Klinikai depresszióval és szociális fóbiával dolgozni? Nektek hogy megy?
Klinikai depresszió, nem bírok felkelni, összeszedni magam, elindulni munkába, de nincs idő pátyolgatni magam, azonnal kell a pénz, különben utcára kerülök! A mentális állapotom elég súlyos, testileg is vannak gondok már, eddig még semmi nem tudott kiszedni ebből az állapotból. Ha dolgoztam is, nem sokáig bírtam, számoltam a perceket, h legalább aznapra legyen vége... ráadásul szociális fóbiám is van, képtelen vagyok emberekkel beszélgetni, ha kérdeznek, pár szavakban válaszolok, csak tudjuk már le... ha úgy van, én simán beülök a sarokba, és senki ne szóljon hozzám...
Ezt a cikket is elolvastam, de egyik munka se való nekem:
Itt felsorolják, milyen munkákat ajánlanak a magamfajtáknak, de szociális fóbiásokról egyáltalán nem esik szó, pedig szerintem aki depressziós, az nem szívesen beszél senkivel.
Írják a könyvtári munkát. Voltam már, túl sok volt nekem ott is az inger, és számomra túl sokat kellett beszélni, hiába egy falusi könyvtárról volt szó.
A kisállatgondozás azért nem jöhet szóba, mert semmi felelősségtudat nincs bennem, meg nem is igazán szeretem őket, nem akarom, hogy egy ilyen balfék vigye el akár egy sétára is (sétáltattam már kutyát, összeverekedett egy másikkal, és még én lettem leb*szva...
Sz.gépes programozóhoz hülye vagyok.
Kreatív munkákhoz ügyetlen (egy baleset miatt remegnek a kezeim).
Kerti munkába kényszer, ráadásul fóbiám van a békáktól...
Mindez nem panaszkodás, nem kifogás, bár tudom, úgyis megkapom a magamét... mégjobban belémrúgtok... hiába tünik annak, de mégis mit tegyek, ha képtelen vagyok akármilyen munkára? Azt ne írja senki, hogy akarni kell... próbáltam már sokfélét, ráadásul sovány és gyenge vagyok (lány). Titkárnői végzettségem van, de azzal se megyek semmire, ott is p*fázni kell, meg kitudja még mit... 🤢
Tényleg kérem, csak az válaszoljon, aki hasonló cipőben jár! Köszönöm.
Falun laktam, tóparthoz közel, ott még mindig találkozni békával. Még a kis egycentisektől is erős fóbiám van, és szó szerint pánikrohamot kapok. Az ásóbéka a rémálmom, ha túrod a földet, akkor lehetnek rossz élményeid. Pontosabban nem neked, hanem nekem (történt már velem ilyen eset, anya megbüntetett kiskoromban, mert dühből felrúgtam egy cserepes virágot, és a kezemmel kellett a föld segítségével visszaültetnem, akkor markoltam bele szó szerint egy hatalmasra nőtt békába, aki épp azon a helyen ásta be magát a földbe. De már jóval ezelőtt is rettegtem tőlük.
Ráadásul most már Budapesten lakom, itt nincs lehetőségem kertészkedni, meg számomra nagyon unalmas. Nem nekem való.
Azt még nem írtam, hogy dührohamok, utána meg sírógörcsök törnek rám, munkahelyen is sokszor előfordult, tényleg nem tudom mit tehetnék. :(
Otthonról sem tudok dolgozni, nincs megfelelő végzettségem, megbízható sem vagyok, mert képes lennék elsumákolni.
Ezek nem kifogások, tényleg ilyen életképtelen vagyok. Valami közelre bejárós 4 órás munkát tudnék elképzelni, de a takarítástól is fél óra múlva majd leszakad a hátam, úgy fáj.
Szintén #10-nek
Ui.: Köszönöm a jókívánságokat!
10-es újra aztán befejezem :) Azt írod a kertészkedés unalmas. Jó, de ha kommunikálni kell, az meg "sok", nem? Én biztosan az unalmasat választanám. Pénz miatt dolgozik az ember. Közben bedughatja a fülét. Aztán, létezik balkoknkertészet is... vagy: eladó szobanövények FB csoport stb. De talán ez most tényleg nem a legreálisabb alternatíva nálad, csak ötletként írtam.
Sportolj mindenképp, a séta JÓ, engem többször is "visszahozott". Legutóbb a covid alatt/után amikor annyira le voltam gyengülve hogy semmi más nem ment volna. Indulj el, menj amíg jól esik, utána pihizz otthon. Aztán másnap egy kicsit többet. Az is lehet hogy hónapokig "csal" sétálni fogsz, frankón vissza tudja hozni az életkedvet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!