Igazából miért is sírunk?

A sírás előtt a tudósok ma is értetlenül állnak. Nehezen határozható meg az összetétele, az, hogy igazából mi is váltja ki ezt a belülről jövő könnyezési folyamatot. A pszichológusok azt hangsúlyozzák, hogy a sírásnak lelki feszültségek természetes levezető szerepe van. A sírás valamire adott válasz, ez lehet stressz, vagy valamilyen trauma, vagy épp könnyezhetünk örömünkben is. Egyfajta feszültség oldó hatással bír, így aki úgy mond, jól kisírja magát utána sokkal szabadabbnak és megkönnyebbültnek érzi magát. Nem csak lelkünknek tesz jót, de szervezetünknek is. Egy-egy zokogás alkalmával felgyorsul a pulzus, a vérkeringés, hevesebben dobog a szívünk, ezért élénkíti a vérkeringést, felrázza a tüdőt, és átmozgatja az arcizmokat is.

Még a nevetés kollektív jelenség, tehát általában társaságban, valakivel együtt nevetünk ezzel szemben a sírág egy magányos tevékenység, az ember egyedül van, magába zárkózik, igazán csak ő értheti, mi megy végben benne.

Mint már említettem a nők nagy fegyvere a pityergés. Biztos vagyok abban, hogy élete során legalább egyszer mindenki beveti ezt a trükköt a kemény férfiszív meglágyításához. A férfiak értetlenül állnak a jelenség előtt, megijednek, és inkább behódolnak az akaratnak, mert roppant kényelmetlen helyzetben érzik magukat, főleg akkor, ha a hölggyel nincs szorosabb, intimebb kapcsolata. Persze ez nem azt jelenti, mindenre

megoldás a sírás, és nem is szép dolog ilyen eszközökkel befolyásolni kedvesünket vagy ismerősünket, inkább hassunk észérvekkel. Ilyenkor senki sem képes racionális öntést hozni, mind két fél elfogult.

Az mondják a férfiak nem sírnak. Pedig azt kell, hogy mondjam, hogy igen, de ezt nem szeretik nagydobra verni, mert félnek a reakciótól. Szerintem semmi gond sincs egy elérzékenyült férfival, amíg azt nem hiszti miatt teszi. Gondoljunk csak bele mennyire vicces lenne, ha egy üzletben, vagy valami szerelmi dráma közepette fakadna sírásra az igazának érvényesítéseképp.

Tehát sírni nem szégyen legyen nőről, vagy férfiról szó, hozzá tartozik az emberi test kiegyensúlyozott működéséhez, ezért ne mosolyogjunk a barátunkon, ha elmorzsol egy két könnycseppet a Titanicon, és ne fojtsuk női kedvesünkbe, hiszen utána sokkal jobb színben fogja látni a világot.

"A pszichológia valami olyasmit mond, ha egy megoldhatatlan probléma előtt állunk, akkor az egyik eset az amikor (legalább) eggyel ezelőtti fejlődési fázisba visszakerülünk. Egy fiatalnál ez a fázis a gyerek/csecsemőkor lesz, ahol ha valamit nem kaptunk meg sírtunk. Egy felnőtt embernél már nagyobb probléma szükséges ahhoz, hogy ebbe a gyerekkori, sírós szakaszba visszakerüljön."

És csecsemőkorban miért sírunk? Miért nem csak üvöltünk? Ezzel csak megkerülted a kérdést, de eddig ez volt a legjobb válasz :)

(Sajna én sem tudom, pedig kíváncsi lennék rá)