Maradsz vagy mész?
Határozott idejű szerződéssel kerültem egy nagyvállalathoz műszaki területere. A pozíció rám illik, nagy felelősség, de néha még élvezem is azt amit csinálni kell. A szerződés hosszabbítását képzéshez kötötték. A feltétel teljesült, de 2-3 hónappal a szerződés lejárta előtt a főnök közölte egy HR-s jelenlétében, hogy vagy aláírom, hogy nem kívánok a megpályázott pozícióba lépni, ami egyébként is megszűnik vagy megkeseríti a maradék időt a szerződés lejártáig és fegyelmit intéz.Na meg ugye létszámleépítés stb. stb.. Nem álltam fel, mert tartott a szerződésem ráadásul előtte ment a hitegetés, hogy "sínen vagy" "engedélyeztetés alatt van a szerződés" amit korábban megígértek. Végül koholt vádakon figyelmeztetést kaptam.
Most ott tartunk,hogy a látszólag megszűnő pozícióra áthelyeztek egy másik főt is, velem szembe és felvettek még 1-2 főt a céghez az egységünkhöz. Közben továbbra is folytatódott az ígérgetés..
Ti hogy reagálnátok, jártatok-e hasonló cipőben?
"En alapból csak határozatlan idejű szerzodest ìrnèk alá,határozottat sose."
Én 6 év GYED után kerültem olyan helyzetbe, hogy a határozott szerződést is aláírtam. Nem bántam meg, mert a munkaerőpiacra való visszatéréshez jó volt, és jól mutatott az önéletrajzomban.
Viszont ha az embernek van választási lehetősége, akkor valóban nem tanácsos a határozott idejű szerződés. Ennek mindig megvan az oka, és általában ez nem szokott változni, akármit is ígérgetnek.
Nekem azt mondták, hogy meg fog szűnni a pozi, de majd cégen belül találnak nekem helyet. Az utolsó pillanatig hazudoztak, de én már tudtam, hogy ebből nem lesz semmi, és végül sikerült találni máshol munkát.
A helyedben én is keresgélnék, de amíg nincs másik munka, addig ne lépj ki, nem árt, ha az ember kap fizetést.
Egyébként amíg a határozott szerződés tart, elvileg egyik fél sem mondhat fel, ha mégis, a hátralévő időre a fizetést meg kell adni.
Valószínűleg azért vettek fel mást a megígért pozira, mert ő alacsonyabb bért kap.
Na, meg multiknál ez a leépítés dolog mindig olyan ostobán van elintézve. A HR-nek ki van adva, hogy mondjuk ki kell raknia 20 embert. Akkor megkeresik, hogy ki az, akit legálisan ki lehet rakni, úgy, hogy nem tud perre menni.
Közben meg a fontos munkákra mégis folyik a felvétel.
Szóval az egyeskét még érhetik meglepetések. Amikor ezekről a leépítésekről folynak a tárgyalások, a HR-t legkevésbé sem érdekli, hogy ki milyen szakember, ki mennyire pótolhatatlan. Megnézik, hogy ki a legdrágább ember vagy kit lehet úgy kitenni a cégtől, hogy nem tudja őket beperelni. Senki sem pótolhatatlan, mindenki helyett van olcsóbb munkaerő, pláne most azért nem sok cégnek megy valami fényesen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!