"Úgy érzem mintha rabszolgák lennénk! "?

A rabszolgáknak volt értéke, pénzt kellett rá áldozni. Ha beteg lett, akkor orvost kellett hozzá hívni, ami drága, tehát nagy vonalakban óvták az egészségét.

Ha netán meghalt, akkor újat kellett venni, és az még többe került.

A rabszolgáról a gazdája tudja, hogy ember, vannak érzései, lehetett sokszor még családja is, és volt ideje pihenni, alkotni, vagy legalább aludni egy rendeset.

Nézz be egy gyárba: a főnök ELVÁRJA, hogy betegen bemenj dolgozni, és sz.rik bele, ha két hét múlva meghalsz, télen megfagysz, mert nincs pénzed fára, vagy rád esik egy láda, és le kell vágni a lábad.

A rabszolgát adták-vették, volt ára, volt ÉRTÉKE.

Ma semmilyen értéke nincs az embernek. Agyon ütheti egyik a másikat az utca közepén, a tömegben, senki se mozdul, senkit se érdekel. A "gazdád" is sz.rik az egészségedre, az életedre, arra, hogy ember vagy, aki lehet családos, vagy beteg, vagy öreg.

Még a robot is többet ér, hisz az több pénzbe kerül, jobban vigyáznak rá.

Végülis ez szerintem tökre igaz.Akkor is azért dolgozott, hogy kapjon enni, inni, legyen alvóhelye.(Sőt, akkor még gondoskodott róla valaki - ami ma már nincs.)

Ahogy elnézem a körülöttem lévőkkel is ez a helyzet. Dolgoznak, azért, hogy meg tudjanak élni, kifizessék a számlákat, kaja, autó fenntartás(amivel el lehet menni dolgozni) stb.

pl ma láttam a tvbe hogy egy férfinek 1 műtét kéne, hogy életben maradhasson, de azt csak ausztriában lehet megcsináltatni, de az meg 10 millió ft.Egyébként teljes életet élhetne a műtét után.Tehát, ha nincs pénzed, meghalhatsz. Ennyit ér az élete...Undorító ez a mai világ.

Valahol ez is egy rabszolgaság, igen!

De azért nem kell ilyen tragikusan felfogni.

Nem élünk jól itt Magyarországon, ez tény, de sokkal rosszabb is lehetne.

Mondjuk van internetünk, amin itt irkálunk, másnak az sincs.

Értékeljük inkább azt, amink van.

Mondom ezt úgy, hogy az én családom mindig szegény volt.

Vagyis abszolút alsó középosztály.

Mégis szép gyerekkorunk volt, és a testvéreim és én is normális életet élünk, életvidámak vagyunk, szeretjük egymást.

Pedig gyerekkorunkban alig volt játékunk, mi csináltunk magunknak babaházat dobozból, meg bababútort gyufásdobozokból, ilyesmi...

És mégis tök jó visszagondolni azokra a nyarakra, amikor ezeket barkácsolgattuk, meg ágakból faragtunk nyílvesszőt, íjat az öcséimmel, vagy csak olvasgattunk a kertben.

Az egyetem alatt is dolgoztunk mindannyian, a kisebbik öcsém még tanul, és szintén dolgozik, elég tróger munkát, de örül neki, hogy dolgozhat, és van saját pénze.

Aztán majd lesz több pénze, mint nekem, nővéremnek, meg a nagyobbik öcsémnek.

Szóval inkább becsüljük meg azt, amink van, akkor is, ha néha a pokolba kívánjuk a főnökünket.