A szerelemnek mi értelme/funkciója van evolúciós szempontból?

@Kérdező

Írod:"Ha csak a fajfenntartás, szaporodás, ahhoz elég lett volna a nemi vágy is, nem?"

De. Teljesen igazad van. Csakhogy te egy gondolkodó lény vagy, aki elkezdi meglátni a különbségeket partner és partner között. Fogod magadon tapasztalni, hogy bár sok partnered volt, és mindegyik megfelelt a célnak a nemi vágyad levezetéséhez, de azért lesz egy-két partner, akinek jobban örülsz, ha ismét összefutsz vele. Több százezer ember közül, biztosan fog olyan születni a gondolkodás képessége mellett, amelyik így érez egy picit, és nem csak gépiesen viselkedik.

És ez egy jó játék. És még jobb játék lesz belőle, ha érzed, hogy te is fontosabb vagy másnak, talán pont annak, akit te is fontosabbnak tartasz. Ezután már te is elkezdesz olyanokat keresni, akik ebben a játékban jobban részt vesznek. Nincs a fajfenntartás szempontjából különösebb jelentősége, de a játék egyre izgalmasabb lesz, és olyasmi lesz ez, mint egy mém, csak ezt a genetikai változások is megerősítik.

[link]

#1: "Nem. Mert nem elég életre hívni, megszülni, fel is kell nevelni."

Te magad írod le, hogy az állatvilágban sem példa nélküli a jelenség, ami azt jelenti, hogy nem is igazán elterjedt.

Számtalan magasabb szinten szerveződött életformánál csak az anya neveli fel az utódokat, vagy egyszerűen nem is neveli senki se, vagy...stbstb

#6: "#2-est miért húztátok le?

Mert nyilvánvaló hogy az emberi létforma nem csak anyagi jellemzőjű."

Nem tudom mitől nyilvánvaló. Csak azért, mert te így döntöttél? Ha ennyire nyilvánvaló lenne, akkor ilyesmiről kellett volna tanulnom a sulikban, de ilyen nem történt.

Én ugyan nem húztam le a kettest, aki ezt írta:

#2: "Visszatérve az emberre, az ember nemcsak fizikum, nemcsak biológia, hanem lélek is. A szerelem és a testiség szorosan összefügg."

...de nem csodálkozom, hogy mások ezt megtették. Ez a "nesze semmi fogd meg jól" kategória. Kb. azt jelenti, hogy az ember azért tud szerelmes lenni, mert az ember képes a szerelem gyakorlására.

Sőt! Rosszabb. A lélekkel magyarázza, aminek a micsodasága még sokkal jobban magyarázatra szorulna.

Ha te megkérdezed, hogy miért van szemed, és arra az a válasz, hogy hát azért, mert az ember több, mint egy darab kő, és az emberben nagyon mélyen ott van a szutymegisztosz is...

Gondolom, te se adnál túl magas pontszámot erre... :)

én is, Ja,.. még...

#4: "Ja és még valami: az állatok közötti "szerelmet" nem keverném ide, valószínűleg nem egyenértékű az emberi szerelemmel."

Hát, erre nem vennék mérget. Inkább azt mondanám, hogy az intenzitásban merülhet fel csak kérdés. Azért a bonobók esetén nagyon emberszerűen űzik a szexet (mindenféle pozitúra van, sőt, nagy kéjjel űzött orális szex is). Csábítani is próbálnak ajándékokkal, mint mi, nagyon szeretetteljesen ölelkeznek, sőt, csókolóznak is!

https://www.youtube.com/watch?v=o2ugLxr_KAE

És szerintem az is egy fontos jegy, hogy a bonobó hölgyek bizony rendelkeznek mellekkel, ami rajtunk kívül egyedülálló.

Na még... ha már előbb szóltam...

@Kérdező írod: "Ha így van, és régebben is így volt, akkor hogyan tudott ez segíteni a további generációk felnevelésében? Ha elmúlt, hogyan lehetett összekötő erő?"

Eléggé valószínű, hogy az emberiség történelmének nagyobb hányadában az embergyerek nevelése nem korlátozódott a szülőkre kizárólagossággal. Inkább a poligámia volt általánosan a jellemző, és ma sem példa nélküli ez a világunkban. Azt is meg merném kockáztatni, hogy pl. egy háremtulaj soha nem érezhetett kirobbanó szerelmet, legfeljebb nagy kedvence volt, akit persze jobban is szeretett. Ez igaz lehetett a patriarchális és matriarchális társadalmakban is. A szerelem akkor erős, ha az a háttérgondolat dolgozik benned, hogy nehéz megszerezni és megtartani a kiszemeltet, és komoly feltételeket kell teljesíteni a siker érdekében. Így azt sem tartom lehetetlennek, hogy azokat az igazán nagy epikus szerelmi érzéseket inkább a modernebb társadalmakban a monogámiát előnyben részesítő szellemiségek irányadói termelték ki.

