR Director hívott, hogy a 15 jelentkező közül az enyém lett a legjobb teszt, felvennének évi 22 ezer poundért. (Havi 650 ezer forint bruttó, 550 ezer forint nettó). Tudtam hogy ezen a területen évi 20 ezer pound a kezdő fizetés, ezért még jobban örültem.

Ha azt hiszitek hogy pénzszórásba kezdtem nem, eddig nem költöttem semmire a szükségleteken kívül. Egyedül egy vasalót vettem, mert amikor kijöttem alig volt pénzem kajára is, nem hogy még a ruháim gyűröttségével törődjek. Buszt se használtam, naponta 1-2 órát sétáltam. Most hogy van pénzem, a bevételemet is félreteszem, céget szeretnék alapítani.

19 éves vagyok, még mindig ennél a cégnél dolgozom. Jöhetnek az emberek hogy szerencse stb... Pedig ez sokkal inkább a személyiségtől függ. Egyszerűen nagyon akartam, tettem érte. Ha az emberek panaszkodás helyett inkább a megoldáson gondolkodnának, többre mennének. Láttam hogy a magyarországi rendszerben nem fogok semmit sem elérni, így hát eljöttem. Nem születtem milliomos családba, egyszerűen csak akartam a dolgokat, folyamatosan a reális megvalósításon gondolkodtam. 18 évig egy kis városban éltem, Most itt élek Londonban az üzleti negyedben, ami nem olcsó de van rá pénzem. Jó hazamenni a felhőkarcolók között, mivel a legnagyobb brit bankoknak itt van a székhelye. Imádom a munkámat, van hogy 8 óra helyett 11 órát dolgozok, de nem azért mert muszáj, hanem mert szeretem csinálni. A célom hogy feljebb kerüljek, ezért következő évben munka mellett távoktatásban fogom megcsinálni a diplomám.

A szakmámat, egyetemek neveit direkt kihagytam, mert egyáltalán nem ezen van a hangsúly. Az írásom lényege teljesen más. Én is tudom hogy nagyon szar a helyzet Magyarországon, de nem ültem és vártam a csodára, mert az nem fog eljönni. Minden saját magunktól függ, ne mástól várjuk a segítséget, tegyünk a dolgokért.