Álmunkban miért nem jövünk rá, hogy álmodunk?
"Most ezt miért kell? Direkt nem az ezotéria részbe az álomfejtéshez írtam a kérdést, hogy ilyen válaszokat ne kapjak szellemi kútmérgezésnek :/"
Mily hatalma van az emberi elmének...:)
Nem tudom feltűnt e, de nem foglaltam állást. Talán ha nem egy mondatrészre koncentráltál volna, amit ki is ragadtál, nem hitettél volna el magaddal hamis igazságot...tudod azt írtam, hogy "persze erre rá lehet fogni, hogy hát az agy játéka...majd kiderül."
Próbálj meg olvasni, és nem feltételezni...itt senki nem beszélt ezoterikus dogmákról, legalábbis én nem. Azt is megemlíteném, hogy a feltételezés az NEM tény...persze egy feltételezés beigazolódhat, de akkor már tényről beszélünk. Az viszont nem tény, hogy az emberi elme az agy játéka lenne csupán, erre nincsen bizonyíték. a jó tudós ember pedig nem jelent semmit ki igaznak, amíg bizonyosságot nem szerez, de az ellenkezőjét sem jelenti ki természetesen. :P
"hehe, a természettudomány pont, hogy a sugárzások természetét, a tér-idő viszonyát is leírták, olyan dolgokat mutat meg, amire az ember pon, hogy nem lát bele, csak műszereink áltatal."
Tessék? Hát akkor mégiscsak belelát. :)
"Nektek sosem lesz meggyőző válasz a birtokotokban, csak ezt a varázsmondatot elhebegitek, hogy "bizonyosságuk nincsen" és el van intézve. Neked nincs bizonyosságod, nekem van, maradjunk ennyiben :D"
Próbáld mellőzni a minősítést és elítélést a hozzáállásodban, hiszen nem tudod, hogy én speciel mit tanulok, vagy tudok. Könnyen megeshet, hogy lediplomáztam már például az Eötvös Lóránd Tudomány Egyetem természettudomány karának fizika szakán. Ráadásul egy szóval sem említettem, sőt meg is jegyeztem, hogy a természettudomány nagyon precízen leírja a fizikai jelenségeket a világban.
"Szóval míg az értelmesebbik embercsoport műszerekkel, mint agytól független mérőezközökkel méri, érzékeli a valóságot, addig a másik fele meg pont, hogy pár dilisnek hisz, akik hipnózisban látták ez életük előtti perceket. Miközben ez elme becsapásáról beszélsz pont, hogy az van, hogy a diliseket csapja be az elméjük és beszélnek össze vissza, sajnos nem zárják be mindet a diliházba..."
Ismét azt kérdezem, hogy "Tessék?". Mi az, hogy agytól független? Egy józan ítélőképességű tudósember tisztában van vele, hogy az anyagi objektumok egymással kölcsönhatásban, így függve egymástól léteznek.
Az értelmesebbik pedig számításba veszi az a tényt, hogy az emberi elme megfoghatatlan fizikailag.
"amúgy megkérlek, hogy inkább ne reagálj, mert élőszóban vitatkoztam egyszer egy ilyen ezos emberrel és nem vezetett sehova..."
Először is a diskurzusunkat beszélgetésnek minősítem, ugyanis a vita versengés, nekem nem állt szándékomban legyőzni, vagy éppen meggyőzni téged. Másrészről pedig azért nem vezetnek több esetben túl sok eredményre az ilyen kommentváltások, mert jó esetben csak az egyik, rossz esetben mindkét fél csak hajtja, hajtja saját igazát, nem elemezve igazságosan a másik mondandóját.
"Az a bökkenő, hogy az egész arra épül, hogy az elme játszik csak velünk és ezért nem fognak elfogadni semmit. De ezt a kérdést akkor is fel lehet tenni, hogy ha pl felébredünk az általuk vizionált világba: mi van, ha mindig álmodunk? stb stb. Gondolom látszik, hogy a kérdésnek nincs vége :) Így születnek a gyogyósok :D"
Nos ebben van igazság, de mi van ha az elme játszadozása mindössze annyi, hogy a fizikai világ alá rendeli magát tévedésében, az eszközt véli a kreátornak, s nem a használót.
megj.: Mi van akkor, ha valaki elfogadja az anyagi világ valóságosságát, de nem azt tartja a Valóságnak, hanem az Elmét? Nyilvánvalóan most nem a közhitben szereplő elméről beszélek, hanem mondjuk egy Egyetemes Elméről, ami tulajdonképpen szimulálja az anyagi világot. M?i van, ha a fizikai világ úgy ahogyan van mentális, s az emberi elmének közvetlenül megjelenő tapasztalaton túl pluszba nem létezik semmiféle világegyetem, ami végső soron egy másolat, hanem az amit pluszba odaképzelünk/feltételezünk, hogy bizonyára ott van, az egy és ugyanaz azzal, ami nekünk, mint elmének mentálisan jelenik meg?
üdv
27/F
LastOne.Left
"nem foglaltam állást"
:D Ne gyere már ezzel, hogy nem foglalsz állást???? Mivaaan?
