Kezdőoldal » Tudományok » Természettudományok » A párhuzamos, alternatív...

Iosephus33 kérdése:

A párhuzamos, alternatív univerzumokban létező Földek létezésére van valamilyen bizonyíték?

Figyelt kérdés
Annyit tudok, hogy az elektronokról megállapították, hogy képesek egyszerre több síkon létezni, tehát a testünk részecskéi egyik pillanatban ebben a világban vannak, másik pillanatban meg valami más kvantumállapotban vagy mifene, nem teljesen értettem, és ebből levezették, hogy akkor mi is egyszerre több példányban létezünk csak nem tudunk róla

2017. jan. 12. 04:32
1 2 3
 11/27 anonim ***** válasza:

7-es, az, hogy valamire MÉG nincs tudományos mérés, illetve cáfolat vagy bizonyítás, de az nem jelenti azt, hogy ne létezne vagy hogy létezne. Éppen ez a tudomány lényege. Felállítunk egy hipotézist, és bizonyítást vagy cáfolatot keresünkm rá. Racionális, és nem vallásos emberként éppen ezért nem vetem el a vallások feltevéseit (a nézeteiket, módszereiket stb sokszor megvetem, de az más történet), mivel még se bizonyítani se cáfolni nem sikerült valami felsőb hatalom létezését.

amúgy a sci-fi műfaja, még az "ponyva sci-fi" sem elítélendő. Sok olyan kütyü létezik ma, amik megalkotását 30 évvel ezelőtti sci-fik ihlették. Elég csak a zsebetekben lapuló, érintőképernyős telefonra gondolni. 30 éve a Star Trek-et nézve, gondolta volna valaki, hogy lesz érintőképernyő a mindennapi használatban? Szerintem nem. Vagy a Knight Rider-t nézve a 80-as években (ami bár nem egy sci-fi sorozat) gondoltátok volna, hogy valóság lesz mára az önvezető autó? Szerintem nem, de lehetne folytatni a felsorolást. Sok mai találmányt ihletett valamilyen sci-fi. ("csodagyerek" felnőve megvalósította azt, amit 10 évesen olvasott egy könyvben). 20. század elejéről vannak holdutazásos sci-fi könyvek, 60-as évekre valóság lett.

A párhuzamos világok itt vannak velünk, csak nem érzékeljük, nem látjuk, mert nincs meg még a technika hozzá. Ahogy a fény infra tartományát se látjuk speciális szemüveg/kamera nélkül.

Az időutazást említette valaki, hogy a párhuzamos világokat feltételezve azok kiküszöbölik az időutazás okozta paradoxonokat, így elméleti síkon lehetségessé válik (egész addig elméleti, amíg meg nem találjuk a módját). Itt is, elég csak a "Vissza a jövőbe" trilógiára gondolni, ahol egy múltban megváltoztatott esemény létrehozott egy "alternatív jelent". Mert biztos van, erre a relativitás elmélet ad alapot, ami nem kezeli az időt egy független fogalomként. Együtt létezik a térrel, ez az úgynevezett "téridő". Tehát elméletileg ugyanúgy lehetséges mozogni rajta előre hátra, mint ahogy a tér 3 dimenziójában előre-hátra, jobbra-balra, fel-le. A téridő görbülete is egy létező jelenség, melyet a gravitáció vált ki. Mint ahogy az idődillatáció jelensége is létezik, szintén a téridő elhajlása miatt. (különböző erősségű gravtációban máshogy telik az idő). Enélkül a jelenség nélkül nem működnének a GPS helymeghatározó rendszerek (a műhold és a kis kézi navigációd órája minimálisan, de eltérő sebességgel jár), mivel a Föld körül keringő műhold kisebb gravitációban van, mint a kézi navi (illetve a Földi naigációs állomások). Ez az idődillatáció itt a Föld környékén minimális (milliomod másodpercben mérhető maximum), de létezik.

