Ti szeretitek a fizikát?

Ó, kedves Charlie O'Brian, nekem nem kell megmondanod, hogy milyen a fizika és milyen nem, mert én fizikus vagyok. :)

A világ egyik lebutább dolga különválasztani az elméleti és kísérleti fizikát, főleg manapság. Ez egy olyan mélyen rögzült sztereotípia, amelyet valamiért azok is kívülről fújnak, akiknek annak idején még a fizika 1-es érdemjegyhez is segítség kellett.

Maradjunk annyiban, hogy a fizika az fizika, és vagy meglévő elméleteket használsz arra, hogy adott jelenségeket elemezz, vagy új elméleteket gyártasz arra, hogy új jelenségeket magyarázz meg az eddigiekkel összhangban. Mindkettő alapja az analitikus gondolkodásmód és a matematika, és az 5-ös hozzászólásra adott válaszom lényege éppen ez: egyenletek nélkül sehogy sem tudsz meglenni a fizikában, bármihez is kezdesz benne, ezért tök fölösleges elméleti és kísérleti fizikára szétválasztani. Főleg akkor, ha a kísérletek kiértékeléséhez mondjuk csoportelméleti módszereket, Feynman-gráfokat és gyönyörű funkcionálintegrálokat kell használni, amelyeket persze szobányi méretű számítógépek számolnak ki hosszú idő alatt direkt ilyen célra kifejlesztett numerikus matematikai módszerekkel.

Akkor hol is van itt a kísérleti és hol az elméleti fizika?

Én inkább kísérletinek mondanám magam (vagy alkalmazott fizikusnak). Természetesen együtt dolgozunk az elméleti emberekkel, de létezik az az elméleti fizikus típus, akit nem szívesen engednék be a laborunkba egyedül. És ez már sokszor hallgató korukban látszódik, hogy a labortárgyakat unják is, meg küzdenek is velük.

Viszont típustól függetlenül szeretünk feladatokat kitalálni és megoldani. :)

Amúgy minden "alkalmazott" fizikus boldog, mert nem munkanélküli. :D Bocsi, de muszáj volt.