Az agynak mindenképpen van elmélete?

Nekem - természetesen - "ezós" elméletem van. Pontosabban nem én találtam ki, csak beleillik a világnézetembe!

Ez az elmélet szerint az agy egy adóvevő, és a gondolatokat nem az agy hozza létre, hanem csak "lehívja" egy transzcendens "adatbázisból". Ezt az elméletet néhány kortárs - számomra ismeretlen - amerikai író és művész is osztja, akik szerint az ihlet pontosan így kell, hogy működjön.

További elméletek szerint az agy "kihasználtsága" nem teljes. Bár minden agyi területen mérhető aktivitás, bizonyos elméletek szerint az "alvó" területek csak ellátnak bizonyos - a szervezet működéséhez vagy dekódoláshoz - szükséges feladatot, de elképzelhető, hogy (valamilyen) hatásra ezek a területek aktiválódnak, és az ember új emberré válik. Pl. "Lucy" c. film.

Tuuuudom, tuuudom, ez nem tudományos elmélet, de az nem is érdekel!

#11:

tudományosabb hipotézis változat: az agy működése kiterjed egy negyedik térdimenzióra is.

Ez megmagyarázná és a misztikumból tudományos térre húzná a clairvoyance, a telepátia, a jövőbe látás, a testen kívüli élmény, sőt, még talán a halál utáni élet jelenségét is.

Csak a felsőbb térdimenziók is még csak hipotézis/elméletek szintjén ismertek, ez meg még nem valami stabil alap.

Na, ha már erről van szó, erre válaszoljon nekem valaki:

Amikor az agyunk kiszámol valamit, pl. egy dobás ívét, vagy egy ugrás szögét, akkor ugyanazokat a számításokat végzi el a saját módján, mint amikor mi papíron szögeket számolunk, integrálunk, fizikai képleteket használunk? Tehát ezek a képletek mind megvannak az agyunkban, komplexebben, tökéletesebben (hisz képes kiszámolni), csak nem tudjuk onnan "kivonni"? Amikor egy golfozó egyből a lyukba talál, akkor azt az agy matematikai és fizikai képletekkel kiszámítja már előre, vagy csak tapasztalati úton eljut a gyakorlott mozdulatig, a helyes mértékig?

13-as.

SZERINTEM (!!!!) az agy nem képes a különösen bonyolult képleteket kiszámolni. Ezért vannak a segédeszközök; számológép, számítógép, papír, ceruza :)

Ami a golfozót illeti, tuti hogy nem számol ki semmilyen képletet a fejében, hanem érzésből teszi. Olyan gyakorlottá válik idővel, hogy egyszerűen a puszta vizuális tapasztalatból belövi a labdát. Ugyanez elmondható minden olyan sportágra vagy fizikai tevékenységre, amely ügyességet, vagyis gyakorlatot igényel. Betanulás!

Én például fiatalabb koromban képes voltam bringával nyaktörő mutatványokra. Ma már biztosan összetörném magam! Akkoriban "ki kellett számítani", hogy pontosan hova érkezek, és a lendület meddig visz tovább, elég lesz-e ahhoz, hogy átugrassak egy árkon, ha szaltózom, kerékre érkezzem stb. Azt mondjuk, "ki kellett számítani", a valóságban azonban azonban én semmiféle képletekkel nem bajlódtam, tiszta érzés volt az egész. Gyakorlat teszi a mestert, mondják.

Az agy is csupán lehívja a szükséges információt, és amit sokszor gyakorol, gyorsabban hívja le, hiszen megjegyezte, megtanulta. Mint a számítógép, amikor fölmész a netre, és beütöd a gyakran használt címet, és lenyomod az enter, sokkal hamarabb jeleníti meg az adott oldalt, mint mondjuk egy olyat, amit életedben először nyitsz meg.

Imádom, amikor valaki dobálózik egy szakmai zsargonnal, de ha egy beszélgetésben vázolnia kéne, miről is szólt a mondata, akkor nagyjából semmit se tudna válaszolni. Így van ez mindig, ha valaki hatalmas ugrással, valami speciális szakcikket olvas el, ami számára roppant érdekes, főleg, mert olyan idegenül izgi. Ezt már a főkérdés megfogalmazása is tisztán mutatja, a többi mindössze megerősíti a sejtést.

Az agynak van elmélete. Volt 5000 éve is. Az elmélet mindig az adott pillanat ismerteinek szintjén áll, és attól elmélet, hogy az állításai és leírt összefüggései az ismert adatoknak nem mondanak ellent. Későbbi ismeretek ezt felülírhatják, akkor új elmélet születik. Egy idő után - megfelelő ismeretek birtokában - kellően komplex, de soha nem teljes abban az értelemben, hogy már nincs mit hozzátenni. Aki kétségbe vonja, hogy az agyról jelenlegi ismereteink alapján alkotott és gondosan szelektált gondolathalmaz nem elmélet, annak mindössze az elmélet fogalmáról nincs sok ismerete. A tudományról úgy általában pedig még kevesebb.

Ha az ismereteinket nem bővíthetnénk tetszőleges mértékben - de ez már filozófia -, akkor az azt jelentené, hogy lesz egy pillanat, amitől kezdve nem tudunk szert tenni új ismeretre. Vagy azért, mert mindent ismerünk, vagy azért, mert elértük a lehetőségeink határát. Ez elvileg lehetséges, mert nem bizonyítható (ma) az ellenkezője, viszont ellentmond minden józan megfontolásnak, és megválaszolatlanul hagyja, mit tehet az ember lehetőségei határát elérve. Hitelesebb és értelmesebb arra gondolni, hogy az ember végtelen ideig (a létezése minden pillanatában) képes új ismeretekre szert tenni, és lesznek megismerni valók. Azt a kérdést szintén nem lehet megválaszolni, hogy az ismeretek ugyan végesek, de megismerésük végtelen ideig lehetséges, mert e határhoz közeledve egyre kevesebb újat találunk (de mindig találunk!). Viszont ez az elképzelés is életszerűtlen, a józan észnek és logikának ellentmondó, ezért, amíg nyomós okunk nem lesz a használatára - elvetjük.