Hawking nevét említhetjük egy lapon Newtonnal vagy Einsteinnel?
Kedves Kérdező,
ma (péntek du.) kimondtam mindhárom, a szememben jelentős, fenti tudós nevét, és nem éreztem, h bármi akadálya lett volna. Úgyhogy igen.
Megjegyzem Newton és Einstein zseniségét se fogadták el azonnal és ellenállás nélkül. Majd az utókor megméri -ha megérti- Hawking munkásságát.
Newton a nulláról nem az 1-re lépett, hanem kb az 1000-re. A semmiből alkotta meg a teljes klasszikus mechanikát, ahogy azt ma is tanuljuk, a fénytan alapjait, mindehhez kidolgozta a differenciál- és integrálszámítást szintén a semmiből, amit ma is nagyjából az ő megfogalmazásával tanítanak az egyetemeken 2-3 féléven át. Emellett kidolgozta azt a gravitációs elméletet, amit ma szintén hatékonyan alkalmazható a legtöbb esetben (űrhajók, bolygók mozgásának leírására). Newton tehát a semmiből két komplett tudományt is teremtett, és rakta le nem csak az alapokat, de rá egészen komoly felépítményt is.
Einstein a fizikának egy speciális területét forradalmasította, ami ugyan nagy jelentőségű, de a gyakorlati életben messze nincs akkora jelentősége, mint pl. a kvantumfizikának. Ettől persze ez is igazi paradigmaváltás volt, de messze nem olyan volumenű, mint amit Newton alkotott.
Hawking gyakorlatilag semmiféle új utat nem nyitott, nem alkotott gyökeresen új elméletet, csupán az elődök eredményeit számolgatta tovább, és kapott néhány érdekes eredményt, ahogy sok tucat hasonló tudós is. Ha Hawking nem lett volna nyomorék, és ezáltal nem válik médiacelebbé, az átlagemberek 99%-a sosem hallott volna róla.
Tehát szerintem:
Newton: 1000
Einstein: 100
Hawking: 10
> Newton a nulláról nem az 1-re lépett, hanem kb az 1000-re. A semmiből alkotta meg a teljes klasszikus mechanikát, ahogy azt ma is tanuljuk, a fénytan alapjait, mindehhez kidolgozta a differenciál- és integrálszámítást szintén a semmiből, amit ma is nagyjából az ő megfogalmazásával tanítanak az egyetemeken 2-3 féléven át.
Ez vicces, mert hármójuk közül Newton a saját munkásságáról ím-ígyen nyilatkozott: „Én távolabbra láthattam, de csak azért, mert óriások vállán álltam.”
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!