Az egyik számítástechnikában dolgozó rokonom szerint az én bérigény elképzeléseim gépészmérnökként irreálisak. Vélemény?
Családi ebédnél szóba jött, hogy mik a tervek egyetem után, mennyit/hogy szeretnék keresni. Amit rólam tudni kell, hogy most vagyok MSc-s gépész hallgató a BME-n, eddig két évet dolgoztam, igaz csak félállásban, de most épp pont felmondtam, hogy a tanulmányaim befejezésére fókuszálhassak.
Lényeg, hogy azt mondtam a rokonnak, hogy a tanulmányaim befejezétvel ha főállásban elhelyezkedtem, akkor nettó 7OO-8OO ezerrel lennék igazán boldog, amelyre szinte kategorikusan kiröhögött, hogy frissdiplomás pályakezdőként ez esélytelen, amire felhoztam hogy hát mégis csak mesterem lesz, nem alapszak, plusz nem is vagyok pályakezdő. Erre ő úgy vélte, hogy a mesterképzés szerinte jelentős fizetésbeli különbséget nem fog okozni, valamint hogy két évnyi jogviszony félállásban még továbbra is pályakezdő kategória. Bevallom az utolsó része idegesített fel a legjobban, mert arra a helyre tényleg a tapasztalatért mentem el mintsem inkább a pénzért, így bántott hogy ennyire értéktelennek gondolta. Vélemény?
Ha jól akarsz keresi lehet menni Gödre a Samsung SDI-be, de nem ajánlom ,mert a beledet is kihajtják majd. Magyarul pénzed az lesz, de elkölteni semmi szabadidőd nem lesz. Így meg mi értelme?
Msc-vel tudsz keresni kényelmes irodai munkát, ahol egy jó nettó 400-450-et biztos hogy megkapsz.
Szia
Lehet már nem aktuális, azért leírom.
A barátom most lesz 2 éve, hogy megszerezte az alapszakot.
Ahol a gyakorlatát töltötte ott maradt, és ahogy végzett betették nagyobb pozícióba.
Egy kisebb részleget ő vezet új termékek gyártását intézi meg ilyenek.
Az ő fizetése 550-600 nettó úgy, hogy Heves vármegyében dolgozik.
Gondolom azért a pesti régióban 650-700 megvan.
Én úgy látom, hogy nagyon sokat számít hova mész dolgozni.
Mesélte a többiekkel akikkel végzett, hogy hova kerültek és 800-400N van mindenféle fizetés.
Attól függ, hova kerülsz és persze mennyire bírod.
Reggel 08:00 bent van olyan 18:00-ig a barátom, de van, hogy 21:00-22:00 körül megy haza.
Mert a gyártás nem állhat le!
Pacsi:)
Elolvastam jó pár választ, szomorú, nagyon szomorú.
Bántás helyett inkább segítsük a másikat!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!