Hogyan keletkezett a bolygónk légköre? Milyen elméletek vannak?
Mármint összetételében vagy úgy egyébként?
Nem csak a Földnek van “légköre”, szinte minden bolygónak van amelyiknek a vonzása elég nagy ahhoz ,hogy megtartsa. Persze a többségnek nem olyan sűrű mint a Földé. Tulajdonképpen ha úgy vesszük a bolygókeletkezés része.
Az összetétele meg változott az idők során főleg a rajta levő élet miatt, például a O2-CO2 arányt. Ha visszautaznánk időben az ősi Földre akkor jól megfulladnánk. A kezdeti létformák még nem oxigént lélegeztek, az nekik halálos méreg volt (tulajdonképpen ma is az), viszont volt köztük olyan ami oxigént állított elő. Ők jól telemérgezték a légkört aminek nagy kihalás lett a vége s utána az oxigént hasznosító létformák kezdtek elterjedni.
Oxigén keletkezett a vízből is, ami az üstökösökkel jött.
A napsugárzás felbontotta a vizet (ózon ugye még nem volt), a hidrogén megszökött, az oxigén maradt.
De ebből még nem lett légkör, mert az összes többi anyagot oxidálta a földön, így lettek az ásványok, meg a széndioxid.
A kezdeti őslégkör kb. ugyanúgy került ide, ahogy a bolygót alkotó kőzet, vagyis a gravitáció által. A protoplanetáris korong anyaga nem csak szilárd anyag, hanem gázok is (fagyott vagy légnemű állapotban). Ezeket a már nagyobb fiatal Föld össze is tudta gyűjteni a pályáján. Az ős-légkör összetétele hasonlíthatott a világűrben lévő gázködök vagy aszteroidák összetételéhez. (Metán, ammónia, vízgőz, stb.)
De különféle más folyamatok révén is keletkezik gáz, például a tűzhányók rengeteg ilyen-olyan gázt engednek ki magukból.
+ [link]
"miért van az üstökösökön víz, illetve jég"
A víz valójában egy igen gyakori anyag (molekula) az univerzumban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!