A kérdés leírásában említett másik dolog, hogy mi is több példányban létezünk-e? Igen. Lehet egyszer volt egy "válaszút"-nak minősülő döntés az életedben. Valahogy döntöttél, és így tartasz valahol. Pl.: elhívott egy haverod bulizni, de nem volt kedved elmenni. Lényegtelen döntés, de lehet nagy befolyással volt. Egy másik verzió szerint elmentél, részegen csináltatok egy orbitális baromságot, reggel a kaptában ébredtél, éveket bent voltál, alvilági ismerősökre tettél szert, és abban a párhuzamos világban lehet te vagy mára a keresztapa, a "nagy don", akitől az egész város be van szarva. De ebben a világban, mivel nem mentél akkor bulizni, nem keveredtél bajba, éled az átlagemberek mókuskerekes, ám nyugondt életét, minden nap egy irodában gürizve, létminimumon. De lehet, megvolt a buli, megvolt a balhé, és a sitten az első este beléd vágták a bökőt, és megint egy másik párhuzamos világban már nem is élsz. Számtalan kimenetel van.

azért ezt a bulizást hoztam fel, mert tudom, ha én annó nem megyek el egy adott buliba, nem csinálunk ökörséget (vagyis a többiek csinálják nélkülem), akkor nem keveredek szarba (nem lettem lesittelve, de az az este hozott egy nagy törést az életembe, amit akkor nem is gondoltam), és mára teljesen máshogy lenne minden, és teljesebb lehetne az életem (persze ezt az adott pillanatban senki nem látja, csak utólag, hogy mi lett volna, ha...) Egy párhuzamos világban, amiben nem mentem el abba a buliba, most lehet, hogy egy sokkal kiegyensúlyozottabb életet élek, de az is lehet, hogy rég feldobtam a talpam.

Mondtam már, ezt lehetne ragozni napestig.

2017. jan. 13. 08:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/27 2*Sü ***** válasza:

#11> 7-es, az, hogy valamire MÉG nincs tudományos mérés, illetve cáfolat vagy bizonyítás, de az nem jelenti azt, hogy ne létezne vagy hogy létezne.


De. Az Univerzum a létező dolgok összessége. Ha valami hat az Univerzum bármilyen részére is, akkor az az Univerzum része. Nem a mérés jelenlegi hiánya a probléma, hanem itt logikai ellentmondás van. Mondok egy analóg példát. Van egy lakásom. Lakásnak hívom azok helyiségek összességét, amik között közlekedni tudok. Ha van egy rejtett szoba, ahova nem vezet ajtó, akkor az nem a lakásom része. De ha esetleg felfedeznék egy titkos ajtót, amin keresztül el tudnék jutni abba a szobába, akkor az már a lakásom részének tekintendő. Lefordítva:


lakásom = Univerzum

titkos szoba = Egy másik univerzum valamilyen része, akár egyetlen atomja

ajtó = kölcsönhatás, aminek a hatását mérni lehet

2017. jan. 13. 10:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/27 anonim ***** válasza:

nem jól látod.

De a te analógiáddal élve:

A lakásod az univerzumot jelképezi. Van egy társasház, benne több lakásal... Na? Megvan?

Mindegyikben él mondjuk egy-egy család. Apa-anya-gyerek stb. Ez hellyel-közzel mindegyik lakásban megvan. Tehát megvan "univerzumonként" mindenkinek a megfelelője.

Sokáig úgy gondolták, hogy az atomot nem lehet tovább bontani, osztani (innen is a neve), de később rájöttek, hogy bőven lehet.

Sokáig hitték, hogy a Föld lapos (sok baromállat állítólag még mindig így hiszi), aztán rájöttek, hogy mégse az.

Ez a tudomány. Kérdések és válasz révén cáfolunk vagy igazolunk elméleteket, de lehet, hogy egy adott elmélet cáfolja, egy másik pedig igazolja az adott feltevést. Erről szól a tudomány. Ellentmondásokból kézzel fogható, ész érvekkel idővel kihámozni az igazságot, amihez a legtöbb esetben elengedhetetlen az új technológiák kifejlesztése.

Illetve azt se felejtsük el, hogy az ember egy rendkívül korlátolt lény. Amit nem látott még, azt hajlamos észre se venni. Csak egy példa: Állítólag (feljegyzések szerint) amikor Colombus megérkezett Amerika parjaira (illetve közel járt), az őslakosok "nem látták meg" a hajókat, csak a víz rendellenes fodrozódására figyeltek fel. Ennek az az oka, hogy nem láttak, tapasztaltak még hasonló szerkezeteket, "nem tudták mit kéne látni", és az agyuk nem tudta a látványt feldolgozni. Ez bizonyítottan egy létező jelenség.

