Mikor lehet újra állást találni?
Harmadéves egyetemista leszek és gyakornoki pozícióban szerettem volna elhelyezkedni gazdasági területen.
Második évemet végigdolgoztam egy cégben de a vírus miatt sajnos vége lett.
Azóta nem találok semmit. Jelentkeztem legalább 100 helyre,de a legközelebb az álláshoz max egy telefonos interjúig jutottam (az is csak egyszer), a többi 99 pályázatomra választ sem kaptam,vagy csak elutasítást.
Az előző gyakornoki helyemre tavaly azonnal felvettek és azon kívül még többen is hívtak interjúra,pedig akkor negyed ennyire jelentkeztem,konkrétan még válogatni tudtam,hogy melyiket választom végül.
Nagyon szomorú vagyok és nem tudom mit tegyek :( kell a pénz és a munkatapasztalat ,de semmi sem jön össze:( ettől az önbizalmam is a béka s@gge alá került:( most már nem is jelentkezem,feladtam. Tudom,hogy a válság miatt van, de nem bírom már:(
Szerintetek mikor áll helyre kicsit a dolog és lehet újra könnyebben állást találni:( ?
24L
Ha valóban kell a pénz, akkor fizikai melót is be kell vállalnod.
Olyan cégnél kéne, ahol majd betudsz kerülni gyakornoki programban.
Engem se vettek fel sehova mert pályakezdő vagyok. Aztán jelentkeztem takarítós, és àrufeltöltői munkàkra is. Elmondta az egyik interjúztatóm, hogy rajtam kívül még 8 embert hivtak be interjúra egy sima àrufeltöltői munkára, de csak egy ember kellett, nem én lettem az.
Kb 1,5-2 hónap alatt végre sikerült találnom egy munkát ahová felvettek, raktári pakolós munka. 3 műszak, heti 6 nap, bruttó 230ezer a fizetés.
Örülök, hogy felvettek mert kell a pénz, de jelenleg a vírus miatt nem tehetem meg, hogy válogassak, sajnos.
De pozitívan kell hozzá állni. :D Legalább kiderül, hogy mennyire vagyok terhelhető.
Most nyáron kicsit fellendült a piac, de ha ősszel jön egy 2. covid hullám, újra vissza fog esni. Jövőre meg jöhetnek a gazdasági hatásai a vírusnak, szóval nem kertelek: a kilátások nem annyira jók.
Most lejjebb kell adnod az igényeket, kevésbé tudsz válogatni a munkák között. Ami jön, vállald el. Közben jelentkezz MSC-re, hogy legalább hallgatói jogviszonyod legyen. Ha van lehetőséged kollégiumra, lakj ott, ezzel tudsz spórolni.
Tudom, hogy nehéz, de nézd a jó oldalát: Megtanulod értékelni a jó munkahelyet. Megtanulod értékelni a megtakarításodat. Kicsit nehezebb kezdet lesz, de nem tart örökké, még legalább 40 évet kell dolgoznod nyugdíjig, addig lesz sok jó éved és a gazdaság is többször helyre fog jönni. A lényeg, hogy a következő válságos helyzetre már fel leszel készülve.
Budapest:
Polifoam kft: Nettó 200 folyamatos 12 órás műszakra. Nőket is felvesznek. Prohuman kft-t keresztül. Csomagolós, egyszerűbb gépkezelős.
Férfit: Metrovas kft: nettó 1800/óra. Van egy csomó betanított munka, ahol megadják a nettó 200-at. Férfiaknak könnyebb.
Flextronics: Nettó 200 körüli, műszakos meló. Nőket is felvesznek.
Unix: Nettó 1250 ft per óra, Efoval. Vagy diákként lejön ebből a 15 %. Nőket is felvesznek. Momentin kft-n keresztül.
Ikea Soroksár: Komissiózós munka. Diákmunkában is. Nettó 10.000 ft/nap, 8 órára. Nőket is felvesznek!
Utolsó: köszi.
Én inkább gazdasági irodait keresek a szakomnak megfelelően.
Én sem kellek sehová, pedig már csak a diploma miatt kéne valami gyakorlati hely. Most leszek harmadéves villamosmérnök hallgató.
F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!