Miért "tilos" elmondani a fizetésed másoknak?
Elkezdtem dolgozni egy cégnél és az egyik kollégám kérdezte hogy mennyit keresek, elmondtam és elmondta ő is. Valaki hallgatózhatott, mert 1 órával később behívtak mindkettőnket egyesével, hogy nem beszélhetünk még egymásnak sem a fizetésünkről, választ arra hogy miért, már nem adtak.
Ez miért van? Ha annyira "kiemelkedő a fizetés", mitől tartanak?
Ez munkáltatói szempontból érthető, de alkalmazottnak érdeke, hogy tudja, hogy körülötte ki mennyit kap.
Pl.: Következő értékelésén tudja, hogy reálisan mennyi fizetés emelést tud kialkudni vagy ha más helyre megy dolgozni, tudja hogy a régi fizetésénél többet is tud szerezni.
Van, hogy valaki okkal keres jóval kevesebbet, úgy hogy régebb óta van a cégnél, de sokszor van, hogy csak szimpla kizsákmányolásból nem adnak neki több pénzt, mert soha sem kérte.
Én megdumálom a közvetlen kollégákkal, hogy mennyi az annyi.
Amióta tudom, hogy egy olyan ember, aki a munkakörére teljesen alkalmatlan, pár ezer forinttal keres kevesebbet, mint én, már nem is hajtom agyon magam a cég miatt. Szerintem észrevették.
Pontosan az van, amit valaki itt említett is, -> hogy ne nézzen senki palimadárnak...
"sokszor van, hogy csak szimpla kizsákmányolásból nem adnak neki több pénzt, mert soha sem kérte"
Igen, ez főleg kis cégeknél jellemző. Én anno elkövettem azt a hibát, hogy 4 évig nem kértem emelést, nem is adtak semennyit. Közben pedig a kolléga, aki később jött a céghez, de ugyanazt és ugyanúgy csinálta, mint én, 25%-kal többet kapott.
Mondjuk nagy cégnél is voltam, ahol a bérsáv minden munkakörre meg volt adva, ott meg a sáv alján kerestem, mert nem nyaltam a főnöknek.
15# Igazad van a munkahely váltással kapcsolatban és lényegében azzal kapcsolatban is, hogy nem kifejezetten magyar hozzáállás, mert pl.: USAban nagyon tabu a munkahelyen, hogy ki mennyit keres.
Attól függetlenül jó tudni, már csak azért is hogy tudd honnan indulj ki a következő munkahelyesen a béralkudozásnál.
Pl.: X cégnél vagy junior backend fejlesztő és 300 nettót kapsz, majd megtudod hogy kollégád, aki kb ugyan olyan jó mint te és a CV-je alapján kb egy szinten is vagytok 400 nettót kap.
Akkor ezt azt információt feltudod használni és következő munkahelyen már a 400-at tartod alapszintnek és valószínűleg sokkla többet alkudsz ki. Pedig ha nem ismerted volna a kollégád keresetét, lehet már medior szinten is azt mondtanád, hogy "Juniorként 300-at kerestem, már reálisnak látom a 400-at", amikor lehet adott cég 500 nettót is adna.
Szóval fontos megbeszélni, hogy ki mennyit keres még munka váltásnál is, hogy tudd mennyi lehet reális értéket.
Ha egymás között nem beszélitek meg, honnan fogd tudni? Gyakori kérdések?
Az interjúkon tudni kell mennyire lehetsz pofátlan és ez erre tökéletes.
"Szóval fontos megbeszélni, hogy ki mennyit keres még munka váltásnál is, hogy tudd mennyi lehet reális értéket."
Abszolute, de ovatosan, nem felettes elott, illetve, arra is erdemes figyelni, hogy akivel megosztod, mennyire van hasonlo teruleten, egyaltalan mennyire relevans kettotoknek a masik keresete. Szoval nem erdemes fecsegni jobbra-balra, hanem okosan.
A masik, hogy neha nincs ralatasod adott kollega produktivitasara, vagy nem vilagos egybol, miert keres tobbet, holott lehet, hogy annak is megvan a magyarazata.
Hát nem tudom, én eddig csak magyar cégeknél találkoztam ezzel az elmúlt 5 év alatt.
A kollégám akivel beszéltem az osztály vezetője amin én is vagyok és nyilvánvalóan, nem tervezek hosszútávon maradni valahol, ahol fejlődési lehetőség akár szakmailag akár pénzügyileg nulla. Ha, teszem fel, most keresek 200 nettót, vezetőm, aki mondjuk 4 éve ott dolgozik keres 400 nettót, valószínű hogy nem maradnék.
Egyébként már tapasztalom, hogy a megbeszélt/hirdetett feladatok, felelősséghez képest lóf@sz,8xannyi felelősség hárul rám, amikor meg szóvá teszem hogy ez nem volt benne a szerződésben, sem semmiben sehol, beszéljük át a fizetésem, a nagyfőnök elkezd pattogni, hogy hát én milyen nagyravágyó vagyok... Miért? Azért, mert a megbeszélt supportkodás mellett csinálnom kéne marketinget, amivel sosem foglalkoztam, csinálnom kéne grafikai szerkesztéseket, amikhez nem értek, majd jön a "ez egy csapat, nekünk csapatjátékosok kellenek", ennek ellenére ha mások kérnek valamit, 20 percenként jönnek hogy "na kész?" (egy 15ezer szavas szakmai fordításnál, mert persze azokat is nekem kell csinálni miközben marketing miatt jönnek a telefonok), amikor meg én kérek valamit, "okés, majd megnezem", "majd máskor jó?", aztán eltelt 2 hét, 2 napomta érdeklődők hogy most jó-e kert fontos dolog lenne és még mindig semmi, és ezt több kollégánál, a kezdetektől fogva (és itt vagyok 2 hónapja hétfő óta).
#10 • Pedig madár az nagy bokszoló volt. 😂 lehet Pista bácsi le is bokszolná, aki nála többet keresne.
Válaszolva a kérdésre sokan le írták a lényeget, hogy a Munkahelyi konfliktus miatt nem lehet elmondani Magyarán mondva az irigykedés elkerülés miatt.
Sajnos, kicsin hazánkban még mindig erről nem tudtunk le szokni, hogy az emberi irigység valójában a elkövetkező életed veszteségét jelenti, mert semmire nem fogja vinni az illető előbbre saját Magát az életben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!