"még arra is van lehetőség, hogy az emberi elmét az evilági megszületése előtti időpontra visszavezessék"
ez valóban nem állásfoglalás, hanem egy idétlen állítás tényként kezelése.
"Mi van......ha..........."
Ez kész :_D Ezeknek a feltételezéseknek nincs semmi értelmük, mint mondtam. Amíg belevágok egy kést a lábamba és ettől agonizáló fájdalmat érzek, vagy míg teletömöm a bendőmet lekvárosbuktával és jóllakok, addig felesleges elmélkedni ilyen szutykon, mivel a fizikai-világ szabályai szeint élek.
Meg sajnos tényleg be kell fejeznem a kis vitát /diskurzust,/időpazarlást, mert neked 2 ultimate fegyver van a kezedben:
A "mi van ha" "és a "nem tudhatjuk".
Innentől annyi értelme van a veled folytatott diskurzusnak, mint ha egy galambbal sakkoznék: felborítja a bábukat, rász*rik a táblára, majd boldogan ugrál, hogy ő nyert.
ma 21:31
köszi, érdekes amit írtál. Ez a kritikus gondolkodás az persze jó, de amit ez a "least" nevű felhasználó irogat, az kicsit túlzás, ha valaki ennyire belekeveredik az nyilván könnyen egy diliházban, (vagy egy bölcsésszak profjaként) találhatja magát.
Tehát ha jól értem egy kritikus gondolkodásmód kapcsol be egy részt az agyban, ami amúgy inaktív lenne.
Amúgy mostanában elég részletesen emlékszek az álmaimra, de úgy tűnik, hogy a logikai központ az minimális lehet, mert csak kevés logikus cselekvésem van álmomban.Kicsit olyan mikor elbambulunk, és elkezdenek az események kicsit random módban cikázni a fejünkben.
"Izé..ez most komoly. De komolyan komoly. :D
Olyan dolog van a birtokodban, hogy más még csak álmodik erről..egy szempillantás alatt beolvadsz az Egészbe, te magad válsz azzá és mást is el tudsz juttatni ebbe az állapotba...minél többet vagy ebben az állapotban, annál könnyebben szabadulsz meg a téves "én"-től, és ebben másnak is tudsz segíteni.
Egyébként ugyanúgy az ember vagy, az individuum, de immáron az Egészet kebelezed be..és ez nagyon fontos tényező...Ha beleveted magad a dologba, akkor fantasztikumokra is képes vagy...Próbáld ki otthon, leraksz magad elé mondjuk egy poharat, leülsz vele szemben és eggyé leszel vele, és egyszerűen megemeled a poharat az akaratoddal, mivel a pohár is Te vagy...ezzel a tudatállapottal szerintem simán meg tudod tenni...ha sikerül, azt hívják telekinézisnek...de itt még nem áll meg a dolog, ez csak egy kicsi példa...láthatsz, persze az elmével, mindent, szó szerint mindent...tőled távol lévő embereket is, akár rám tudnál keresni, az én "én" érzetemre, megfognál, eltűnnél, és szó szerint materializálnád magadat mellettem...Szerintem erre is képes vagy...amiket leírtál nagyon "vad" dolgok, őszintén mondom...és ezt még jobban kiterjesztheted úgy, hogy folyamatosan ez legyen, és azzal másnak iszonyatosan sokat tudnál segíteni...:)
No röviden ennyit ide, a többit folytatjuk e-mailben ha van kedved, és akkor elmesélem, hogy miért is vannak ezek a dolgok, és hogyan...:)
ui.: nagyon pozitív az a hozzáállás, hogy nem érdekel a jövő, és te a jelen vagy...ugyanis alapban a jelen van csak, de az nekünk ,embereknek folyamatosan változik. :)
üdv
26/F
LastOne.Left"
Más kérdésben ezt a választ találtam... Kár, hogy egyáltalán "szóba"álltam veled :(((
Ha napközben gyakran felteszed magadnak azt a kérdést, hogy" most ébren vagyok, vagy álmodok?", előbb-utóbb ezt álmaidban is megteszed. Egy idő után irányítani tudod álmaid történéseit, tiltott vágyaidat büntetlenül beteljesítheted, következmények nélkül kihozhatsz bármit a
kényes vagy félelmetes szituációkból. Csak az a kár, hogy mindössze néhány másodperced van az egészre, mire igazán élveznéd a játékot, akkorra felébredsz.
"Szerintem ne úgy képzeld el, mintha egy fizikailag körülhatárolható rész lenne ami bekapcsol"
Érdekes. Még az jutott eszembe, hogy az emlékek is korlátozva vannak, nem csak a tudat. Azaz, hogy ha emlékeznénk, mindenre az igazi világból, akkor hamar feltűnne, hogy nem stimmel valami az álomban és gondolom felébrednénk. Tapasztalat emlékek nélkül az emlékek tömkelegéből. Azaz az emlék is korlátozott lehet, mint a logika, mert ugye tudjuk, hogy ha a rokununkkal álmodunk, hogy ő rokon. Elég komplex dolog ez... Igazad lehet, hogy nem egy körülhatárolható rész ez :/
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!