Az energiaital valóban ekkora méreg?
Ma voltam egy elsősegély tanfolyamon, amit el is végeztem egy nap alatt. Azt mondta a tulajdonos, egyben előadóhölgy, hogy az energiaital hatalmas méreg. Az iskolások isszák a Hellt a csokikával és tönkremegy a veséjük, szívük. A red bull szerinte sokkal rosszabb, mint az olcsó tescos utánzat. Azt is mondta hogy az aszpartam idegméreg. Többet nem akart erről mesélni. Elnézést a szűk szavú összefoglalásért, de fáradt vagyok nem akarok fellengzősen mesélni és ez volt a lényeg amit elmondott. Lehet hogy csak beleszővi e a saját elképzelését vagy ez a valósághoz közelít?
Valóban ennyire rossz a helyzet?
Hajrá 10-es, holnap várom a képet. Egyikben sem fogsz Magyarországon (!) taurint találni.
Az energiaital nem egészségtelenebb, mint bármelyik cukros üdítőital, vagy egy kávé 2 cukorral.
Nem is írtam, hogy Mo-n fotóznám. Nem csak Mo-n létezik energiaital.
"Egy is megteszi,mivel 2013 óta Mo-n nem forgalmaznak taurinos energiaitalt,"
Igen, erről én is tudok, írtam már én is.
Az, hogy mi mérgező, és mi nem, nagyrészt a bevitt mennyiség dönti el. Sok anyag esetében tapasztalható, hogy az egy bizonyos mértékig ártalmatlan, sőt, lehet, hogy egyenesen szükséges, egy bizonyos mennyiség felett pedig kellemetlen, majd káros, sőt, akár végzetes is lehet.
Csak hogy két példát mondjak: víz és oxigén. Mindkettő létfontosságú az életben maradáshoz, viszont: nagy mennyiségben a víz akár halálos is lehet, a tiszta oxigén pedig károsítja a szervezetet.
Persze, minden korban van valami, amit sátántól valónak kell tekinteni, és most azt az időszakot éljük, amikor ezt a szerepet az energiaital tölti be. (Érdekes, hogy közben meg az alkoholnak felettébb nagy nívója van, miközben Magyarországon alsó hangon is 300 ezer, de más források szerint több, mint egy millió alkoholista él. Igen, az energiaital is lehet káros nagy mértékben, de hasonlítsuk már össze, hogy hányan halnak meg egy évben az energiaitaltól, és hányan alkoholtól! Vagy hogy hány bántalmazás történik alkoholos állapotban, és mennyi energiaital hatására...)
Az energiaital akkor okoz problémát, ha indokolatlanul nagy mértékben fogyasztják, társul mellé komoly szív- és érrendszeri betegség, vagy ha egy még fejlődésben levő szervezetet ér belőle nagy mennyiség hosszú távon. Ésszel fogyasztva kifejezetten előnyös hatású.
Egy biztos: egészségesnek vagy jótékony hatásúnak semmiképpen nem lehet mondani az energiaital fogyasztását, mert egy tömény cukros ital semmiképpen nem tesz jót a szervezetednek.
A koffein hatása vitatott, az pl. hogy a mérsékelt kávéfogysztás jótékony hatású (ez is csak akkor, ha főzött és nem instant) az bizonyítva van, de egy kávéban sokkal több anyag van, mint koffein, szóval nem lehet kimondani, hogy a koffein fogyasztása önmagában jótékony, mert erre nincsen direkt bizonyíték.
Van egy orvosírnok ismerősöm, az egyik kórházban dolgozik a kardiológián. Sok fiatal érkezik be hozzájuk. Drog, illetve, na mi miatt? Hát persze! Energiaital! Üres kalória, ráadásul tele koffeinnel. Pistike megiszik belőle 4-et, 5-öt, aztán addig veri szét a parkban a padokat, amíg a kimerültségtől össze nem esik. Most talán egy kicsit túloztam, de az energiaitalt gyakran fogyasztják valamilyen tömény alkoholos itallal is.
Ez mellett valahol már rángatózik bennem az ideg, hogy mindenhol az eldobált Helles dobozokat látom, utcán, erdőben, folyóparton, mindenhol.
"Ez mellett valahol már rángatózik bennem az ideg, hogy mindenhol az eldobált Helles dobozokat látom, utcán, erdőben, folyóparton, mindenhol."
Ez részben attól is lehet, hogy amíg pl. egy kólásflakon kb. 3-5 év alatt teljesen szétesik a természetben, addig egy aludoboz akár évtizedekig is megőrizheti felismerhető formáját. Nyilván többnyire akkor látszik, ha nem temeti be semmi, így éri a napfény is, ami az UV-sugárzásának köszönhetően erodálja a műanyag palackok, zacskók többségének anyagát. Az alumíniumot viszont nem bántja, az hosszú ideig látszik, megmarad.
#17
Higgy, amit akarsz, én nem kételkedek a másik szavában.
"Ez részben attól is lehet, hogy amíg pl. egy kólásflakon kb. 3-5 év alatt teljesen szétesik a természetben, "
Ez nem így van. Egyszer voltam szemetet szedni az erdőben és onnan vettem észre, hogy PET palack van a lábam alatt, hogy ráléptem. Vastagon benőtte a növényzet.
De a feltevésre visszatérve, egy külföldi oldalon ezt találtam:
"How long does it take for plastic water bottle to decompose?
450 years
Different kinds of plastic can degrade at different times, but the average time for a plastic bottle to completely degrade is at least 450 years. It can even take some bottles 1000 years to biodegrade! That’s a long time for even the smallest bottle."
450 év... És akkor sem lebomlik, csak szétporlad mikroműanyagokká, ami tovább szennyezi a környezetet és minket is. A mikroműanyagokról jut eszembe:
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!