Szóval ami nincs 100%-ra cáfolva (kézzel foghatóan) azt nem szabad elvetni. (Nevezhetjük ezt a nyitott gondolkodás alapjának is akár)

2017. jan. 13. 11:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/27 anonim ***** válasza:
100%

"- lelépnél az útról, de jön egy teherautó, így nem lépsz le, nem üt el, élsz tovább, de ugyanakkor az is megtörtént, hogy leléptél, elütött, és meghaltál,"

Ne haragudj, de ez így nem áll össze. Nyilvánvaló, hogy ha lelépek, azzal sok ezer ember aznapi tevékenységét, illetve a vele való történeseket megváltoztatom.

Csak egy példa. A helyszínelő rendőr, aki eddig a csendes, délután szolgálatát töltötte, túlórázni kénytelen. Ezért megiszik még egy kávét. Ettől viszont aznap rosszul alszik, és másnap két perccel később indul munkába, így egészen másokkal fog találkozni, mintha én nem léptem volna le. De amíg helyszínel, addig is el van terelve a forgalom, tehát az utca teljes népességének az élete megváltozik. Ilyen logika mentén elindulva visszafelé, kizárt dolog, hogy én ott egyáltalán létezem. Hiszen a párhuzamos univerzumban annak már a születése pillanatában másképp történik valami, és onnantól kezdve MINDEN.

2017. jan. 13. 12:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/27 anonim ***** válasza:
51%

14:

ez pontosan így van ezen elmélet szerint. Ezért írtam, hogy VÉGTELEN számú párhuzamos világ létezik.

Ha téged elütnek ekkor, és kimegy helyszinelni a rendőr, akkor az. De ha nem, akkor lehet ugyanez a rendőr meghágja otthon az asszonyt, mert ráér, nem kell melózni, az teherbe esik, a gyerek felnőve világhatalomra tesz szert, egy elborult agyú diktátor lesz, és máris, azzal, hogy téged nem ütöttek el aznap, milliók élete változott meg. De ha elütnek, nem esik teherbe az asszonya a rendőrnek, és a te haláloddal milliókat mentettél meg. MINDEN lehetséges verzió megtörténik minden pillanatban. Lehet most félenyomtam egy billentyűt, és jönnek az okoskodó hozzászólások, de ugyanakkor nem is nyomtam félre semmit, és nem lesz ész osztás. A legbagatellebb baromságtól, komoly dolgokig minden megtörténik, megtörténhet.

2017. jan. 13. 12:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/27 dq ***** válasza:

#12 :

"De. Az Univerzum a létező dolgok összessége. Ha valami hat az Univerzum bármilyen részére is, akkor az az Univerzum része."


Ez butaság. Én nem vagyuk a Marvel-univerzum része, mégis akkor és úgy rajzolok a képregénybe, ahogy akarok.


Ahogy a hangyák sem tudnak engem kísérletileg igazolni, néha mégis mérget öntök az útjukba.


Vagy ahogy Istennel sem tudunk mi kapcsolatba lépni, csak õ képes velünk.


"ajtó = kölcsönhatás, aminek a hatását mérni lehet"


Vagy nem lehet mérni, mert mondjuk tõled független hogy éppen van-e vagy nincs.

2017. jan. 13. 16:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/27 A kérdező kommentje:
Vajon milyen eseményeknél, döntéseknél válik szét egy univerzum kétfelé. Minden jelenetéktelen dologtól többfelé szakad, vagy csak igazán komolyaknál. Ilyen alapon a milliárdszor milliárdszor tízezer milliárd Univerzum lehet
2017. jan. 13. 18:50
 18/27 anonim ***** válasza:
54%

Nekem egy más dolgok is piszkálják a csőrömet ezzel a hipotézissel kapcsolatban. Vegyük a teherautós példát. Jön a teherautó, én meg vagy kilépek elé vagy nem. Ekkor ugye kétfelé ágazik a történés. Ilyenkor újonnan jön létre egy egész univerzum, ami pontosan ugyanolyan, mint a miénk? A semmiből hogyan jön létre egy komplett univerzum? Vagy mi az az erő, ami létrehozza, és pontosan ugyanúgy rendezi el benne az összes galaxist, csillagot, bolygót, mint amilyen a miénkben létezik, eltekintve attól az apróságtól, hogy a teherautó orrán az egyikben koppanok egy nagyot, a másikban meg nem?

