Leghosszabb út amit megtettél munkáért?

- 59 km

- útidő -> 1 óra 10 perc

Milyen értelemben?

8 éven keresztül ingáztam 230 km-re.

A mostani munkahelyemen eseti jelleggel kell napi 1050 km-t autóznom, saját autóval, saját amortizáción. Az üzemanyagot bő fél év késéssel nagy nehezen kifizetik legalább.

Pest megye keleti széléről, egy kis faluból származom, szegény körülmények közül. Az első diplomás lettem a családban.

A Bokros-csomagot követő években lettem pályakezdő, nemcsak papíron volt munkanélküliség és a közeli kisvárosban a munkaügyi központra rá lehetett látni az állomásról vagy az elhaladó vonatból… kígyózó sorok álltak a nyitás előtt már egy órával is… és nem a segédmunkás, lecsúszott kategória…

…nos én a két kezemet összetettem, hogy alig többért, mint a minimálbér Budapestre feljárhattam (bejárást törvény szerint fizetni kellett volna, de akkoriban bölcsebb volt hallgatni, hogy nem budapesti vagy, fel sem vettek volna… mivel levelezőn tanultam tovább a nappali főiskola után, hát befogtam és mentem…).

A falu széléről gyalogosan jó esetben 20, de inkább 25-28 perc alatt értem el az állomásra (megállóhely az inkább talán a mai napig)- lehetett volna ugyan az állomás melletti házaknál letenni a biciklit, de az is pénzbe került, havi 1-2 ezer is sok volt… inkább csak a legesősebb-leghidegebb télen engedtem meg magamnak a “luxust” és bár nem emlékszem pontosan, hány forintot kellett fizetnem egy napra a bicikliőrzésért (amivel 10 perc alatt kijutottam), de arra igen, hogy sajnáltam rá nagyon…)

Ha a vonat nem késett (szokása volt), akkor felért Bp-re 1:30 perc körüli menetidővel…. Onnan lekutyagoltam a metróhoz, elmentem a Moszkva térre, az is volt egy 20 perc biztosan, plusz a várakozás, gyaloglás, külső sínről bekeveredés…. legyen fél óra.

A Moszkva térről 56-os villamossal a Hűvösvölgyi végállomásig mentem (talán 20 perc volt legalább az is, de inkább fél óra) és onnan még valami 256-os vagy hasonló, Solymár irányába tartó busszal még vagy negyed óra és a buszmegállóból kb 15 perces, domboldalon felfelé menetelés után el is jutottam a munkahelyemre.

Így 25+ év után is szívszorító leírni.

8-ra kellett beérnem, ami gyakran a késések, buszra, villamosra várakozás miatt 8:15 is volt és ennek ellenére minden áldott napon 4:30 körül keltem…

Gyalogoltam esőben, sárban, hidegben, dögmelegben…

…és este ugyanez vissza: ritka volt, ha 16:30-kor pontban el tudtam indulni, így 21.00 előtt sosem voltam otthon, este is óránként mentek a vonatok… télen vágányzár, fűtés nuku, befolyt az eső a csukott ablakon, lopták a váltót, felsővezetéket… hányszor volt, mire sírás határán hajnali 2-re hazaértem, hogy reggel mehessek megint és hányszor kellett végigállnom nyomorogva legalább a hazaút felét, míg kiürült az ingázós vonat…

Friss diplomás kis pályakezdő voltam egy szegény családból… más választás nem nagyon lett volna, csak a munkanélküliség vagy valami gyár, ha egyáltalán szóba állnak velem és letagadom, hogy tanultam, amiért a szüleim mindent megtettek…

…hát 2,5 évig csináltam.

Ma már a fővárosban élek, 45+ vagyok, kertvárosi, szép nagy, drága ingatlanban, jól fizet a munkám, a gyerekemnek talán már nem kell ezt megtennie… nem bántam meg, mert mindig az vitt előre, hogy tudom, honnan jöttem… és a mai napig nem szégyellem a munkát, itthon sem, másutt sem… nekem nem derogál főzni, befőzni, takarékoskodni- pedig sok fiatal kollegámat hallgatok, hogy ki vannak borulva, hogy 3 metrómegállót kell az albikából “utazni” és el vannak fáradva, rendelgetik az ételt mert nem bírják az utazással járó stressz és nincs énidejük :D

…nos nekem van család, háztartás, sütés-főzés mellett is, mert megtanultam megbecsülni, ami van és nem felejtem el…

Szóval NAPI 5-6 órát évekig.