Bármilyen irányba ugyanolyan messze látunk el a legjobb távcsövekkel? Mert akkor elvileg most az univerzum közepén lennénk?

Nem tudom összevetni megbízhatóság szempontjából egy konkrét csillag távolságának számítását a világegyetem görbületének komplex mérésével.

Jelenleg semmi sem biztos, de a végesség nem valószínűbb a végtelenségnél.

A válaszok jó része közönséges hiedelem, amelynél a „szimpatikus”, „jónak tűnő” és hasonlójelzőkkel illethető megoldásokat elfogadjuk, miközben nem gondolunk arra, hogy semmi alapjuk nincs.

A #2 válasz írja le azt a tapasztalatot, amelyből következik, hogy a szerkezet hozzávetőleges homogenitását feltételezni van alapunk (mivel nem mindent látunk, ezért nem tudásunk, csak okunk van ezt feltételezni)

A #3 válasz nagyon is helytálló, azt mondja el a kérdezőnek, hogy homogén közegben a vizsgálódó mindig a dolgok közepén érzi magát (feltéve, hogy vizsgálódása nem ütközik a vizsgálat határába).

Az #5 válaszból alapvetően emelném ki a „jelen tudásunk szerint” kitételt. Ez cáfolja a további állításokat, úgymint #6 (senki sem gondolja, hogy az univerzum „felszínén” nézelődünk); #8 (a legcsekélyebb mértékben sem sejthető – nincs rá semmiféle tapasztalati utalás, sem ezt indoklóelméleti levezetés); #10 (merész és főleg alaptalan következtetés egy véges adat pontosításából arra következtetni, véges időn belül eldől, az univerzum mérete milyen).

El kell fogadni, amit nem tudunk megtapasztalni, azt nem tudjuk, bármennyire is szeretnénk. A tapasztalataink minősége nem egyforma. Közeli, átlátható, egyszerűbb (stb.) dolgokról sokszoros és sokféle tapasztalatunk van, amelynek alapján felállított elképzeléseink a valóságról megbízhatónak tűnnek. Minél inkább közelítjük az adott pillanatban lehetséges vizsgálódásaink határát, annál hézagosabbak a tapasztalataink. Ebből pedig az következik, hogy nagyobb terünk van az alternatívák felállítására, de nem tudjuk eldönteni, melyikük igaz. És elérünk a pillanatnyi tudásunk végére, ami után semmit sem mondhatunk. Természetesen kutatási irányokat érdemes kijelölnünk, ezért valószínűsíthető hipotéziseket állítunk fel, és ezek menetén keresgélünk. Gondolataink, feltételezéseink vannak, minél több valakinek a konkrét ismerete, annál alaposabb és valószínűbb. Ezt fejezi ki Wadmalac tömör megjegyzése a dologról. De biztosat állítani – azonos a nem tudást bemutatni esetével. Ha bármiről biztosat állítanánk, valójában azt állítanánk, a megismerés véges! Ha pedig nem, bármikor lehet egy következő tapasztalat, amely adott állításunkat módosítja.

Pontosan mutatja be a kérdés, a #4 és #7 válasz ezt a tudáshiányt. A módszer rá a hibás logikai következtetés, miközben a levont következtetés csak „szimpatikus” valamiért, de nem bizonyított. A (közel) azonos távolságra való látásból nem következik, hogy a közepén vagyunk. Ez akkor lenne igaz, ha ismernénk a teljes univerzumot, és ezért képesek lennénk a vizsgálódó önmagunk helyét mérni benne. Vagy „…. ha mondjuk egy mindössze 1 milliárd éve az univerzum "peremén" keletkezett…”. De nem mondjuk, mert ezt nem tudjuk. Vagy: „… ha az univerzumnak nincs pereme és széle, akkor végtelen lenne…”. Azonban az univerzumnak a pereméről, széléről, végtelenségéről nem tudásunk, hanem feltételezésünk van. Miért ez? Mert az a hipotézis nem kerül ellentmondásba már lefektetett rendszerünkkel, ezért jó okunk van ebbe az irányba kutakodni. De ha ezt már „tudnánk”, mi a fenének vizsgáljuk?

Határterületeken nagyon fontos megkülönböztetni a „tudjuk”, a „jelenlegi tudásunk szerint” és a „legvalószínűbb” kifejezéseket. Az első jelentése: nincs mit nézni tovább, új dolog nem lesz! A másodiké: e pillanatban szép rendet tudunk teremteni ismereteinkben, de ez még finomítható, van mit megismerni. A harmadiké: valójában fogalmunk sincs, mert erről még semmi tapasztalatunk nincs, de eddigi rendszerünk szabályai abba az irányba mutatnak.

