Miért mondják ezt interjú végén a HR-esek? Milyen jelentőséggel bír?

Természetesen nem várom el, hogy ott helyben döntsenek (bár 1-2 ilyen hely akadt, persze bolti eladói állások :’) ), vagy hogy másnap hívjanak. De olyan is akadt, ahol arra a kérdésemre, miszerint “Mikor kellene kezdeni?” azt a választ kaptam, hogy “Azonnal, mivel nincs betöltve a pozíció.” Aztán később, az interjú végén azt mondták, hogy 2-3 héten belül visszajeleznek, minden esetben. Most letelt, persze hogy nem jeleztek vissza, még egy automatikusan generált e-mailt sem kaptam.

Értem én, hogy a cég imidzse így meg úgy, de én többre becsülném, ha ott helyben megmondanák, hogy sajnálom, de más kaliberű embert keresünk. Eddig egy-két ilyen hely volt csupán, ahol már interjú alatt erősen éreztették velem, vagy ki is mondták, hogy nem én leszek a befutó. Persze egyik sem HR-es volt, hanem tulaj/üzletvezető. Az ilyen embert én sokkal többre becsülöm, mint azt, aki a szemembe kedves és jópofizik, aztán ahogy kilépek az ajtón, már vágja is ki a szemétbe az önéletrajzomat.

Sokáig azt hittem, hogy ha látszólag “megvolt a kémia” és jó hangulatban telt az interjú az már fél siker és gyakorlatilag nyert ügyem van. Kellett némi interjú, hogy rájöjjek, hogy ez nem feltétlenül őszinte kedvesség, vagy szimpátia, hanem csak szimpla protokoll, hogy ne keserű szájízzel távozzak. Pedig nálam a ghosting meg a színjáték okoz csak igazán keserű szájízt. Ha nagy ritkán visszajeleztek interjú után, hogy nem én lettem a befutó, vagy ne adj’ isten még meg is indokolták — ilyen a 20-30-ból csupán 1 (!) volt —, azt én mindig nagyra becsültem. Mert legalább tudom, hogy mire figyeljek oda legközelebb, vagy hogy lehet nem is nekem való az adott pozíció és inkább keresgéljek másfelé. Így vagy úgy, de mindenképpen hasznos. Sosem kezdtem el hisztizni, vagy akadékoskodni, hanem megköszöntem az őszinteséget és a visszajelzést, illetve magát a lehetőséget.

Végtelenül sajnálom a visszajelzés csaknem teljes hiányát állásinterjúk után, pláne akkor esik rosszul, ha nem sikerült rosszul az interjú és külön meg is ígérték. Így ugyanis aligha tudok fejlődni, tanulni a hibáimból.

Azt sem tudom hová forduljak, hogy végre a képességeimhez illő álláshoz jussak, mert nagyon nem akarnak sikerülni az állásinterjúk, pláne azok, ahol HR-es is van és a tanulmányi múltamban “vájkálnak”. Mert sajnos hibát hibára halmoztam, de szeretnék ezen egyszer s mindenkorra változtatni. De amint meglátják, hogy hosszú évekre leragadtam egy képességeimhez nem méltó munkahelyen, vagy nincs meg a záróvizsgám (sajnos meg sem próbáltam anno, de még menthető a dolog, csak nem erre a tanévre, majd max. jövőre) és megindokolni sem tudom, hogy miért, akkor már húznak is ki gondolatban, hogy ez is egy megbízhatatlan személy. Pedig a munkámat mindig lelkiismeretesen, precízen végeztem, alkalmazkodó voltam, dolgos és tanulékony. Más tészta, hogy a mentális problémáim miatt (járok szakemberhez) nehezen találom a helyem a világban, könnyen feladom a dolgokat és hajlamos vagyok motiválatlanná válni. Nincs káros szenvedélyem, “csak” ADHD-m, illetve ehhez társuló szorongás, depresszió. De, mint mondtam, ezen szakember és önfejlesztés segítségével már dolgozom. A lelki és mentális nyavalyáimat természetesen nem szokásom megemlíteni, úgysem hatna meg senkit, sőt, inkább csak tovább hátráltatná az elhelyezkedési esélyeimet.

Ez azonban a munkamorálomra, szorgalmamra nincs kihatással, “csak” a felsőfokú tanulmányaimra, jövőképemre.

És ez az, amit sehogy sem tudok bizonyítani, mert a múltbéli kudarcaim miatt egyből elkönyvelnek “rossz befektetésnek”.

Bocsánat a hosszú válasz miatt, ami inkább rantbe ment át így a végére. Sajnos a sok álláskeresési kudarc hatására kezdem elveszíteni a reményt, hogy valaha is lesz még tisztességes állásom.