Azon gondolkodtam hogy ugye van az univerzum ami folyton tágul és tegyük fel hogy van mutiverzum ami úgy van hogy egy térben létezik a miénkel akkor lehetséges lenne az hogy a mi univerzumunk tágulása egy másik elpusztulását segíti elő?

Az első elmélet szerint az univerzum az ősrobbanás (angolul Big Bang) alkalmával csupán egy kezdőimpulzust kapott a táguláshoz, ami előbb-utóbb elhasználódik a tágulás irányításával ellentétesen ható erő (a gravitációs hatás) miatt, így a tágulás egy adott ponton megáll, majd a benne található anyag tömegvonzása önmagába húzza vissza a világegyetemet. Ennek a lehetőségnek a tér-idő grafikonja a tágulás előjelváltási időpontjához képest szimmetrikus: a világ ugyanolyan szingularitásban ér véget, mint amilyennel elkezdődött.

Egy szemléletes modell lehet a Nagy Reccs megértéséhez egy felfújható sötét léggömb, amelyre fehér pöttyöket festünk (ezek jelentik a csillagokat vagy galaxisokat). Amikor a léggömböt elkezdjük felfújni, azt tapasztaljuk, hogy, miközben a teljes térfogat (általánosan méret) nő, bármely két pötty közti távolság is folyamatosan nő. Ez a folyamat megfelel a táguló univerzum állapotának, és magyarázza a távoli objektumok fényének vöröseltolódását, bármely irányba, irányításba tekintsünk az égre. Viszont ha a léggömböt magára hagyjuk, megszüntetjük az őt növelő kezdőimpulzust, a tágulás megáll, majd összehúzódásra vált, így a léggömb kis idő eltelte után visszatér eredeti állapotába. A leereszkedő léggömb jól szemlélteti a saját, belső erők miatt önmagába roskadó univerzumot.

Egy harmadik módszer a Nagy Zutty szingularitásának, így az ősrobbanás invertált idejű folyamatának a bemutatására a fekete lyukak modelljének alkalmazása. A fekete lyukak olyan égitestek, amelyekből a szökési sebesség eléri a fénysebességet, vagyis, mivel a fénysebességnél semmi sem haladhat gyorsabban, a hatalmas gravitációs vonzástól egy adott vonalon, az ún. eseményhorizonton belülről semmi sem képes kijutni. Ezt az állapotot nevezzük szingularitásnak: a fizikai törvények itt értelmüket vesztik, hiszen, mivel semmilyen információ nem képes kijutni onnan, az ottani esetleges történések nem lehetnek kapcsolatban a világegyetemünkben tapasztalt jelenségekkel, eseményekkel. Itt meg kell jegyezni, hogy ha a Nagy Reccsre a fekete lyukak anyagbeszívásának modelljét alkalmazzák, az nem fog tökéletesen megegyezni az általunk feltételezett ősrobbanás képével, hiszen spirális keringés után zuhan egymásba az univerzum anyaga, mintha egy nagy fekete lyuk szívná folyamatosan magába azt.

Azt gondolhatnánk, hogy amennyiben a világegyetem a Nagy Reccsben ér véget, lehetséges, hogy utána, az új szingularitásban egy újabb világegyetem kezdődik, majd azután még egy újabb, sőt, az ősrobbanás is egy réginek a vége. Ezt az elképzelést pulzáló modellnek nevezzük, azonban köznapi értelemben ez nem történhet meg, hiszen az “utána”, “új”, “újabb”, “régi” szavak időbeli, tehát ok-okozati kapcsolatra utalnak, ami nem létezik a szingularitások által határolt külön univerzumok közt. Az azonban esetleg elképzelhető, hogy több párhuzamos univerzum létezik, amelyek közt nincs ugyan ok-okozatiság, de közös szingularitások a végpontjaik.