A nettó 300.000 Ft fizetés releváns kezdő bérszámfejtőként, 0 egyéb béren kívüli juttatással?
300.000 Ft nettó fizetést ajánlottak fel, mint fizetés, bruttó 370.000 forintért. Állításuk szerint minden hasonló pozícióban lévő kolléga ezzel a fizetéssel indul, amivel megmondom őszintén nem lenne gond részemről, viszont az én esetemben járna a 25 év alattiak SZJA kedvezménye. Ezt bele kalkulálták a bérbe, amit kissé diszkriminatívnak érzek. Elmondásuk szerint a bérem ugyanennyi lenne nettóban, ha nem járna a kedvezmény, csak a bruttó összeg lenne magasabb.
Számomra nagyon fontos lenne ebben a pozícióban az elhelyezkedés, jelenleg is dolgozom, ahol fel kellene mondanom, de 120.000 Ft lenne a kettő között a differencia. A jelenlegi munkahelyemet mindenképpen szeretném ott hagyni (call center), de dilemmában vagyok a nagymértékű díjkülönbözet miatt.Ráadásul ezzel abszolút nem értek egyet, hogy a kedvezmény bele van kalkulálva a bérbe.
Volt már valakinél hasonló? Elfogadtad az ajánlatot?
A nettó 300 ezer reális kezdő bérszámfejtőként még akkor is, ha belekalkulálták az adókedvezményed.
Ha szerződésben nettó bérben állapodtok meg és neked már nem járna a kedvezmény, akkor bizony a munkáltatónak kell állandóan felbruttósítania a nettó béred a megfelelő szintre.
Ritka hülye az a munkáltató, aki nettó bérben szerződik le.
Én gyanítom, hogy bruttó lesz a szerződésben, nem pedig nettó! Figyelj, nehogy bepalizzanak! Ha nem jelzik külön, hogy melyik, akkor az mindig bruttót jelent!
"viszont az én esetemben járna a 25 év alattiak SZJA kedvezménye. "
Csak jelzem, hogy semmiféle kedvezményt nem vagy köteles igénybe venni, az csak egy lehetőség. Nem is értem, hogy miért számol ilyesmivel egy munkáltató (vagyis értem, csak a jogalapot nem látom hozzá).
Nekem a bruttó 370 ezer sem jön ki jól...
Ahhoz, hogy a kedvezmény lejárta után is 300 ezer legyen a nettó béred, a bruttódnak 451.128 forintnak kell lennie.
Átlátod az aggályaimat?
Számomra irreleváns a kereseted.
Ha reálist akartál volna kérdezni, akkor pedig a válasz igen: reális, mert valóban ennyit ajánlottak fel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!