A török kor alatt milyen mértékű volt Magyarország népességpusztulása?

Az egész korszakot nézve (1526-1699) nem csökkent Magyarország népessége. A 15. század végén 3,5 millió alatt volt Magyarország népessége (más becslések szerint 3,5-4 millió között), ez a 16. században valószínűleg összességében nem csökkent, a 17. század végén pedig 4 millió fő élhetett Magyarországon (ez azt a kb 320000 km^-es területet jelenti, ami nagyjából a középkori magyar államnak felel meg.

Ugyanakkor a népesség földrajzi szórása változott, az északi és nyugati területeken többen éltek a 18. század elején mint a 15. század végén, míg a középső részeken kevesebben (ez a későbbi évszázadok során fokozatosan kiegyenlítődött, de még a 20. század elején is tartott pl. az alföldi városok növekedése a felvidékiekhez képest). És időben is, ha hosszú távon nem is, háborús időszakokban az érintett területeken bekövetkezhetett komoly népességcsökkenés.

Azt is meg kell említeni, hogy bár az abszolút számokat tekintve nem csökkent Magyarország népessége, Európa lakosságához képest már igen - míg Európában összességében komolyabb népességnövekedés volt, addig nálunk stagnálás volt.

Azt persze figyelembe kell venni, hogy ezek becsült számok, és jó esetben is adóösszeírásokra épülnek, amikben a teljes lakosság 10-20%-a szerepelhetett, a történeti demográfusok pedig a lehető legtöbb tényezőt figyelembe véve, de alapvetően becsülve szorozták fel az adókötelesek számát, így kapva meg a fenti számokat. De pl. a 17. század második feléről még ilyen forrásaink sincsenek, és alapvetően az 1711 utáni összeírásokból próbálják regresszív módon visszavezetni az akkori népességszámot.

Nagyon magas. Az eredeti magyar népesség lényegében kiveszett, ma már csak néhány százezer emberben mutatható ki a honfoglaló magyarok hagyatéka Magyarországon.

A hódoltsági területek szinte teljesen elnéptelenedtek.

Egyedül a felvidéki és a nyugati sáv maradt tartósan magyar uralom alatt, de előbbi mindig is szláv többségű terület volt, utóbbi területre pedig sok német vándorolt be. Erdélybe pedig tömeges volt a románok betelepülése, de szép számmal érkeztek németek is.

Aztán a helyzet stabilizálódását követően a Habsburgok szervezetten telepítettek be németeket (főleg svábokat), szlovákokat, horvátokat, szerbeket, románokat stb. az elnéptelenedett vagy drasztikusan csökkent népességű területekre. A mai magyarság lényegében innen ered, ezért is egyezik szinte teljesen a genetikai állományunk a környező népekhez viszonyítva.

Az összeírások alapján a legtöbb, egykor magyar falu elnéptelenedett vagy mindössze 10-50 lakosa maradt. A Felvidéken csupa szláv név szerepel az összeírásokban, elvétve találni magyart. Később ezeket a szlávokat telepítették délebbre (nem véletlen a Tóth az egyik leggyakoribb magyar vezetéknév - szlovák származásra utal).

A magyar mint genetikai fogalom lényegében megszűnt létezni a 17. - 18. századra. Egyedül a nyelv maradt fenn mint az ő örökségük. De genetikai kontinuitásról nem igazán lehet beszélni, mint mondtam kb. a lakosság 6%-ában fedezhető fel a honfoglaló és a középkor végéig viszonylag nagy számban fennmaradt magyarságra jellemző N (uráli), Q (ázsiai hun) és R1a-Z93 (altaji) haplocsoport, állítólag utóbbiba tartoztak az Árpád-házi királyok is.

Ma már inkább az északi és nyugati szláv népekhez társított R1a-Z280 és R1a-M458, valamint a keltákhoz társított és Nyugat-Európában kifejezetten gyakori R1b európai változatai a dominánsak Magyarországon (40-50% közötti érték). Ehhez jön még a délszlávokhoz és bizonyos mediterrán népekhez társított I2 és a kimondottan germánokra jellemző I1 haplocsoport (a kettő együtt 25-30%-ot tesz ki).

Ezen kívül figyelemre méltó még a J és G haplocsoport gyakorisága (15%), amelyekhez a Kaukázushoz, Anatóliához és a Közel-Kelethez kötődnek, ez lehet a kunok és a jászok hagyatéka, de sajnos az oszmán-török katonáké is. Sőt még egy észak-afrikai haplocsoport is viszonylag gyakori hazánkban (E). A bevándorló zsidókat se felejtsük el, nekik is lehet közük ezekhez.

A kifejezetten urálinak tartott N haplocsoport kb. a lakosság 3-4%-ában található meg, a finnek között ezzel szemben 60%-os a gyakorisága és a többi uráli nyelvet beszélő népben is nagyságrendekkel magasabb a magyarban. A honfoglalók csontmaradványai alapján főleg ebbe a haplocsoportba tartoztak. Tehát ez eléggé kiveszett mára, ahogy az említett Q (2,5% és R1a-Z93 (1%).