Ezen felül rendkívül fontos megkülönböztetni a nulla valószínűségű eseményt a lehetetlen eseménytől (vagy a másik vége: a 100%-os eseményt a biztos eseménytől). Az első azt jelenti, eddigi tudásunk szerint semmi (minden) esély arra, hogy a dolog bekövetkezzék, míg a másokik jelentése: eddigi ismereteink szabályai kizárják (bizonyossá teszik) a bekövetkezést. Példa: vegyünk egy elképzelhető legvékonyabb, kézbe fogható körlapot. Nullavalószínűsége van, hogy az élére álljon és ne mozduljon. De nem kizárt. Vegyünk egy közönséges dobókockát, egytől hatig számozással. Kizárt, hogy hetest dobjunk.

Szóval minél ingoványosabb, kevéssé ismert területekre tévedünk, ajánlott annál óvatosabban fogalmazni, különben mindössze saját nemtudásunkat mutatjuk be. Ez nem szégyen, amíg nem kérkedünk vele.

"Nem tudom összevetni megbízhatóság szempontjából egy konkrét csillag távolságának számítását a világegyetem görbületének komplex mérésével."

Akkor bocsánat, lehet hogy én emlékeztem rosszul, de annak idején, mikor olvastam erről, akkor csillagok közötti valamilyen háromszögelési módszerrel próbálkoztak. De mindeképpen csillagászati jellegű mérésekről van szó, aminek a technikájában azért szerintem vannak még fejlődési lehetőségek.

@9:

"Ezért a megállapításért engem ronggyá oltottak másik kérdésnél."

Hehe, az én voltam, sorry :)

"Amúgy sokáig ez volt a legvalószínűbbnek vett teória."

Inkább ami a legjobban tetszett a nagyközönségnek :)

"vagy nagyon sokkal nagyobb méretű véges, mint amit belátunk, vagy végtelen, 50-50% eséllyel"

Igazán nem akarom az oltást folytatni, de ez az 50-50% honnan jött?

@14: A kozmikus háttérsugárzás vizsgálatával próbálják megállapítani, hogy a tér - a világegyetemünk tere - euklideszi-e. Ennek valóban van köze a háromszögekhez, méghozzá az, hogy ha euklideszi, a térbe rajzolt háromszögek szögeinek összege 180 fok. Ennek viszont semmi köze a közeli csillagok távolságának megállapításakor használt, a parallaxis jelenségével dolgozó háromszögeléses módszerhez.

Azaz az egyik pontosságából, vagy pontatlanságából abszolút nem lehet következtetni a másikéra.

Amúgy gyakorlatilag semmi jel nem utal arra, hogy a világegyetem véges nagy lenne, így nem igazán lehet ilyesmit "sejteni".

Bocsi, de ez megint csak kötözködés. Százszámra vannak cikkek olyan szóhasználattal, hogy likely, suspected, stb. Pl:

"So are triangles really triangles—is the universe flat, or curved? Scientists have suspected for a while now that it’s flat, Mersini-Houghton says. “There was about a 95 percent chance that the universe is flat, and a 5 percent chance that it’s like a hyperbola,” she says. (At this point, none of the evidence favors the spherical-universe idea.) Then a NASA spacecraft, WMAP, measured an angle formed by two “sides” comprised of the distance microwave background radiation has traveled since the Big Bang—and confirmed that the resulting triangle is flat, or darn close to it. Scientists are watching to see if the Planck satellite, which can take even more accurate measurements than WMAP’s, confirms the flatness. “We’ll know for sure in a year, when the data from Planck are published,” Mersini-Houghton says."

[link]

Amúgy akkor minden ilyen kérdésre legyen az a válasz, hogy "nemtuggyuk", és mellé egy vigyorgó vállvonogatós gif. :))

@17: Igen, ezzel a szóhasználattal akkor szokás élni, ha valami alapján tényleg lehet valószínűsíteni valamit. A te esetedben - illetve a végrs univerzum esetében - erről pedig szó sincs. A bemásolt szöveg is a végtelent valószínűsíti - aminek az alapja a Planck misszió adatai.

A korrekt válasz pedig valóban a "nem tudjuk". Még gif sem kell.