Egy ember köszöntött fel. "jogosan" akadtam ki?
Én már névnapot nem is ünneplek,itthon felköszöntenek,veszünk valami kisebb sütik aztán jól van az:D összvissz 2 embernek szokott max eszébejutni,de inkább 1 mert a másiknak az első szól.
Szülinapomon egyszer kipróbáltam hogy egyik évben ki volt rakva mondjuk facebookon a szülinapom,felköszöntöttek még olyanok is akik nem is ismerőseim.Másik évben beállítottam hogy ne jelezze,megint az a 2 ember akiknek néha úgy eszébe jut:D Ezt mondjuk csak azért próbáltam ki mert sokan ismerőseim dicsekednek azzal hogy ezren felköszöntik,amikor ez semmit nem jelent.
Aki fontos számodra annak jegyezd meg a többi mellékes.










Két dolgot tehetsz:
- te sem köszöntesz fel senkit;
- figyelmen kívül hagyod, ők hogyan tettek, te folytatod ugyanúgy, mint eddig.
.
Nem csinálok nagy problémát magamnak ilyesmin, hiszen a logika szerint nem is nekem kéne gratuláljanak névnapomon, hanem szüleimnek, hiszen ők választották nevemet.




















Jó nem azért hisztizek mert nem köszöntöttek fel, de egyik barátnőmnek karácsonyi szünetben van, másiknak szintén nyáron és legalább felhívom őket :D Nekik meg eszembe se jutottam, de túltettem magam.
Köszönöm a sok választ, jó, hogy nem vagyok egyedül :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!