Milyen, laikusok számára is érthető bizonyítékok vannak a törzsfejlődésre?
bilógiakönyv, wiki, google...
csak az nem találja meg, aki nem keresi.
Mondjuk a minket körülvevő, mesterségesen tenyésztett állatok (pl. francia bulldog).
A különbség annyi, hogy míg a természetben a párosodó állatokat a rátermettségük révén kiérdemelt túlélés hozta össze, addig a tenyésztésnél az emberi döntés szabályozta.
Laikusból is két fajta van:
Az első aki nem rendelkezik ismeretekkel egy témán belül, de nyitott a tanulásra, hajlandó magáévá tenni tudást, amit megfelelő bizonyítékok tekintetében elfogad.
A második fajta az akinek van egy határozott álláspontja, vagy legalábbis határozottan elutasít más álláspontokat, és ugyan úgy nincs szaktudása a témáról mint az elsőnek, de mégis szeretne a többszörösen bizonyított tények ellen szót emelni.
Válaszolok a kérdésre is:
-A baktériumok, vírusok laboratóriumi és kontrollálatlan környezetben megfigyelhető alkalmazkodóképességük újfajta gyógyszerek, hatóanyagok ellen.
-Nagy területre kiterjedő élőhellyel rendelkező fajok esetén látható hogy hogyan halmozódnak fel különbségek a faj két távoli pontján élő populáción belül. A különbségek olyan nagyok lesznek végül hogy alfajokra, majd külön fajokra oszthatóak az amúgy folytonos szaporodási közösségeket alkotó populációk. Ilyenek a gyűrűfajok.
-A pszeudogének és egyedfejlődés korai szakaszában megnyilvánuló, és hiba esetén megmaradó tulajdonságok is a törzsfejlődés fényében értelmezhetőek csak.
-A csökevényes szervek
-A paleontológiai bizonyítékok. Jól látható a genetikai alapú evolúciós családfák egybecsengése a kövületek rétegződési sorrendjében. Ha a fajok nem egymásból fejlődtek volna ki, teljesen véletlenszerűen kellene előfordulniuk a fosszíliáknak. Harmadidőszakban mégsem találunk ammonitákat, és perm időszaki rétegekben sem találunk mamutokat.
-Az egész élővilágra jellemző genetikai kód, ami alól csak nagyon kevés kivétel van. Az élővilágban majdnem az összes faj ugyan azt az aminosav kódszótárat használja, még a vírusok is erre specializálódtak hogy gazdaszervezeteiket minél hatékonyabban használják fel.
Az a kevés kivétel is csak néhány aminosav kódot érintő különbséget mutat.
Nézd meg például:
- nyírfaaraszolók jól nyomon követett színbeli változása
- a hypolimnas bolina lepkefaj immunissá válása egy parazitára
- ha belemegy valki mélyebben, akkor lehet laikusok már nem értik meg, de Richard Lanski kísérletének érdemes utána nézni, ahol citromsav emésztő E.Coli baktériumokat "hoztak létre"
És ezek egyébként miért bizonyítékok?
Akkor most a fajhő is bizonyíték a kalorikum elméletre, csak azért, mert amikor leírták épp az volt az uralkodó hőtani elmélet?
A tudomány maradjon a tudományé, a vallás meg a teológiáé.
A tudományban telesen felesleges hinni valamiben, csak azért, hogy ne legyen hiányérzetünk.
#1 vagyok
a felsroltak közül melyik nem igaz?
millió oldalnyi számodra is könnyen elérhetőírott anyag fogkalkozik a témával.
A törzsfejlődésre bizonyítékként egyik sem.
Ahhoz ugyanis megismételhetően kellene egyik fajból egy másikat előállítani. A fajnak van egy elég egzakt definíciója.
Amikor kutyát nemesítenek a csivava ugyan ahhoz a Canis lupus fajhoz tartozik, mint a francia bulldog.
Ezen az analógián nem a fajok változnak, hanem csak alfajok alakulnak ki.
Hogy lesznek az új fajok?
"A fajnak van egy elég egzakt definíciója."
Éppenséggel nincs. Sokféle definíció van, helyzettől függően, de univerzális definíciója nincs a fogalomnak, és azt mondják, talán nem is lehet.
Talán már a kutyák esetében is el lehet erről filozofálgatni, hogy egy faj-e még, hiszen vannak olyan definíciók amelyek alapján már egy bernáthegyi meg az a csészegombóc luxpup sem sorolható egy fajba. Hiszen értelemszerűen képtelenek lennének szaporodási közösséget alkotni.
Egyébként köszönöm a válaszokat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!