Miért van, hogy a világegyetem méretének 93 milliárd fényévet adnak meg, holott 13,8 milliárd évvel ezelőtt volt az ősrobbanás?
Kb ahogy előzőek írják.
A jól ismert "haranggörbe":
Értelmezése:
Bal oldalt a "Big Bang" után az inflációs résznél meredeken tágult.
Majd ez lelassult és egyenletessé vált e azért tágult ( eltartanak egymástól a szélei. )
A vége felé a "Modern Univrse" résznél ugyan megint a szélesedés felé kihajlani látszik. De ez csak illúzió mert nem lineáris az ábrázolás ha megnézed az időskálát. Akkor ez a "Modern Universe" rész ha ugyanilyen időskálán lenne ábrázolva mint az eleje akkor nem hajlana ki a széle viszont őrületesen kilógna jobbra a képből.
Lévén a baloldal az kb csak az első 380k év, miközben ami azután van az összes többi vagyis 13.8Milliárd év hossza.
> Ha a világegyetem fénysebességgel tágul
Nem fénysebességgel tágul, hanem Hubble-törvénynek megfelelő mértékben, ahol a távolodási sebesség arányos a távolsággal. Igen, adott távolságon túl ennek a mértéke nagyobb, mint amilyen sebességgel a fény tud haladni a térben.
De a sebesség itt megfelelően értelmezendő. Amit a fizikában általában sebességnek nevezünk az az a térben való mozgásból fakadó távolságnövekedés. Itt viszont nem erről van szó, maga a tér esik át mértéktáguláson.
Itt szokott jönni a pöttyös hasonlat. Fújjuk fel a lufit, amin hangyák mászkálnak. Nyilván ahogy fújjuk a lufit, úgy a hangyák rajta egyre messzebb és messzebb kerülnek, egyre nagyobb közöttük a távolság. Jön is az egyik hangya, hogy hát ott az a másik hangya a távolban, az ott olyan mértékben távolodik tőle, hogy azzal megszegi a megengedett sebességhatárt. A másik hangya meg tiltakozik, hogy ő ugyan meg sem mozdult, ott van a lufin, ahol addig is volt, hogy léphette volna át a sebességhatárt?
A n*10 milliárd fényévre lévő galaxis a térben kb. ugyanott van, ahol addig is volt, csak éppen a tér tágul úgy, hogy a fénynek egyre több és több időt kell megtennie, mire ideér. Ott ahol most van, onnan 93 milliárd évnek kellene eltelnie, hogy a fény elérjen hozzánk. (Pontosabban ez sem teljesen igaz, mert közben tovább fog tágulni az univerzum. Ez a fényév, mint távolság egy eléggé sajátosan működő mértékegység.)
A mi fizika tanárunk gatyagumit hozott be órára és bolhákat kellett ráképzelni, amik egyik végéből a másikba haladnak 1 cm/s sebességgel.
Akkor is 1 cm/s lesz a sebességük, amikor kihúzzuk a gumit, az idő pedig többszörösére nő mire átérnek a másik oldalra, sőt egymáshoz képest is nő a távolságuk. És ez a gumi egyre gyorsabban nyúlik az ismert világegyetemben.
Talán ezt a két előadást nézd meg:
https://www.youtube.com/watch?v=RRmVXqAMFHU
https://www.youtube.com/watch?v=1qGQOx7ZdiM
Ezekben dgy elég közérthetően elmagyarázza többek között ezt is.
Vannak megfigyelési tapasztalatok. Ezek nem túl nagy számok (fényévben). Ezről állíthatjuk, hogy tudományos adat.
És vannak természettörvények, egyéb megfigyelések, amelyekkel összhangban számításokat végezhetünk. Ekkor kijön egy milliárd fényéves nagyságrend. Ez tudományos hipotézis (elég jó adat, de nem tapasztalati tény).
És vannak egyéb állítások, végtelen és akárhány sok milliárd fényév, ezek alaptalan feltételezések semmi nem támasztja alá (a végtelen annyiban eltérő, hogy ezzel számolni könnyebb, de ép ésszel senki sem álltja, hogy bizonyítottan létező).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!