Hogy változtattál a sorsodon, hogy jóra forduljon az életed?
halljuk a sikersztorikat :) Kíváncsi vagyok, kinek hány évesen sikerült jó útra terelnie az életét, karrierjét, tanulmányait.
Trollok most légyszi ne.
Már amennyire jobb lett és ahogyan vesszük... Anyumnak volt egy rossz gondolkodása vagy ideája a 80-as évekből, hogy egy szakmával mehetünk dolgozni. Akkor még működött. Szakmáztam és érettségiztem, anyum nem támogatott tovább. Ráadásul csak részszakmát kaptam, csak utólag derült ki, konkrétan ez így semmit nem ért. Kicsit önző is volt, mert rokkantsága miatt rossz anyagi helyzetben voltunk és velem akarta támogatni a lakhatást. Hát besültünk, éveken át munkanélküli voltam, megjártam kétszer közmunkát is, közmunkán másodszorra 2 nap alatt kiidegelt a főnökség. Elment feleslegesen több év, amíg apámnak kellett minket segíteni és egyre rosszabb lett a viszonyunk vele. (Már alapvetően nem voltak együtt.) Pont gazdasági válság is volt és azért sem vettek fel embereket, de legalább tanulhattam volna. Jött egy örökség apumnak és a rossz viszony ellenére jószívűen adott belőle. Akkor abból elmentem tanfolyamra, bár ez még csak a korábbi szakmám feljavítása volt. Eközben már találtam kultúrális irodai közfoglalkoztatást, azt nagyon szerettem, oda vissza is hívtak, majd a program besülése után fél éven belül meglett az első határozatlan munkám. Amit viszont nagyon nem szerettem, de mégsem akartam csak úgy kilépni rövid idő alatt. Mert az pedig hogyan nézett volna ki? 3 évet lehúztam, miközben szociális irány kezdett érdekelni és elkezdtem tanulni újra. Jött egy éles esemény, felmondtam, alig 2 hónapon át voltam munkanélküli, meglett a jelenlegi munkahelyem, 5 évtől itt vagyok, és nagyjából jól érzem magamat.
Igazából - mindenféle egózás nélkül - több lehetőség lenne bennem, sok dologhoz értek, és kiaknázatlan vagyok szerény fizetéssel. Ráadásul ha mamámtól nem maradt volna meg lakhatás nekünk, akkor szószban lehetnék vagy legalábbis nem tudnám kiélni a hobbijaimat a kevés pénzből. Valamilyen szinten mondhatjuk, hogy még mindig megrekedve vagyok és többre is lehetnék képes. De szívem szerint meg jó így és megélek, szerintem leginkább ez számít. Illetve nem tartom magamat idősnek és soha nem is késő.
Egyébként sokáig hibáztattam anyumat és most is úgy jön le, de nincs már köztünk viszály. Semmi értelme nem lenne, az is csak megrekedés lenne. Tisztában van a problémával, lezártuk, jó és összetartó a kapcsolatunk azóta. Megtörtént, így történt, most már ez van.
Szoftverfejlesztőről: másik helyen valaki tényleg kötözködött és szerintem ezért jött ez elő... De látom az írásstílusból, hogy elvileg nem ugyanaz a két személy... Vagy tudathasadásos troll. :-) Egyrészről ez a baj, másrészről tényleg rettentően ritkaság és itt képesek hazudgálni. Én sem nagyon hiszek benne, de most ezért nem kérek kövezést. Az ilyen fizetések itt soha nem fognak kiderülni.
35/F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!