Most akkor kell félni a génkezelt élelmiszertől (pl kukorica) vagy sem?
Csányi Vilmossal olvastam pár hete egy interjút, aki pont a több generáción keresztül etetett patkányokat hozta példának, hogy semmi bajuk nem lett a GMO növénytől.
Hát érdekesek ezek a dolgok.
Köszönöm amúgy a válaszokat (:
Géprombolók minden korban voltak.
Pl. annak idején azt terjesztették a mozdonyokról, hogy a 25 mérföldesnél nagyobb sebesség halálos az emberre.
Abszolút komolyan gondolták.
De még jobb, hogy MA IS érvényben van egy törvény Angliában: e szerint minden gépjármű előtt egy embernek kell futnia zászlóval, hogy figyelmeztesse az embereket a veszélyre.
Nem a GMO-ellenes az első hisztéria, ami az emberiségben megjelenik.
Lazán kapcsolódik: "Franciaországban és Spanyolországban az ezredforduló környékén a dízelautók után kevesebbet kellett adózni, a kormányok így próbálták segíteni az elterjedésüket."
"A Lancet orvosi szakfolyóirat cikke szerint 2011-ben 400 ezer ember halt meg Európában a légszennyezés következtében. A szerző szerint ebből a dízelautók miatt meghaltak száma százezrekre tehető évente."
"tudomany/tonkreteszi-tudonket"
Ja: a tudomány.
Értem.
Egyébként dq, ez a dízel szintén öngól volt.
Amint látod, MINDEN új dolog veszélyes. Kivétel nélkül.
De mit csinálnál ma járművek nélkül? Szeretnél olyan világban élni, ahol csak gyalog járhatsz, és csak kötélen húzhatsz bármit is? Mondjuk a házadat is csak így építheted?
Mert a lovas kocsi is veszélyes! Az is okozta már emberek halálát, nem is kevésnek!
A dízel is azóta biztonságos, mióta a korszerű szűrőket feltalálták hozzá.
Amúgy a létező legnagyobb becstelenség, ha azt köpöd le, akinek az életedet köszönheted, meg amúgy nagyjából mindent köszönhetsz magad körül. Az okostelefonodtól kezdve az interneten keresztül (csak szólok, hogy ezek is veszélyesek!) - mondjuk a térfigyelő kameráig mindent.
"hormonálisan befolyásolja a szervezetet!"
Úgy mégis: miért?
Miféle hormon van a GMO-ban, ami a másikban nincs?
"Aki mást mond, az egy elvakult idióta!"
Ja, így már értem.
Az OPNI-ból jött.
"Veszélyes, hormonálisan befolyásolja a szervezetet!"
Semmit se egyél akkor, mindennek módosultak már a génjei az evolúció folyamán, tutira mindtől meghalsz.
"Aki mást mond, az egy elvakult idióta!"
Ilyen kijelentést csak olyanok szoktak tenni, akikre tökéletesen illik az idézetben szereplő jellemző.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!