Mit gondoltok erről az evolúció ellenes érvről?
Téves a kiindulási alapja, az ember nem azért lett ilyen fejlett, mert ez az evolúció iránya.
Az evolúció egy senki által sem tervezett történés, egyedül az számít, két változat közül a mutáns túlélési sikere nagyobb-e, vagy az alapváltozaté.
A lepkék ragyogóan színesek, pedig a ragadozóik így könnyebben megtalálják őket. Más lepkék meg épp ellenkezőleg a végsőkig beolvadnak a gazdanövényük kérgébe, mert náluk a rejtőzködéses mutációk váltak sikeressé, míg a tarkák más szaporodásmódot követve így sikeresek.
Mi is majdnem ráfáztunk az eltérő tulajdonságainkra, majdnem kihaltunk, ahogy a többi ősember-féle, talán akkor épp egy olyan, újnak számító tulajdonság jelent meg a populációban, ami a többi, mienkéhez hasonló utat járó fajból hiányzott.
Továbbfejlődtek a majmok is, az egyik csimpánzzá, a másik orángutánná, a harmadik faj gorillává, stb...
Igaz, nem egy időben váltak le a törzsfáról, de a majmok a mai állapotukra fejlődtek, mert az eredeti közös ős tök másmilyen volt.
Valami naív vágytól vezérelve azt hittem olvashatok valami újat. Lehetne legalább valami kicsit kreatívabbat kitalálni? Már 100 éve sem volt új ez a majmozás, de például még nem nagyon láttam olyat ,hogy valaki azt mondja “ha a halak kimásztak a partra akkor miért vannak még mindig halak?”. Pedig a halak partra mászása is van annyira közismert mint a “majomból ember”😞Igaz nem lenne sokkal másabb, de azért látná az ember ,hogy van próbálkozás.
(Emiatt ne írd ki ezt a kérdést halakkal, az úgy nem lenne olyan)
Egyrészről: a majmok is fejlődnek. Adrikában vannak olyan csimpánzok akik lándzsával vadásznak.
Másrészről az elmélet szerint az ember ősei egy olyan majomcsoport volt akik egy olyan területre tévedtek ahol a fő élelemforrás a hal volt és rengeteg volt belőle így a sok omega zsírsavnak köszönhetően elkezdett fejlődni az intelligenciájuk.
A majmok SOKKAL többet fejlődtek azóta, mint az ember!
Csak nem az értelmük.
Egyszerűen azért, mert ők nem pusztultak ki majdnem, ezért megmaradt a genetikai változatosság.
A ma élő majmok az emberrel együttvéve alkotnak kládot (kissé pontatlanul, a főemlősökét). Csak az ember úgy definiálta a majmokat, hogy "a főemlősök, kivéve az embert". A főemlősök törzsfájának az emberi nem mindössze egy ágacskája.
Ez elég érv, hogy az ember származik a majmoktól és nem fordítva. Persze "szépíthetünk" a dolgon és hívhatjuk ember+csimpánz közös közvetlen ősét valami másnak, pl. előmajomembernek, de belátható, hogy ennek az előmajomembernek egyik utódja egy majom (a csimpánz), és több tízmillió évre visszamenőleg az elődjeinek a rajta kívüli ágon a mai utódai is mind majmok. Tehát logikusabb az előmajomembert is majomnak tekinteni.
@Kérdező: "...hogy ha ez igaz, akkor a majom miért nem fejlődik tovább?"
Mert az ember már elfoglalta az élet/fejlődésteret előle. Sőt! Folyamatosan szorítja ki az élettérből, már kezdettől fogva. Addig viszont nagyon is fejlődtek a majmok, amiknek az agya átlagban 25-30 millió évvel azelőtt alig volt egy teniszlabdányi, de mire beindult az emberréválás vérvonala, addigra már hatalmas 300-350 cm^2-re nőtt.
@Kérdező: "Szerinte itt bukik el az egész."
Mint szerintem az a valaki is a suliban, amikor még az evolúció alapjainak megértésével se volt képes elboldogulni. Nem'tom hányszor ismételhette az adott évet, de alighanem végül kegyelemből átengedték.
Nem'tom, hogy az a valaki látott-e már ilyet:
Ezt csinálta az ember folyamatosan a majmokkal (sőt, a mellette folyamatosan fejlődő más egyre emberfélébb majmokkal is, csak azok mára mind kihaltak).
Majd kérdezd meg azt a valakit, hogy mennyire tartaná magát fejlődőképesnek egy egyre szörnyűbbé és kegyetlenebbé váló haláltáborban... :(
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!