Miért nem kell senkinek a tehetség, csak "mindenhez értő" rabszolgák?
Én ugyan más területtel foglalkozom, de azt látom, hogy aki igazán tehetséges és szorgalmas, az mindig eléri a célját (statisztikai hibahatáron belül vannak, akik nem).
Mi volna, ha megtanulnál tervezőprogramokat kezelni, és nyitnál egy saját vállalkozást?
Bocsi, de szerintem döntsd el, hogy művészként akarsz érvényesülni vagy a pénzt hajszolod. A kettő nem fér össze.
Én ugyan nem festek, hanem zenélek, de nagyon egyszerű a dolog: eleinte el kell vállalni a legkisebb felkéréseket is, akár ingyen, pusztán azért, hogy egyrészt gyakorlatot szerezzek, másrészt megismerjék minél többen a nevem. Aztán idővel elkezdtek fizetni, még mindig nevetséges összeget, főleg ha azt számítom hogy egy húszperces játékra 2-3 hétig napi 2-3 órát készültem, legyen mondjuk 40 óra, és kaptam érte 5 ezret. Simán nem érte meg. Illetve mégis, mert idővel egyre több felkérést kapok, és egy felkérésre egyre kevesebbet kell készülnöm. És persze egyre jobban fizet.
Nálad ugyanez lenne a helyzet, csak attól félek, kissé fenn hordod az orrod és emiatt nem tudod végigjárni ezt a "ranglétrát". Márpedig ez máshogy nem fog menni. Nem menedzsment kell, hanem némi alázat a művészet irányába. Hogy meglásd azt, hogy nem az a cél, hogy betegre keresd magad, hanem hogy minél jobb legyél. Miért baj, ha csak minimálbért keresel meg egész napi munkával? Hiszen ez a hivatásod. Ráadásul befektetés, több gyakorlatod is lesz, és persze egyre többen ismernek meg, és egyre többen és többet fizetnek majd a munkáidért.
Ne legyél ennyire anyagias.
Hát te nagyon nem értettél :D
Miért baj az, ha átmenetileg, amíg szerzel megrendelőket, nincs szabadidőd? Elvégre azzal megy el, amit a legjobban szeretsz.
És honnan a frászból vetted ezt a gyáras dolgot??? Olvasd már újra, amit írtam. Benne van egy 100%-osan működő megoldás, amit ha akarsz, te is megtehetsz. Csak akarni kéne.
"Az komolyan érdekel, hogy a kubista festő ismerősöd egyáltalán hogy jutott arra a szintre, hogy megéljen a munkáiból, hogyan menedzselte magát, stb."
Szívesen segítenék, de sajnos én sem tudom pontosan, olyan nagyon nem beszéltünk ilyen dolgokról. De azt tudom, hogy a képei voltak mindenféle hazai kiállításokon, és külföld felé is intenzíven marketingelt. Például elküldte a munkái másolatát különféle amerikai galériáknak. Na meg weblapja is volt, amin ki voltak téve a munkái, és ott meg is lehetett őket rendelni. Nem tudom, te csinálsz-e ilyesmit, de ha nem, lehet érdemes lenne megpróbálni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!