Hogyan lehet szépen, lényegretörően megfogalmazni önéletrajzban, hogy még fél évig egyetemista leszek, de teljes állást szeretnék?
Vagy ezzel a helyzettel el ásom magam rögtön egy munkáltatónál? A helyzetem a következő: még bekell fejeznem a szakdolgozatom, júniusban fogok államvizsgázni, és egy db tárgyam lesz, de nem bejárós, így nagyon szeretnék elkezdeni dolgozni.
Van már egy diplomám teljesen más területről, a mostani tanulmányaimat meg nem akarom letagadni, hiszen ilyen területen szeretnék munkát keresni. Már az is megfordult a fejemben, hogy csak annyit írjak, hogy befejezetlenek a tanulmányaim ezen a szakon?
Pár hónapja próbálkozom munka kereséssel, egy helyről jött eddig visszautasítás, a többiek nem is jeleztek vissza.
Köszönöm előre is a válaszokat
Az önéletrajzban a tanulmányok résznél a dátumnál hónapra pontosan beírod, hogy meddig fog tartani.
A képzés részleteinél, mondjuk nem pár kulcs tantárgyat, vagy ismeretet sorolsz csak fel, hanem fél mondatban megemlíted, hogy "államvizsga, 40 órás munkahetet nem akadályozza" vagy valami hasonló, szebben megfogalmazva. Ha kérnek motivációs levelet, akkor abban simán ki lehet fejteni. De ha nagyon akarod a levélbe is beleírhatod 2 mondatban és úgy csatolod az önéletrajzot
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!