Régebben inkább a közösség nevelhette a hordákban a gyerekeket, és persze az anya, és talán kicsit jobban az apa, de ez se hinném, hogy a kezdetekben túlzottan jellemző lett volna. Az, hogy a szülök kisajátítják maguknak a gyereknevelés privilégiumát, inkább a praktikum követelte meg akkor, amikor a magántulajdon kezdett kialakulni, és az emberek szó szerint elkezdtek egymástól kissé azzal eltávolodni, hogy saját földjük, saját sátruk, házuk... stbstb lett. Hogy ez mennyiben előny a nevelés terén, azon lehetne sokat vitázni, de ha van is, az nem a fajfenntartás egy fontos argumentuma. Mellesleg nem véletlenül minél jobban elkülönül egy kis mag a közösségtől, amit családnak nevezünk, ott idővel kevesebb gyerek is fog születni, mert minél jobban szeretjük a gyereket, annál jobban vigyázunk rá, és így a gyermekhalálozás száma csökken, cserébe kevesebb lesz az utódszám, hiszen részben tudatosan a gyermekeltartási erőforrásainkhoz képest tervezzük meg a család nagyságát.

Pombe: Nem nekem kell megindokolni, hogy miért nem egyenértékű az állatok "szerelme", hanem neked kell bizonyítanod, hogy egyenértékű, ha már tied volt a kezdő állítás. Szóval várom a forrásokkal alátámasztott érvelésedet.

"A szerelem akkor erős, ha az a háttérgondolat dolgozik benned, hogy nehéz megszerezni és megtartani a kiszemeltet, és komoly feltételeket kell teljesíteni a siker érdekében."

Ez az embereknél egy létező jelenség, de azért egyelőre még ne faragjunk belőle törvényszerűséget, mert a saját bőrömön tapasztaltam, hogy lehet a szerelem olyan erős, vagy akár erősebb is, ha nem kell megküzdeni érte. Szóval biztos vagyok benne, hogy nem mindenkinél működik ez úgy, ahogy leírtad.

Kedves József!

#18: "Nem nekem kell megindokolni, hogy miért nem egyenértékű az állatok "szerelme""

Nem neked??? Ezt egyszerűen leszögezted mindenféle indoklás nélkül. Csak azért mert hiszel egy több ezer éves minden megfigyelést mellőző emberi sztereotípiában, az elég érv szerinted?

Az rendben van, ha azt mondod, hogy nem hiszed, hogy a tengeri szivacsnak nevezett állatok között dúl a szerelem, de azért elég furcsa, hogy simán egy kalap alá helyezed a csimpánzokat, bonobókat mondjuk a csigákkal, azzal a felkiáltással, hogy vannak az állatok - éles határ - meg az emberek. Vagy te is ilyen lélekrajongó vagy?

Teljesen nyilvánvaló, hogy a másik irányában kinyilvánuló szeretet kifejeződésének ismérvei egyre inkább nyilvánvalóbbak egy fajnál (legyen akár az csak állat), minél intelligensebb, és nincs arra mód, hogy megállapíthassuk konkrétan mi zajlik le egy ilyen állat fejében. Olykor az is félrevezető lehet, ha mindenképpen kerülni akarjuk ilyenkor az antropomorfizálást.

Bocsáss meg, de elég nyilvánvaló példát hoztam arra, hogy van olyan állati lény, ami mind a testbeszédével, mind a viselkedésével igazolja, hogy akár elképzelhető nála is a szerelem érzetének lehetősége egy akármilyen fokon.

Rajtad a sor! Neked kell cáfolni, és egy tudományos vitában nem az a felállás, hogy egy emberi hiedelem az axióma, és aki ilyet vall, annak semmit se kell igazolnia az általános elterjedtsége és régisége okán.

#18: "Ez az embereknél egy létező jelenség, de azért egyelőre még ne faragjunk belőle törvényszerűséget"

Félreértesz. Hosszú évezredek kondicionálásáról beszélek, hogy az emberiség emiatt fiziológiailag, genetikailag is változott, és a biokémiája elkezdett igazodni egy a társadalmakban egyre inkább "elvárt" viselkedés-normához.

Amikor te megszülettél, azután a társadalom már elve felkészített és kondicionált a szerelemre is, és arra is, hogy milyen nagy kincsre fogsz találni, amikor szerelmes leszel.

Ha valami olyanra lelsz, amit egész életedben lázasan keresel, akkor sokkal nagyobb érzések fognak benned a felszínre törni, mint akkor, ha csak véletlenül olyanba botlasz bele, amit nem is kerestél, de látod, hogy jó dolog, és a hasznodra lesz.

Különböző kutatások bebizonyították, hogy a szerelmes ember agya nagyon hasonlóan kezd el működni, mint egy elmebeteg agya. A tudatosságért, a megfontoltságért felelős agyterületek elkezdenek kevésbé aktívak lenni, és az ember nagy bátorságot, odaszánást érez. És ez a fajta kémiai állapot hosszú távon nem tartható fent. Szerelem egy sor biokémiai reakció az agyban, ami idővel gyengül.

Evolúciós magyarázat: az emberi nőstény a teherbeejtést követően egy nagyon kiszolgáltatott személlyé válik, illetve a szülést követő néhány évben is, amíg a gyermek a magatehetetlenségétől nagy teher, addig fontos a partnert maga mellett tartsa.

Erre jött létre később a házasság, mint egy társadalmi közmegegyezés.

A szerelmet követő megszokásból való szeretet/kötődés már egy teljesen más dolog. Legtöbb ember az autójához, cipőjéhez, de még a díszes parfümös dobozához is kötődik, amit már 30 éve kifújt.