Ti nem érzitek néha hogy nem tuđjátok feldolgozni ezt az egész életet?

Ma találtam facebookon egy oldalt "Mi a fszt csináljak, hogy ne legyek egy lusta kövér ge#i?" néven és az oldal kitalálója elgondolkodtató dolgokat oszt meg a maga stílusában, ezek közül megfogott az egyik:

"mi az élet? kérdezte valakinek az unokája és én azt mondtam neki, kisunoka, az élet egy recepteskönyv, amit a spárban lehet megvenni pontokért plusz 2990 forintért, a libriben is meg lehetne venni valami egész hasonlót, nem, ne szakíts félbe, mert annak a felderítését, hogy miért táplálunk kötődést a spáros recepteskönyv iránt, azt már rád, a 21. század médiakutatójára, úgynevezett digitális bennszülöttre bízom. szóval a recepteskönyvben benne van minden: mondatok, szavak, hozzávalók, számok, a kiadó neve, tippek, képek, retusált képek, de a végső feladat rád hárul: neked kell elolvasnod, értelmezned, megfőznöd, anyaggyűjtésből elégethető kalóriát konvertálnod. talán elsőre könnyűnek tűnik, de ó, annyi ponton elvérezhetne a dolog, foghatnál akár egy kést is és a spárban az alumíniumdobozos üdítőitalokba szúrhatnád, CCCSSZZZZSSSSSSZZZZ, takarítót kérünk a hármas szektorba, klaccs (lecsapja a hangosbemondó kagylóját), de mégsem így lesz, hanem megveszed a hozzávalókat, és otthon elkészítesz egy bourbon vaníliás muffint anélkül is, hogy én ide most leírnám ennek a lépéseit. az élet is pont ilyen: vannak benne emberek, akik hozzájárulnak a végső eredményhez, de mindenki másban tud segítséget nyújtani, az egyik a méhében rak össze téged saját sejtjeiből majd megszül és kidob egy összehányt kukába, a másfeledik kiszed, a másik megbámul az utcán, a harmadik kísértetiesen emlékeztet rá, milyen jó is lehetett volna, ha minden másképpen történik, a negyedik csak megba**ni akar, az ötödik eszedbe juttatja az elsőt, ilyesmik, egyesek motiválnak, mások megnevettetnek, de ahogy a nap lemegy, (és nem csak akkor,) a seggedet végül is neked kell felemelned, mert más sajnos nem tudja helyetted.

hm, - fókuszáltam vissza a valóságba, észre is vettem egy karcot a szemüvegemen, - talán kicsit távolra szaladtunk a metafizikai pályáról, amit a recepteskönyv metaforája kijelölt számunkra, mi több, teljesen elkanyarodtunk mellőle, mondhatni kézilabdáztunk egy kosárlabdával a focipályán, de hát akkor mi az élet, ha nem egy recepteskönyv? talán egy szavóval lefújt pók a sarokban? talán apu kettétört bankkártyája vagyok? talán rumba? talán szamba? talán csak egy hugyos zsebkendő, amit a vákuum a sínekre szippant? mondtam és meghaltam, igen, ott, a kisunoka szeme láttára, irtó kellemetlen volt."