Hogyan óvhatnék meg kb 1 millió forint megtakarítást az inflációtól?
Nincs fix bevételem, még tanulok, de pár havi tartalékot levonva kb ennyi megtakarításom van. Ezt pár év alatt szedtem össze, és egyetem után jól is jönne majd az önálló élet megkezdéséhez, hogy ne nulláról kelljen, legyen egy kis tartalékom. Viszont most elég nagy áremelkedést tapasztaltam és nem szeretném, ha 1-2 év alatt 10-20% elinflálódna belőle. Gondolkoztam a MÁP+-on, de a valós inflációhoz képest az 5% is valójában veszteséges lenne. Az inflációkövető papírral pedig az a bajom, hogy a KSH tuti kihozza sokkal kisebbre a hivatalos számot, mint amit tapasztalhatunk a valóságban (~10% sok esetben pl élelmiszer).
Tudom, hogy önmagában ez nem sok megtakarítás, nem lehet belőle értékálló dolgot venni. Önképzést ne írjatok (amúgy jó tanács, csak esetemben nem releváns), mert piacképes szakmát tanulok, nyelveket is beszélek, de nagyon sok tudást ingyen is meg lehet szerezni netről, tanfolyanokra meg amúgy sincs időm nagyon.
Sima banki megtakarítási számla sem jó, majdnem több a költsége, mint a kamata.
Tudnátok tanácsot adni, hogy hova tegyem, ha 2 éven belül esélyes, hogy szeretnék hozzáférni?
Elmondtuk már többen, de úgy látszik hogy nem tudsz olvasni. Hagyd, gyűjts, ne foglalkozz vele. Jelentéktelen összeg ahhoz hogy szignifikáns hatása legyen az inflációnak.
Berakhatod állampapírba, de minek?
Ha euróban, vagy dollárban tartod már megőrzi az értékét. A forinthoz képest feltétlenül. Többet fog érni mint amit kamatokkal nyernél.
A többi választ nem is értem mi köze az értékállóságnak ahhoz, hogy dolgozol-e, hogy függ össze?
Az ember nem azért dolgozik, hogy a megtakarításának az értékvesztését kipótolja.
Szerintem teljesen jogos, hogy nem szeretnél veszíteni belőle.
#10 a rizikós befektetésekhez senki se ért, épp ez a lényege. Ha 20 lennék, biztos nem állampapírral meg hasonlókkal szarakodnék, hanem vennék néhány kriptovalutát és drukkolnék hogy valamelyik kilőjön. Kétgyerekes apaként nekem a megtakarításaim negyede van benne amúgy.
A háromnegyede pedig nagy ETF-ekben. Ez a legjobb szokás, és mindent összevetve az egyik legkevésbé rizikós befektetési forma.
"Ha euróban, vagy dollárban tartod már megőrzi az értékét. A forinthoz képest feltétlenül. Többet fog érni mint amit kamatokkal nyernél."
Ja persze, a mesében biztos, ilyen aprópénznél.
Főleg ha leszámolod a vételi-eladási árkülönbséget, kezelési költséget.
#16 Egy ingyenesen megnyitható transferwise számlán kb. közép árfolyamon át lehet váltani minimális kezelési költséggel.
Ezt én is szoktam csinálni. Nem, hogy ilyen kis aprópénzzel, hanem még 100.000 Ft -al is, ha kapok valahonnan devizában.
Igazából még egy hónapon belül is rogyik 10 Ft -ot az a forint árfolyama néha (és nagy átlagban mindig csak gyengül a forint) ez olyankor 3000 Ft százezernél, egymilliónál 30.000.
Én értem, hogy valakit 30.000 Ft nem érdekel (mondjuk 1-2 év alatt van az 100.000 is) és inkább dolgozik helyette többet, hogy ellentételezze, én viszont úgy gondolom akinek kevés pénze van az jó dolog, ha próbál azzal a kevéssel foglalkozni, mert ha az nem megy akkor 10 millióval, meg 100 millióval se fog tudni bánni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!