Mennyi diákhitelt éri meg felvenni így?
Idén fogok felvételizni egyetemre. A városban ahol lakok van egy jó egyetem, a szak is nagyon jó itt, amire menni szeretnék. Szeretek ebben a városban élni, nem vágyok máshová, viszont a szüleim nem nagyon fognak támogatni, így biztos, hogy diákhitelt kell majd felvennem.
Nagyon nem szeretek itthon lenni, viszont ahhoz, hogy albérletbe költözzek, nagyon sok hitelt kellene felvennem. A kollégium jóval olcsóbb lenne, azt még tudnám belőle fizetni, viszont 10 km-re lakunk tőle. Plusz szerintem átlagos az anyagi helyzetünk, van egy lakásunk is.
Ti felvennétek annyi hitelt, hogy egy szobát tudjatok bérelni?
Szeretnék majd dolgozni egyetem mellett, de nem erre szeretném alapozni a terveim. Mérnöknek fogok továbbtanulni.





Ha jól értem 10 kn-re laksz az egyetemtől
Nem én semmiképpen nem vennék flendiákhitelt ebben a helyzetben :) azt a pár évet ki bírod még otthol szerintem
Felesleges már egyből hitellel indítani az életed :)










Köszönöm az eddigi válaszokat!
Igen, az albérlet szerintem is nagyon húzós lenne😕
Valamennyi hitelt muszáj lesz felvennem, ezért gondoltam, hogy akkor kicsit többet vennék fel, és a kolit is ki tudnám fizetni belőle. Ezzel csak ata gond, hogy nem hiszem hogy felvesznek.





Komolyan? De jó már! Ez egy konkrét koli, vagy szinte bármelyikbe? :D
Sajnos én Debrecenbe szeretnék jönni.










Nem fogsz tudni dolgozni az egyetem mellett, legalabbis mernokin elso evben biztosan lehetetlen, de utana is necces. Plusz, ha esetleg dolgozol, szamolj a fix 1-2 ev csuszassal, egyszeruen nem fogod tudni idoben befejezni az egyetemet munka mellett.
A szuleid ki is raknak otthonrol, vagy csak az etelen kivul massal nem tudnak tamogatni? Ha az utobbi, akkor nem vennek fel diakhitelt, hanem dolgoznek nyaron vegig, es abbol fizetnem magamnak a dolgokat, amiket kell, es nem koltoznek. Szukosen, de igy ki lehet huzni, en is igy csinaltam, bar nalunk az egyetemen nincsenek nagyon plusz koltsegek, tankonyvet se kell venni, mindig konyvtarbol veszem ki, stb.
Tovabba ha vizsgaidoszakban hamar vegzel a vizsgakkal, akkor a fennmarado 2-3 hetben szinten tudsz vallalni valami alkalmi munkat.





#6
Miskolcon van a Bolyai kollégium (ami igazából 6 darab nagy épület, kva sok férőhellyel) és van egy kisebb, az OTP által üzemeltett Uni Hotel, ami jobb felszereltségű, mindenkinek van saját fürdője és csak 2 ember van egy szobában. Egyik kb 12e / hó, másik 18e / hó.
Ha úgyis kolis leszel, elgondolkodnék ezen a helyedben, Miskolcon értékesebb diplomát kaphatsz, és a diákélet is sokkal jobb. Persze utazni többet kell cserébe.
Kirakni nem fognak, hanem ahogy írod, mással nem fognak támogatni. Nyáron szeretnék dolgozni ahogy eddig is, viszont ez a pénz nem lenne elég, mert különórára is szeretnek majd járni (nyelevek), plusz a jogsit is jó lenne letenni egyetem alatt.
De nem is ez a lényeg, hanem hogy egyre nehezebben bírom itthon, nagyon sokat piszkálnak, ezért szeretnék innen menni. Most azt kell mérlegelem, hogy megéri-e adósságokkal kezdeni az életem azért cserébe, hogy ezt a pár évet ne negatív és lehúzó környezetben töltsem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!