Van tudományos igényű publikáció a mikrohullámú sütő ártalmairól?
Oroszországban tiltva van, több európai államban pedig (a cigihez hasonlóan) tilos reklámozni a mikrohullámú sütőket. Sok anyagot találni az interneten, ahol a kiemelkedő veszélyeiről írnak, de eddig csak bulvár anyagot találtam, amit sosem szoktam komolyan venni.
Van-e elérhető, tudományos igényű, konkrét mérési eredményekre építő szakcikk a témában?
(Linket kérnék, bulvár nem érdekel)
Mellesleg, arra valahogy, valamiért sehol sem utalnak, hogy az alumínium főzőedények milyen veszélyesek. A nagymami kuktája, a kotyogós kávéfőző stb.
A szervezetbe kerülő alumínium ionoknak kimutatható hatásuk van az Alzheimer-kór kialakulására. Az alumínium meg savas kémhatású (sőt semleges, de oldott konyhasót tartalmazó) meleg vízben nem csak nyomokban oldódik.
Én ettől jobban tartanék.
"Érdemes lehet megcsinálni azt a tesztet, amit az egyik bulvárlap cikkben írtak fentebb, hogy két növényt veszünk kísérleti alapnak, és az egyiket gázon forralt, a másikat mikróban forralt vízzel öntözzük?
Egy ilyen otthoni kísérlet alapot adhat bármilyen-nemű következtetés levonására?"
Nem éppen, mert két növény az nagyon kevés. Mondjuk 2*30 növény, vagy sokkal inkább 3*30 növény (3 csoport: csapvíz, gázon forralt víz és mikróban forralt víz), azonos laboratóriumi körülmények között (úgy, hogy közben egy csomó minden mást is feljegyzünk) már más tészta lenne.
"Mondjuk 2*30 növény, vagy sokkal inkább 3*30 növény (3 csoport: csapvíz, gázon forralt víz és mikróban forralt víz), azonos laboratóriumi körülmények között (úgy, hogy közben egy csomó minden mást is feljegyzünk) már más tészta lenne."
De ebből is csak az adott növényfajokra (esetleg genusokra, családokra) nézve lehet bármilyen "tudományos igényű" következtetést levonni. Ezen eredmények egy az egyben emberre történő átvétele nem "tudományos igényű" folyamat.
Kérdező!
Jaaaa, hát ezzel kellett volna kezdened! A válasz: NEM. :)
A vízmolekulákba kapaszkodó em hullámok "megrázzák" a vízmolekulákat, ezáltal gyorsítva azokat és áttételesen az étel többi részecskéjét is, magyarul melegszik a kaja. :)
A városi legenda az az, hogy szétszedi a vízmolekulákat. Meg amúgy is szétszaggatja a molekulákat és ezáltal káros.
Ez azonban NEM igaz. Nem képes szétszedni ezeket a molekulákat egyáltalán. Tényszerűen nem történik kémiai változás.
"Oroszországban tiltva van, több európai államban pedig (a cigihez hasonlóan) tilos reklámozni a mikrohullámú sütőket."
:D
Aha, akkor ezért nem lehet kapni Oroszországban mikrosütőt... ...vagy mégis:
"Sok anyagot találni az interneten, ahol a kiemelkedő veszélyeiről írnak, de eddig csak bulvár anyagot találtam, amit sosem szoktam komolyan venni. "
Helyes.
No ezekről a cikkekről - és az azokban említett kutatásról már volt szó itt a Gyakorikérdéseken.
Azt írtam róla:
"A fő "kísérlet", amire az összeesküvéselméletes oldalak/női pletykamagazinok hivatkoznak, Hans Hertel svájci illetőségű agrármérnök és Bernard H. Blanc nevéhez kötődik, akik pár önkéntessel karöltve bevonultak egy hotelbe és ott elkezdtek kísérletezgetni: hőkezelés nélküli, hagyományos és mikrohullámú sütőkkel kezelt tejet és ételeket ettek és e közben megvizsgálták a vér összetételét, és azt vették észre, hogy a kísérletek során változtak a vérben található anyagok - leginkább a HDL és LDL koleszterin aránya.
Ebből azt a messzemenő következtetést vonták le, hogy ez változás bizonyíték arra, hogy a mikrohullámú sugárzás közvetve rákot okozhat. Viszont nem végeztek kontroll-kisérleteket, nem végeztek kettős vakteszteket, kis számú emberen végezték el a kísérleteket, stb... - így nem zárható ki a mérési hiba, az egész kísérlet komolytalanná válik.
Az egész esetet belengi egyfajta misztikum - nem publikálták semmilyen komoly szaklapban csak pár áltudományos/ezoterikus kiadványban, a kísérletet nem reprodukálták, Blanc elhatárolta magát az egésztől, Hertel valamilyen antiszemita nézeteket valló felekezet tagja, stb...
Szóval rendesen bűzlik az egész.
Ráadásul Hertelt beperelte a svájci háztartási elektromos berendezéseket gyártók és forgalmazók szövetsége hitelrontásért - nem csoda, hisz Hertel állításai pontatlanok, megalapozatlanok voltak.
http://www.gyakorikerdesek.hu/tudomanyok__termeszettudomanyo..
Egyébként a cikkben leírtakat több helyen megcáfolták:
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!