Milyen munkával lehet évi nettó 20 millió forintot keresni?










20: nem top management azért, mert ott simán befigyelnek akár 6+ havi bónuszok, az meg már önmagában sok milliós összeg, és akkor ehhez érkeznek az olyan juttatások, mint a részvény opciók, és a társaik. De ezzel a szinttel kb kár is foglalkozni, mert ha az öszág összes topmanagerét meg kellene hívnom egy sörre, még az sem fájna igazán (ugye eleve csak nagy cégeknél van meg ez a szint, mert józskapista bt-nél a CIO/CFO/CEO sem keres ennyit, de néha még a tulaj sem :))
De ahogy #20 írja, ez abszolút egy főov. szint minimum (vagy ahogy az adott cégnél neveznek egy szervezeti egység vezetőt), és még ott sem nevezném az átlag bérnek, bár már nem is a lehetetlen kategória.
Ez kb a középvezetői réteg felső 30%, de lehet, hogy inkább 20%-a, tehát egyrészt el kell érni ezt a szintet, és mindezt olyan cégnél kell tenni, ahol azért a toll is vastagon fog a bérezésnél.





#22: Igen, lehet pontosabban kell fogalmazni. Az ügyvezetői, igazgatósági tagok alatti szint. Ha van ilyen egyáltalán a magyar leányvállalatban.
Mert ugye azt nem kell elfelejteni, hogy azon cégek nagyon nagy hányada, ahol ennyit ki tudnak fizetni, az multi, és az igazán magas szint nem ebben az országban van.
Van esetleg egy ügyvezető, vagy valamilyen szervezet ami az ügyvezetői feladatokat ellátja helyi szinten (nem érdemes szerintem jobban részletezni itt) és az alatta lévő szint már kereshet ennyit. Területi vezetők, gyártóegység/telephely stb vezetői pl.
#20










A felsővezetők nagyon sok cégnél keresnek meg ennyit, ezt kb kár felsorolni (sőt, ennél sokkal többet is!).
Ettől, hogy tudunk mondani pár(száz) céget az országban, ahol cégenként egy (pár) tucat ember keres ennyit, erre még nem nagyon lehet életstratégiát építeni





#18:
Ismerem ezeket a kimutatásokat, meg a Hays táblázatokat is. Senki nem mondta, hogy a bruttó 1,5 millió 5 év tapasztalattal az átlag, de annál a 800 fős multinál, ahol én dolgozom, ha a BlueBird-ös számok teteje szerint adnánk offert a szoftverfejlesztő jelölteknek, kiröhögnének és mennének a konkurenciához. Van az Evosofton, EPAM-on túl is élet, szaktudásban és bérben is.
A mezei programozó alapbérek az elmúlt 2 évben vagy 40%-ot mentek fel és ha nem alkalmazkodsz hozzá, a jobb beosztottjaid úgy tudnak elhúzni, mint a vadlibák.










27 én is az epam/evo világon kívül dolgozom (usa multi, de mi itthonra dologzunk, nem úgy, mint a híresen jól fizető, de valójában nem Mo-ra dogozó történet :D)
és végig jeleztem, hogy lehet ennél komolyabb pénzt is akasztani, de azért nem az az átlag.
Ez a táblázat viszont egy jó megközelítés, hogy egy standard helyen (multi, de nem a legfelső polc) milyen pénzeket lehet látni. Én is van olyna kollégám (magam is) más összeget látok, mint e, de a saját embereim 90%-át jól fogja meg a táblázat.





Valószínűleg a pesti iparági átlagokat jól megfogja, ezt nem vitatom.
Sajnos alkalmazottként, magyar piacra termelve a realitás ennek talán inkább a fele, harmada.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!