Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Karrier, fizetés » Mi lehet az oka annak, hogy...

Mi lehet az oka annak, hogy valaki a szakmája átlagbére alatt keres jóval?

Figyelt kérdés

Naivan azt gondolnám, hogy ha szar lenne a munkám, eleve fel sem vennének inkább, nem?



Nos, engem a legtöbb helyre, ahol látnak valamit a munkámból (referenciák, tesztfeladat) vagy már behívnak interjúra, fel is vettek eddig, de hogy mondjam, nem vagyok elégedett az ajánlattal.


Pontosabban egy ideig úgy gondoltam, hogy ez normális és szép lassan majd lesz jobb, aztán mások mondták, hogy hülye vagyok és ennyiért más fel sem kel, és ha ez nem lenne elég, még csak nem is lett jobb. Egy ideig próbáltam azt szem előtt tartani, hogy legyen bennem alázat és igenis megéri szar fizetéssel kihúzni az első évet a tapasztalatért, mint ahogy sokan mondták. És azt is sok helyen olvastam, hogy egy diák mégis mire fel vár magasabb bért. De azt hiszem, elfogyott a türelmem, nem vagyok már diák, igenis van szaktudásom, nem papírrepülőket hajtogattam 5 évig az egyetemen és 2 évig munkában. Volt bennem alázat elég, korán mentem, későn jöttem, otthon is volt, hogy foglalkoztam a munkával, tényleg odatettem magam és végül (az érdeklődési kör mellett) amiatt mondtam fel, mert egy forinttal sem emelték a bérem az első munkahelyemen.


Junior vagyok data science területen, van másfél év fejlesztői tapasztalatom és egy év elemzői (utóbbi részben demonstrátori kutatómunka eredményeként, részben pedig ipari tapasztalat). Releváns alap -és mesterszakos diplomát is szereztem.


Fejlesztőként 250 000 ftot kerestem, mostanában 350 000 ftos ajánlatot kapok data engineer/data scientist junior pozikra és nem teljesen érzem reálisnak, hogy két év tapasztalattal csak ennyit emelkedjen a bérem, miközben itt meg néhány programozó közösségben olyanok hangzanak el, hogy a 0kmes pályakezdők 500 nettóról indulnak. Nem tudom, kinek vagy minek higgyek.


Elsősorban az érdekel, hogy mik lehetnek az okai annak, ha valakinek ilyen keveset fizetnek. Mit csinálok rosszul? Min változtassak, hogy legalább a szakmám átlagát hozzam?


2022. dec. 27. 02:34
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
16%

Az sem mindegy, hogy az ország melyik felében élsz.


Békés megyében pl. örülhetsz a minibálbérnek, Nyugat-Magyarországpn pedig nem keresel 300 alatt...

2022. dec. 27. 04:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
100%
Hogyha a tudásod megvan hozzá, akkor valószínűleg rosszul bértárgyalsz és/vagy rossz cégekhez jelentkezel. Azzal nincs probléma, ha egy cég alacsony munkabért ajánl, de ha elvállalod - miközben tudod, hogy többet ér a munkád - akkor nem fogsz többet keresni!
2022. dec. 27. 07:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
25%

"Naivan azt gondolnám, hogy ha szar lenne a munkám, eleve fel sem vennének inkább, nem?"


A jo fejlesztok a jo cegekhez mennek, tehat a szar cegeknek ertelemszeruen be kell erniuk a szar fejlesztokkel.

2022. dec. 27. 07:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
31%

Hát nem tudom hova jelentkezel meg az ország melyik felében de az az összeg amit keresel az a legrosszabb programozói fizetés amit eddig láttam. Mármint még a gyakornoki fizum is több volt. (És pesten hr es barátom is többet keres mint amit írtál). Gondolom te pedig teljes állásban kapsz ennyit.


Nézz körbe linkedinen, ha nem BPn vagy akkor nézd meg hogy milyen állások vannak ott, próbálj meg felköltözni vagy pedig szerezz remote állást. Data science jól fizet és ennyi tapasztalattal, ha van tendes angol tudásod akkor szerintem az a 750 bruttó simán meglehet.

2022. dec. 27. 09:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
79%
Ahogy az 1-es írja, nagyon nem mindegy, melyik országrészben próbálkozol.
2022. dec. 27. 10:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
79%

Ismerem az érzést. Tudom, milyen, mikor nem mer az ember sokat kérni, meg nincs tisztában a saját értékével és csak később döbben rá, hogy lehetne ez több is.

Ugyanígy voltam. Nem akartam elhinni azokat a nagy számokat, amiket egyesek mondtak, mert biztos csak túloznak. Aztán megnéztem a Hays salary guide-ot és hasonlókat és rájöttem, hogy igenis menri kell bemondani a magasabb bért, mert ha bruttó 600-at mondasz, akkor örülnek, hogy találtak egy olcsó balekot, de ha bruttó 1,5 milliót mondasz, akkor max azt mondják, hogy ennyit nem, de 1,2 milliót tudnak adni és akkor mérlegelsz. Ha a referenciád és a tudásod jó, akkor nem fognak elutasítani egy magas bérigény miatt, hanem megpróbálnak kialkudni egy fair összeget. De ha keveset kérsz, akkor évekre beragadhastsz egy vacak fizuba.

2022. dec. 27. 11:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 A kérdező kommentje:

Budapesten élek.

4, nem tudom, hogy hol voltál diák, nézz körül a Schönherz oldalán, szinte minden fejlesztői munka 1800-2000 ftos bruttó bérrel van meghirdetve jelenleg is. Az bizony 300 000 nettó, szóval varázslatos módon akármilyen hihetetlen, de nem én voltam a ritkaság diákként. Direkt megnéztem: Bosch, Continental, Schneider, Graphisoft mind-mind 2000 ft alatt keres szakmai poziira diákot. Annyira hasznos random összegeket benyögdösni, de el ne áruljátok ám véletlenül se, hogy hol dolgoztatok, ahol többet adnak, még a végén hasznos lenne.

2022. dec. 27. 11:33
 8/12 anonim ***** válasza:
0%
7: Jól értelmezem, hogy 2 év diákmunka után, közvetlenül az egyetem elvégzésével 500 nettó a bérigényed?
2022. dec. 27. 11:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
31%

Kérdező te most akkor diákmunkát szeretnél vagy teljes állást? Mert nem mindegy.

Diákmunkába is azt tudod mondani hogy emelést szeretnél és mondjuk elkérsz 2500 at, de sokkal többet nem fogsz kapni.

Ennek több oka is van amit most nem részleteznék.


Ha teljes állást szeretnél akkor elkérheted a jóval magasabb összeget, viszont valószínűleg 2 hónapodba bele fog telni mire felvesznek olyan céghez aki megadja neked azt a 750 bruttot.


Egyébként helyet azért nem mond senki mert szerződések többségében benne van hogy nem beszélhetsz a fizetésedről. Az meg hogy valami schönherzen ki van írva az nem jelenti azt hogy interjú után nem mondhatsz nekik Y összeget.

2022. dec. 27. 12:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
71%

Diákmunkán nem adnak emelést. 3 évig voltam diákmunkás én is, mindenhol azt mondták, hogy ennyi a bér, diákoknak nem szoktak adni emelést.


Meg vagytok zakkanva úgy látom. Ugyanazt tapasztaltam mint a kérdező, ez az általános, gyerekek.

2022. dec. 27. 12:54
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!