Aki 30 alatti, nem Pesten született, nem örökölt, de “minden” összejött nekik (lakás/ház, autó, jó fizetés diákhitel nélkül)! Mi a titkuk? Mit tanultak, hogy spóroltak?





IT Contractor, 34 F.
Nem Bp-en születtem, de már van ott kiadva 2 lakásom IT-n kívülieknek.










Én levelezőn csináltam a mesterképzést (élelmiszerbiztonsági- és minőségi mérnők), mellett rendesen dolgoztam, párommal béreltünk közösen egy szobát, összesen 4-en laktunk az albérletben. 1 év után megpályáztam egy másik munkahelyet, ami a szakmámba vágott, felvettek, elég jó fizuval. 2 év alatt vezetői szintre léptem. Spórolt pénzem egyetem alatt is gyűlt, mert az ösztöndíjat és diakmelós pénzt félreraktam. Bsc alatt a szüleim fizették az alberleti szobám (30ezer volt rezsivel együtt), csak egyéb dolgokra kellett költenem.
Párom is hasonlóképpen csinálta, csak neki kevesebb a fizuja picit.
Ketten összeraktunk, amink volt, vettünk fel 20 millió hitelt (havi 100ezer a törlesztő) és így 29 évesen építettünk egy házat.





Na igen, ezek 20-30 milliós lakások, amiket vettek pár éve, ma 40-60 milliós kategória. A megélhetés ez mellé sokszorosa lett, a fizetések meg nagyon max duplája.
Komolyan mondom, sajnálom a következő generációt.

























-Végzettségem alapján alkalmazott matematikus vagyok - statisztika speckón (21 évesen végeztem az egyetemen)
-Pénzügyi elemzőcégnél kezdtem el dolgozni ahol gyorsan ráeszméltem, hogy alapos programozási ismeretek nélkül nem vagyok elég versenyképes a szakmámban ezért kihasználtam a céges programozással kapcsolatos továbbképzési lehetőségeket. Fizetésem átlagon felüli volt a frissdiplomásokhoz képest, de még kezdőként nem volt kiemelkedő.
-A munkám / tanulmányaim mellett elkezdtem foglalkozni a befektetésekkel, még a bitcoin-őrület hajnalán nagyon megérte nagy teljesítményű videókártyákat vásárolni és "bányászni" ezeket - elég szép passzív jövedelmet generált.
-Egy idő után munkahelyet váltottam, hogy az informatikát ne a munka mellett kelljen tanulnom, hanem a munkám része legyen, viszont a statisztikától se távolodjak el, úgyhogy Data Scientist lettem egy nemzetközi multinál kimagasló bérért.
-Közben vásároltam egy rossz állapotú panellakást Budapesten ami árából le is tudtam alkudni, 13 millióért vettem meg a 2010-es évek közepén és kipofoztam szabadidőmben (nem volt nehéz mert csak 1 szobás volt). Ezt kiadtam albérletbe - szintén passzív jövedelmet biztosított. Covid idején eladtam 35 millióért és vásárolram helyette szintén felújítandó, de 2 szobás, erkélyes ingatlant felkapott helyen 43 millióért. Ezt teljesen felújítottam és 2020-hoz képest úgy kilőttek az ingatlanárak, hogy a jelenlegi értékét körülbelül 60 millióra becsülöm. Szintén kiadtam magasabb albérleti díjért.
-Közben befejeztem a kriptovalutás tevékenységemet, mert egy idő után egyáltalán nem érte meg bányászni, viszont részben a kriptovalutáknak hála megismerkedtem a felhőtechnológiákkal (Cloud computing technology) amik mára elterjedté váltak a modernebb cégek számára, egyre többen helyezik át a szolgáltatásaikat a felhőbe és mivel kevesen értenek hozzá ezért kifejezetten értékessé vált a tudásom, mert a felhőbe integrált adat-workflow, analitikai és vizualizációs eszközökkel is képben vagyok pl: BigQuery, VertexAI, AutoML, Cloud Dataflow, Dataproc, Pub/Sub stb...
-Olyan céget kerestem akik a felhőbe integrálták a tevékenységüket és jelenleg full-remote dolgozom külföldi cégnek Cloud MLOps Engineerként ami egy technologiai váltás és tapasztalati ugrás is részemről, ugyanis az adatfolyamot is vezérelem és Machine Learning modelleket is fejlesztek, amiket töltök folyamatosan tanítómintával és validálom / vizualizálom a ML kimenetet. A jelenlegi tevékenységemmel havi 3,5 - 4 millió forintot keresek átváltva magyar forintba.
Nem írtam le életem minden mozzanatát de én úgy gondolom, hogy ami fontos a folyamatos tanulás és önfejlesztés mellette pedig a befektetési lehetőségek kiaknázása. Sose rövid távra tervezz és ne csak a pénz motiváljon, hanem a kíváncsiság is, valamint mindig mérlegeld hogy mennyire kockázatos egy befektetés.





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!