Haltatok meg már álmotokban?

Igen.

Egyszer homlokon lőtt valaki, akkor egy villanásnyi éles, pillanatnyi őrjítő fájdalmat éreztem és... forróságot. Mintha lyukat akarna valami égetni belém. Váh. Másodszor pedig elektromosságot vezetett belém ugyanaz az álombéli szereplő, egyre többet [nem villamosszékben, nem emlékszem hol ültem/álltam, de hát... jaj], míg végül minden porcikám zsibbadni kezdett.

Ezek után mindkét esetben egy ilyen... "nemlétezős" állapotba kerültem. Azaz, nem nevezhetem fénynek, sem sötétségnek, sem feketeségnek a közeget. Színe sem volt. Nem lebegtem, nem figyeltem magam kívülről, csak... "nemléteztem". Sem hideg, sem meleg nem volt. Valós idő szerint biztos eltarthatott néhány percig.

Egyébként nem félek/örülök, ha visszagondolok rá, felidézem, az emlék kifejezetten semleges...

Ami a legfurcsább az egészben, az az, hogy utána hiába próbáltam meg felidézni, milyen ingerek értek előző nap, mit láttam a tévében, ami csak tudat alatt ragadhatott meg, mit olvastam vagy meséltek nekem... Semmi "forrás" nem akadt, még az előző napokból sem. Hmm.

Annyit mondott a tesóm, akivel egy szobában alszom, hogy az egyik ominózus éjszakán lefejeltem a falat és a az ágy védődeszkáját, majd nem mozdultam meg sokáig.

01-16 13:26: Íííííí, basszus.

Engem is lőttek már szembe, fejbe (akkor 40 fokos lázam volt, és hallucináltam az ágyam mellé egy pasast, aki a fejemhez szorított egy pisztolyt, és meghúzta a ravaszt, de fel is ébredtem azonnal, iszonyú volt), és volt olyan is, hogy menekültem, és kiugrottam az ablakon, mivel tudtam, hogy csak egy álom, és így szabadulhatok meg. Azt tudom, hogy drukkoltam, mint a hülye, hogy csak ébredjek fel, mielőtt leérek... (Azt hiszem, valami felhőkarcoló 50. emeletéről ugrottam ki.) Általában minden esetben félelmetes vagy szomorú volt a halálélmény.