És honnan tudhatom akkor, hogy az az univerzum amit én ismerek, nem csak három másodperccel ezelőtt jött létre, amikor is valaki, egy számomra tökismeretlen ember kilépett-e vagy sem egy felé száguldó teherautó elé?


Ha viszont létezik egy másik univerzum is, már az ősrobbanás óta, amelyikben minden pontosan ugyanúgy zajlik, ahogyan a miénkben, egészen addig a pontig, míg a teherautó 5 méternyire nincs tőlem, és ekkor kapcsolódik össze a két univerzum, az én döntésem hatására? De ha ilyenkor, egy olyan egyszerű döntés hatására is össze tudnak kapcsolódni, hogy én kilépek-e a teherautó elé vagy sem, akkor miért nincsenek egymásra hatással előtte vagy utána? Azért itt nem két távoli porszemről beszélünk, hanem két komplett univerzumról, 10^60 tonnányi anyagról.


Ezen túlmenően pedig, én valójában életem minden pillanatában tengernyi döntést hozok. Hiszen jelenleg is döntök arról, hogy nem állok fel a gép elől, nem fújom ki az orromat, nem vakarom meg a fülem, se a lábam, se a könyököm, nem nézek körbe, nem köszörülöm meg a torkom, nem tekerem meg a fülem, satöbbi satöbbi, vagyis minden pillanatban milliónyi dolgot csinálhatnék, amik közül csak egyet csinálok most, gépelem ezt a szöveget. Tehát ezzel minden másodpercben milliónyi világegyetemet is hozok létre? És minden más ember is? Tehát minden másodpercben hétbilliónyi, pontosan ugyanolyan elrendezésű világegyetemet hozunk létre, mint a miénk, amelyek azután a saját útjukon mennek tovább?

És akkor még nem is gondoltam az állatok egész garmadájára: kutyák milliói döntenek úgy minden pillanatban, hogy nem ugatnak többet a fura neszre amit hallottak, a rókák nem indulnak el vadászni ma éjjel, vagy épp nem vakarják meg az oldalukat, a nyulak nem balra, hanem jobbra fordulnak éppen, vagy egyéb más, ilyen triviális döntések is mind újabb és újabb világegyetemek jönnek létre? Hová fér el ez a sok trilliárdnyi világegyetem, és miért működnek évmilliárdokon keresztül pontosan ugyanúgy, míg be nem következik az, hogy a rókába belecsíp-e a bolha, hogy az vakarózni kezdjen, vagy sem? Ez számomra abszolút értelmetlen dolog, nekem ez sehogy nem áll össze kerek egésszé.

2017. jan. 13. 20:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/27 Wadmalac ***** válasza:

"Vajon milyen eseményeknél, döntéseknél válik szét egy univerzum kétfelé. Minden jelenetéktelen dologtól többfelé szakad, vagy csak igazán komolyaknál. Ilyen alapon a milliárdszor milliárdszor tízezer milliárd Univerzum lehet"

Na ez az, milyen alapon lehetne "rangsorolni?". Minden folyamat, aminek TÖBB kimenetele lehet, törést kell, hogy okozzon és igen, így minden pillanatban sokezernyi párhuzamos ág kéne, hogy keletkezzen.

2017. jan. 16. 07:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/27 anonim ***** válasza:

18:

Korlátoltan látod a dolgokat, nagyon a "megfogható" léptékben. Kicsit tanulmányozd át a kvantumfizika, kvantummechanika témakör irományait, Hawking munkásságát, illetve tudom, hogy a "mainstream tudomán" már lassan ledegradálja, de ásd bele magad a relativitás elméletbe mélyebben, mint ahogy a discovery-n vagy a natgeo-n látod, és kicsit rendeződnek a fejedben a dolok. Lesz párezer oldalnyi átnyálazni valód, de megéri.

Ja, helyesen írni tudok, csak telefonról írok, és van, hogy melléütök ezen a szájbatekert érintős qwertz billentyűzeten.

2017. jan. 16. 23:08
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!