Mérnöki, IT-s szempontból szerintetek is halott ügy Ausztria meg Németország?
Ugyan nem vagyok IT-s kódíró, de egy elég speciális területen dolgozom villamosmérnökként (metró, villamos, nagyvasúti biztosítóberendezések), 5 éves magyarországi tapasztalatom van nagy német multinál, a nyelvet tökéletesen beszélem.
Jelentkeztem pár állásra, fel is vettek volna, nem győzték hangsúlyozni, hogy mennyire nehezen találnak erre embert, aztán kiszúrták a szememet egy nettó 2500 eurós ajánlattal.
Igaz, hogy ez 14 hónapon át jár, az úgy kb. 3000 Euro havonta, Németországban ilyen nincs, onnan értelemszerűen az ajánlat 3000 Euro volt.
Ismerőseim autóiparban próbálkoztak hasonló eredménnyel, a 2500-at is inkább nagyobb cégek adják, a kisebbek inkább csak 2000 körül. Nyomják persze az ilyen-olyan egyéb juttatásokat, de őszintén szólva én azt lesz*rom, mert bizonytalan, bármikor megvonhatják, a szerződésben szereplő bruttó alapbér a lényeg.
Úgy hallom, hogy IT-ben is kaka az egész, 3000-4000 Euro (legtöbb helyen inkább 3000), de annyit itthon is meg lehet keresni alkalmazottként, contractorként meg jóval többet is.
Ott ugye a hirdetésekben benne van, hogy minimum mennyit adnak, nézze meg mindenki, a legtöbb helyen Brutto Mindestgehalt kb. 2800-4000 Euróig, IT-nél elmegy 5000-ig. Na most az a tapasztalatom, hogy ezt nagyon nem is teljesítik túl, rádobnak 300-500 Eurót, aztán annyi.
Induljunk ki a nettó 2500-ból. Egy vendéglátós betanított munkás megkap 2000-et úgy, hogy szállást is kap hozzá, meg akár étkezést is, 13., 14. havi ott is megvan.
Ehhez képest keveslem, hogy pl. egy Siemens odadob mindössze 500 Euróval többet úgy, hogy szállást nyilván nem ad hozzá, azt oldjam meg magamnak. Rögtön 1 millió HUF a kukába kauciónak, aztán még havi 500-800 Euro a bécsi bérleti díj. Mondanom sem kell, hogy elküldtem őket meg az összes többit is a k. anyjukba, mert így konkrétan jóval szarabbul élnék ott mint itthon.
Úgy látszik, ott is egyre inkább a kulimunkára van igény mint itthon, a szellemi munkára meg van ember. Szakmailag pedig megfeleltem, nem győztek telefonálgatni nekem, hogy fogadjam már el, még megbeszélik intern, hátha tudnak többet adni, blablabla, de aztán nem tudtak.
#8 "volt olyan kollégám 2006-8ban, aki többet keresett, mint a gyárigazgató plc mérnökként"
Ezt par honapja meg magyar viszonylqtban irtad le. Sosem keresett senki tobbet egy szutyok PLC-s munkaval mint egy gyarigazgato. A 2000-es evekben sem, mikor szerinted a Siemens ujdonsag volt. Mar akkor is egy odivatu szar volt a tobbivel egyutt, soha sem fizettek meg ezt a munkakort. Nem csak Magyarorszagon, hanem egesz Europaban.
11, tekintve, hogy gőzöm nincs miről beszélsz: nem értek a plc-hez, akár siemens, akár nem, szóval biztos nem irkáltam róla
A sztori magyar és igaz, ha hiszed, ha nem, és egy vidéki kisvárosban játszódik… a céget azóta megvették a kínaiak, szóval messze nem fizet olyan jól, mint anno bár 2009ben eljöttem onnan … a csávó is, facebook szerint továbbra is egy magyar cégnek dolgozik
“ A korabbi gyarigazgato-plc mernokos mesedhez is leirtam, hogy 2008-ban az evi 8 millios brutto jo fizu volt, kb. mint most a duplaja. De egy gyarigazgato mar akkor is a duplajat kereste ennek. Nem tudom miert ragadt meg benned ez a teljesen irrealis viszonyitas.”
Belinkelhetnéd, mert biztos nem irtam ilyet ide, de te tudod.
#9 Abszolut egyetertek.
#10 Ezzel es, ezt pedig tapasztalom.
“ En nem zarom ki, hogy veletlen, kicsi ez az orszag, annyira sok helyen nem szerelik a komplett gyarat Siemenssel, hogy soha ne "fussunk ossze". 🙂”
Tekintve, hogy max messziről láttam eddig Siemens plc-ket biztos nem fogunk összefutni siemens ügyben. Én biztos nem irkáltam olyat a gyk-n sehová, hogy olyan gyárban dolgoztam, ahol minden Siemenssel van szerelve. A legbonyolultabb elektromos/elektronikus dolog, amihez értek egy kicsit, az a lépcsőházi automata bekötése.
Maga a mérnök szakma ezen része telítődött már 5-6 éve, hiszen előtte 10-15 évig mindenki azt hajtogatta, hogy menj mérnöknek, szóval akinek volt egy minimális reális érdeklődése, de a valódi matekhoz meg az IThoz hülye volt, az elment valami ilyen mérnöki szakra.
A stílusod meg már a kódíró szónál elvérzett, nálam első körön sem jutnál túl.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!