A tudománnyal szembeni szkepticizmus miért alakult ki?
"Azért ne tegyetek úgy mint ha minden ember buta volna és csak ti villogtatnátok csodálatos elmétek fényes csillagát a sötét éjszakában tudományos kutatások eredményeit lobogtatva."
Sehol semmi ilyen nem történt.
De ami tény, az tény.
A magyar átlagember MENSA szerinti IQ-ja 100 (mint a világátlag, nem vagyunk se jobbak , se rosszabbak), középfokú végzettségű, zömében nem gimnáziumi/technikumi, hanem 3 éves szakiskolai, minimális tudományos érdeklődéssel.
Akik a jelen témáról egyáltalán beszélgetnek itt, jellemzően a fenti 3 pontból minimum egyben többé-kevésbé átlag felettiek. Különben nem is beszélgetnének itt, erről.
Ennyi.
"aki kicsit is képben van a tudománytörténetben az tudja, hogy a tudomány mindig akkor lépte a legnagyobbat amikor voltak olyan tudósok akik nem fogadták el a koruk dogmaként tisztelt alapvetéseit és mertek kételkedni, mertek kutatni."
Kételkedni ÉS kutatni, majd kételyeiket alátámasztottan kifejteni.
Simán kételkedni és ezt "én nem hiszem el" jelleggel dobra verni még nem bölcsesség. Attól nem lesz senki tudományos forradalmár, hogy valamit nem ért, ezért nem is hiszi el.
"bármely kutatást ami megcáfolja az addigi elképzeléseket, megelőzi az azokban való kételkedés, azaz a szkepticizmus"
Nem feltétlenül. Előfordul (sőt szerintem ez a gyakoribb), hogy a meglévő elmélet igazolása, elméleti továbbvitele, vagy egyszerű jóhiszemű használata közben merül fel, hogy valami nem stimmel. És ilyenkor is gyakran először mérési vagy számítási hibára szoktak gyanakodni, és csak idővel derül ki, hogy az elmélet volt hibás vagy hiányos.
Szerintem más ha egy laikus szkeptikus... az alaptudás és az információ hiányában nem lehet megállapítani egy tudományos modell, számítás, elmélet helyességét.
Látható hogy a szkeptikus oldalakon is részletesen alátámasztott tényfeltárás történik. Nem csak annyi, hogy "hát ez mekkora kamu, már megint a brittudósok,gyóccerlobbi, robotzsidó gyíkemberek műve"
Eleve egy laikus kételkedőnek illene elolvasni az eredeti tanulmányt angolul. Akkor jönne rá, hogy már a cikkben leírták a szerzők, hogy milyen szinten kell kezelni.
Azért mert ;
1 - A tudomány/tudósok már rengetegszer átverték a közembert. Olyan koponyákat ragasztgattak össze, ami nem is létezett. Csak azért, hogy a darvini evolúciót bizonygassák. Előbb megdönthetetlen dogmaként állították, hogy semmi sem lehet gyorsabb a fénynél, aztán kimérték hogy mégiscsak lehet. Utána lemondatták, mert elszúrt valamit. Sorolhatnám napestig az átveréseket. Maguk a tudomány művelői sem szentek. Nagyon is előidézői ennek!
2 - Nyílvánvaló ostobaságokat akarnak csökönyösen bizonyítottkánt beállítani. Az hogy a mindenség a semmiből jött létre egy random robbanással 14 M-éve. Miközben még a bolygót sem hagytuk el. Ki hisz ilyeneket el? Nem érzitek ennek a paranoijáját? Egy kisgyermek a homokozóban kijelenti, hogy ő tudja hogyan keletkezett a mindenség, miközben saját magát nem képes tisztába tenni ? A homokózót sosem hagyta még el, de tud mindent ?
Mi emberek nem vagyunk képesek ezt a bolygót élhetően tartva élni rajta, de már a tudományunk MINDENT IS! tud...az okoskodó gyerek
3 - A tudomány nem vizsgálja a lelket. Sokszor kijelentették tudósok, hogy nem területe a tudománynak az anyagon túli világ. Felajánlottak Tudományos akadémiának olyan vizsgálati módszert, amivel már akkor 1952-ben lehetett volna megismételhetően, minden kétséget kizáróan bizonyítani a lélek létezését. Át is adták volna az akadémiának. Erre ők azt mondták, amit azóta is mindíg, hogy a tudománynak nem kutatási területe a lélek. Akkor mégis mit akarnak? :O
Köszönöm #28-as. A posztoddal megerősítetted a véleményemet, amit a válaszomban kifejtettem:" Mármost, ha a tudomány állít valamit, és nem fér bele emberünk világképébe, akkor ellenkezést vált ki belőle."
Nagyon sok ismerősöm nagyon hasonló "érvek" mentén nyilatkozik mint te, ha beszélgetés közben "tudományos" témára terelődött a szó. Eklatáns példája vagy a kérdező által idézett embereknek. :)
És köszönöm, hogy visszaterelted a topicot az eredeti kérdés irányába, mert a válaszolók kezdtek másról beszélni. Tulajdonképpen egyre inkább a tudomány egészséges szkepticizmusát kezdték el körbejárni. Hogyan, miért, mennyire... kell-e, mikor kell. :)
De visszaterelted, azzal, hogy egy széles réteg véleményét, hozzáállását - nagyon tipikusat - kifejtetted a válaszodban. Túlzottan is tipikusat... (Van egy gyanúm, hogy szándékos volt, és most a markodba nevetsz, ha neked ugrik a "Tudományok" rovat úri közönsége... :)
Nem vitázom veled, igazad van. Azok a fránya "túdósok" csak a bajt hozzák a becsületes tisztalelkű ember fejére. Tessék.
dellfil
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!